Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

1923. november 8-án, a müncheni Hitler-puccs napján Pesten egy magyarországi államcsíny hírével teltek meg napilapok. Utólag nehéz kideríteni, hogy olvasták-e az aznapi magyar lapokat Münchenben és Berlinben, 1923. november 8-ának reggelén. Bár csekély annak valószínűsége, hogy e két német város bármelyikébe eljutott volna még a nap folyamán, különösen a reggeli órákban a Budapesten és más magyar városokban hajnalban kinyomtatott, a német nyelvterületen igen csekély befolyást gyakorló magyarországi napisajtó, ám ha erre sor került volna, s valaki az érdeklődők számára a számos magyar lap címoldalán megjelent híreket lefordítja, a német, különösen a bajorországi olvasó érdekes időutazásban vett volna részt.

Betörtek volna Magyarországra?

Ugyanis egy olyan hatalomátvételi kísérlet meghiúsításáról értesülhetett volna, amelyet aznap este Münchenben valóban végre is hajtottak. Más kérdés persze, hogy ez a kísérlet mennyiben volt előkészített, s mennyiben jelentett valós veszélyt a korabeli magyar államberendezkedésre nézve: közismert, hogy hazánkban – Németországgal szemben – nem volt társadalmi-politikai válság és nem várták több száz fős, állig felfegyverzett félkatonai alakulatok, hogy a történelem színpadára léphessenek.

A tervezett államcsínyre „osztrák és bajor horogkeresztesekkel” szövetkezve került volna sor – ha időben közbe nem lép a magyar rendőrség. Legalábbis ez derült ki a november 8-i, reggeli magyar sajtó híreiből. Nézzük például a Pesti Hírlap címlapját:

Ulain Ferenc és társai fegyveres puccskísérletre készültek az osztrák és bajor horogkeresztesekkel. A rendőrség leleplezte a szervezkedést. Ulain Ferenc, Szemere Béla és egy harmadik társuk őrizet alatt. Az osztrák horogkeresztesek törtek volna ma Magyarországba s itt ugyanekkor akcióba lépnek a szervezet emberei.”

A Budapesti Hírlap szintén november 8-án számol be a különös történetről. Az időpont meghatározása a későbbiekben még érdekes lesz: „(…) ma délelőtt játszódott le a bécsi gyorsvonaton, amelyről Komáromban leszállították Ulain Ferenc dr. nemzetgyűlési képviselőt s kényszerítették, hogy visszatérjen Budapestre. A képviselőt a fővárosba történt megérkezése után a főkapitányságon ki is hallgatták és a kihallgatás végeztével őrizetbe vették. Vele egyidejűen őrizetbe vették Szemere Béla orvost és Bogula Titusz lapszerkesztőt, de megtették az intézkedést arra, hogy még számos politikust is kihallgassanak.”

Nyilvánvalóan november 7-én írta meg a november 8-i cikket a Budapesti Hírlap munkatársa, a reggeli lap cikkében olvasható „ma délelőtt” így 1923. november 7-e, szerdát jelentett. A korabeli sajtó szerint tehát egy nappal a puccskísérletről beszámoló lapok november 8-i, csütörtöki megjelenése előtt történhetett meg Ulain „lekapcsolása”.

A holnap tegnapja

Záborszky Miklós rendőrfogalmazó volt az, aki a képviselőt detektívek kíséretében feltartóztatta – írja a költőként is ismert Kántás Balázs irodalomtörténész „A magyar sörpuccs? Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő és társai államcsínykísérlete” című tanulmányában.

Kántás valamiért úgy véli, hogy Hegyeshalomnál került sor Ulain feltartóztatására, ám ez az adat valószínűleg téves: a korabeli sajtó egyöntetűen arról ír, hogy a fifikásan – a Bécs felé tartó vonaton Budapestnél sorra kerülő iratellenőrzéseket elkerülendő – Biatorbágynál vonatra szálló képviselőt azonnal igazoltatták, és nyomatékosan megkérték, hogy szálljon le a következő állomáson – ez pedig valószínűleg a Budapesti Hírlap által is feljegyzett Komárom volt.

