Kövess minket -on és -en!

Az Egyesült Államok hadigépezete célzottan és kitervelten, néhány másodperc alatt égette hamuvá civilek százezreit az 1945 nyarán Hirosimában és Nagaszakiban elkövetett nukleáris holokausztban. A japán civil lakosság ellen elkövetett, előre megfontolt tömeggyilkosságért soha, senki nem vontak felelősségre.

1945. augusztus 6-ának reggelén két másik gép társaságában egy amerikai B-29-es típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó érkezett a japán Hirosima városa fölé, ahol ledobta a világ első, élesben bevetett (13 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású) atombombáját, amely 600 méter magasban robbant fel. A pusztítás hatalmas volt, a település 90 százalékát letarolta a detonáció, becslések szerint mintegy 80 ezer ember hunyt el azonnal, és további tízezrek szenvedtek halálos sugárterhelést.

Három nappal később Nagaszaki felett is robbant egy atombomba, amely újabb tízezrek halálát okozta. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást - a döntést nemcsak az iszonyatos pusztítást hozó robbanások miatt hozták meg, hanem azért is, mert augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A hirosimai és nagaszaki atomrobbanás után még hónapokkal később is marsbéli táj fogadta az odalátogatókat. A Vintage Everyday által összegyűjtött képeken a pusztítás után egy hónappal látható állapot tekinthető meg.

A képeken látható emberek az emberek akkor még nem lehettek tisztában a radioaktivitás mibenlétével és hogy még fél évszázaddal később is ezrek fognak szenvedni az ebből eredő rákbetegségek miatt.

* A borítóképen egy nagaszaki kisfiú látható, amint hátán halott testvérével várakozik annak temetésére.

Nagaszaki 1945 őszén

Az Urakami-katedrális (római katolikus) Nagaszakiban 1945 szeptemberében

Hirosimai villamos 1945 szeptemberében

Fotóalbum, kerámiadarabok, olló - az élet mindennapi kellékei Nagaszaki utcáin

Hirosimai tájkép 1945 őszén

Nagaszaki utcáin néhány héttel az atomrobbanás után

Szürreális tájkép csontvázzal a nagaszaki Urakami-katedrális körül

Hirosimai tájkép két hónappal az augusztus 6-i atomrobbanás után

Két asszony imádkozik egy temető romjain Nagaszakiban 1945 

Hirosimai utca 1945 szeptemberében

Szó szerint a földdel egyenlővé vált hirosimai terület (1945 szeptember)

Nagaszaki 1945 szeptemberében

A nagaszaki katedrális több mint három kilométerre volt a detonáció helyétől

Nagaszaki 1945 őszén

Kövess minket -on és -en!

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.