Bár a korabeli sajtó a nemzetgyűlési képviselő és társai „előállításáról” számolnak be, Kántás valószínűleg helyesen árnyalja ezeket az információkat: „Ulaint ekkor még mentelmi jogára való tekintettel nem vették őrizetbe, azonban a rendőrök nyomatékosan megkérték, hogy másnap fáradjon be az államrendőrség budapesti főkapitányságára az ügy tisztázása végett, ahol már őrizetbe is vették, és nem sokkal később dr. Szemere Béla és Bobula Titusz is ugyanerre a sorsra jutott.”

Különös ellentmondás, hogy Kántás arról ír, hogy Ulaint november 6-án, tehát kedden szállították le a vonatról, ami nem egyezik meg a korabeli lapok információival, miszerint erre november 7-én, szerdán került volna sor.

Csakhogy Kántás nem légből kapja a 6-i dátumot, a tanulmányához csatolt egyik dokumentum címe ez: „A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése lázadás előkészítésére létrejött szövetség bűntette miatt gyanúsított és tettenkapás folytán 1923. november 6-ika óta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban levő dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében.”

Nem ez az egyetlen, pillanatnyilag feloldatlan enigma ebben a különös történetben.

Mindeközben Bajorországban

Holmi dátumkérdéseknél jóval súlyosabb gondokkal szembesültek a sajtóhír megjelenésének napján a magyar rendőrök bajorországi kollégái. Aznap, 1923. november 8-án robbant ki az angol és magyar nyelvű történetírásban müncheni sörpuccsnak nevezett nemzetiszocialista hatalomegragadási kísérlet Münchenben. November 8-a estétől november 9-én kora délutánig zajlott Adolf Hitler és Erich Ludendorff vezetésével a hatalomátvételi kísérlet a bajor fővárosban.

Az esemény kezdeti helyszínéről, a Bürgerbräukeller sörházról kapta nevét. Bár Hitler a puccs első óráiban még arról beszélt, hogy „kitört a nemzeti forradalom! (…) A bajor és a berlini kormányt eltávolítottuk a helyéről”, a kísérlet a rendfenntartó szervek ellenállása miatt katonai kudarccal végződött.

De mi történt a Sörház utcában?

A százféle magyar nyelvű orgánumban és történeti munkában már számtalanszor megírt és részletezett, száz éve kirobbant müncheni sörpuccs mellett minket, magyarokat legalább úgy érdekelhet, miféle hatalomátvétel készült ugyanakkor Magyarországon.

A müncheni sörpuccs hazai verziójának története – nomen est omen – a budapesti Sörház utcában kezdődött, amikor 1923 augusztusának elején egy Fritz Döhmel nevű német fiatalember betért az Ébredő Magyarok Egyesületének éppen itt található székházába.

Kántástól megtudjuk: „az állítása szerint lipcsei születésű, kereskedelmi végzettséggel rendelkező német fiatalember, aki magát a Hitler–Ludendorff-féle bajor nemzetiszocialista mozgalom megbízottjának mondta”, és első ránézésre hitelesnek tűnő ajánlólevelekkel rendelkezett, több hazai radikális, jobboldali szervezetet és közszereplőt is fölkeresett.

Nem mindenhol járt sikerrel: az osztrákok által már-már megkaparintott Sopront, annak környékét s emellett még a mai Magyarország déli részén mintegy tíz újabb települést sikeresen és véglegesen visszaszerző Prónay Pál, a legendás Rongyos Gárda egyik vezetője például ajtót mutatott Fritz Döhmelnek.

A fiatalembernek ez nem szegte kedvét, s addig keresgélt, mígnem megtalálta az általa keresett kapcsolatokat.

Eddig csak beszéltek

Döhmel először – derül ki Kántás tanulmányából – egy Gál József nevű radikális jobboldali újságíróval találkozott, később valószínűleg a zsurnaliszta kalauzolta el őt Bobula Tituszhoz, az Amerikai Egyesült Államokból hazatért építészmérnökhöz és a Bobulával barátságban álló Szemere Béla kórházigazgató főorvoshoz – mindketten a radikális jobboldalhoz kötődtek. Szemere korábban parancsnoka is volt egy radikális jobboldali szervezetnek, az Állambiztonsági Megbízottak Országos Szervezetével (ÁBM) is – ez a „segédrendőri kémszervezet”, amely Kun Béláék 133 napos rémuralmát követően alakult meg, és 1922-ben lényegében már beolvadt a Nemzeti Munkavédelem szervezetébe, ám ekkor még igyekezett megőrizni korábbi önállóságát.

Bobula Titusz pedig feltehetőleg anyagilag is támogatta a magyar radikális mozgalmakat. (Nevét ezekben az esztendőkben a sajtóforrások következetesen „Bogula”-ként emlegetik.) Az építész számos, ma is álló középületet  és – többek között – református és görögkatolikus templomokat is tervezett az Egyesült Államokban; az 1906-ban épült, Szent Péterről és Szent Pálról elnevezett, görögkatolikusnak épült, ma ukrán ortodox templom napjainkban is fogadja a híveket a pennsylvaniai Carnegie-ben.

E körökben – írja Kántás – ekkoriban már minden jel szerint komolyan gondolkoztak azon, hogyan lehetne a Bethlen-kormányt eltávolítani és a hatalmat magukhoz ragadni, ám tevékenységük a puszta tervezgetésben merült ki. Döhmel most követ dobott az állóvízbe, így például arról érdeklődött, hogy „Szemere, mint az ÁBM volt parancsnoka, hány embert tudna fegyverbe szólítani egy hatalomátvételi kísérlet esetén”.

Éltek a gyanúperrel

Szemeréék gyanakodva fogadták Döhmelt. Itt kerül a képbe Ulain Ferenc: a velük kapcsolatban álló ügyvédet és nemzetgyűlési képviselőt éppen azért vonták be ezekbe a tárgyalásokba, mert úgy gondolták, kellő rálátással rendelkezik a németországi viszonyokra, így Döhmel személyét illetően is segíthet kételyeiket eloszlatni, vagy éppen megerősíteni.

Ulain a kormánypártból kivált későbbi Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt, közkeletű nevén a Fajvédő Párt egyik alapítója, az Ébredő Magyarok Egyesületének vezetőségi tagja, az egyesület politikai lapja, a Szózat szerkesztője volt.

A képviselő német nemzeti szocialista szervezetekkel és politikusokkal való kapcsolatai, valamint Adolf Hitlerrel való személyes ismeretsége ez időben köztudomású volt – mutat rá Kántás.

Ulain 1923-ban Münchenben járt és találkozott több ízben is Hitlerrel.

Döhmel meggyőzte Ulaint arról, hogy komoly kapcsolatokkal rendelkezik. Az összeesküvők, írja Kántás, „egyeztetéseket folytattak arról, miként is kellene megdönteni a Bethlen-kormányt. Döhmel állítólag olyan német nyelvű nyomtatványokat is mutatott a magyar összeesküvőknek, mely felhatalmazta őt arra, hogy a magyar félnek ígéretet tegyen tizennégyezer jól felfegyverzett bajor önkéntes katona Magyarországra való átküldésére, akik mindenképpen segítik majd a magyar szélsőjobboldali erőket a Bethlen-kormány megdöntésében”.

Terv a farzseb alatt

A rendelkezésre álló dokumentumokból kiderül: a hatalomátvétel tervezői megvitatták, hogy a Bethlen-kormányból kik azok a politikusok, akiket egy hatalomátvételi kísérlet esetén internálni és/vagy meggyilkolni szükséges, és bár ebben látszólag nem egészen értettek egyet, abban igen, hogy csak Nagy Emil igazságügyi és Nagyatádi Szabó István földművelésügyi minisztert hagynák meg esetleg a pozíciójában, a kormány többi tagját mindenképpen el kell mozdítani a helyükről. Szemere és Bobula állítólag leginkább a kormánytagok meggyilkolásának pártján állt, míg Ulain egykori kormánypárti politikusként mérsékeltebb állásponton volt, megelégedett volna a rezsimváltás szempontjából nemkívánatos személyek internálásával.

Az összeesküvők Kántás szerint a „magyar és a segítségükre érkező német szabadcsapatok konkrét felvonulási tervéről, valamint zsidó vezetők, közéleti személyiségek elleni merényletekről, és egy, a tervek szerint mintegy ötezer zsidó meggyilkolását célzó pogromról is” egyeztettek, bár ezt később, a puccskísérlet bukása után Döhmel kivételével valamennyien tagadták.

A felek írásbeli szerződést is kötöttek: az 1923. november 5-én, a müncheni események előtt két nappal németül, Döhmel által megfogalmazott irat „tizenegy cikkelyben és három mellékletben foglalkozott politikai, katonai és gazdasági kérdésekkel. A szerződést Szemere, Bobula és Ulain november 5-én írták alá, mint a németül Völkisch-Nationaler Aktionausschuss Ungarns névre keresztelt, újonnan létrehozott nacionalista szerveződés vezetősége, és amelyet a tervek szerint Münchenben kellett volna majd német (bajor) részről aláírnia Ludendorffnak és Hitlernek. Szemere Béla állítólag vonakodott a szerződést aláírni, mert ebben a stádiumban, amíg tényleges tárgyalás nem történt a bajor féllel, szükségtelennek tartotta. (…) Ulain Ferenc maga is aláírta, ám a második példánynál már meggondolta magát, mert a dolgot átgondolva úgy vélte, komolytalan dolog”.

A tervezők november 5-én arról értesültek, hogy Hitler és Ludendorff személyesen fogadná az ügyben Ulain Ferencet Münchenben, november 7-én este. A politikus el is határozta, hogy Münchenbe utazik, a szerződés egy példányát pedig bevarrta nadrágja farrészébe.

A titkosügynök

Nem véletlenül kísérte gyanakvás Döhmel személyét: a máig ismertelen motivációval és identitással rendelkező fiatalember 1923. augusztus 20-a körül, mint azt Kántás kiderítette, „felkereste a Neues Pester Journal, illetve az Egyenlőség című liberális lapok szerkesztőségét, hogy lerántsa a leplet a Szemere és Bobula által tervezett, antiszemita-irredenta államellenes összeesküvésről. Ellátogatott a Pesti Izraelita Hitközséghez is, innen közvetítették tovább a zsidó származású Vázsonyi Vilmos polgári liberális nemzetgyűlési képviselőhöz, aki láthatólag komolyan vette Döhmel állításait a készülő nemzeti szocialista puccsról és pogromról, majd Fábián Béla képviselőtársa segítségével elintézte, hogy a német fiatalembert a legnagyobb titokban magas rangú kormánytagok fogadják a parlamentben”.

Döhmel elképesztő aktivitással folytatott egy (legalább) kettős ügynöki tevékenységre utaló háttértevékenységet. Az Ulainékkal való egyezkedéssel párhuzamosan fogadta őt „1923. augusztus 24-én a parlamentben Daruváry Géza külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Rakovszky Iván belügyminiszter, valamint Kánya Kálmán, a külügyminiszter állandó helyettese.”

A Népszava szerkesztőségét is „riadóztató” Döhmel beszélt Hetényi Imre rendőrfőkapitány-helyettessel is. A nyomozás és a többszörösen fedett játszma ezután már-már operettbe illő fordulatokat vett, így például – mint az a tanulmányból kiderül – „az államrendőrség egy detektívfelügyelője, Seibold Jenő magát bajor őrmesternek kiadva, folyó évi november 6-án este 8 órakor Döhmellel elment Bobulához”.

Megúszták

A rendőrség gyors közbelépésének köszönhetően Ulain Ferenc nem jutott el Münchenbe – kérdéses, hogy a „sörpuccs” előestéjén foglalkozott volna-e bárki érdemben a valószínűleg meg nem hívott magyar parlamenti képviselővel. Gyors és határozott akcióval őrizetbe vették Bobulát, Szemerét – összesen, mint arról a Pesti Hírlap 1923. november 10-én beszámol, 14 főt vett őrizetbe az államcsíny ügyében a rendőrség.

Azért itt még nem az 1945-től 1989-ig tartó kommunista vésztörvényszék-bíráskodás szelleméről beszélhetünk: decemberben már minden vádlott szabadlábon védekezhetett. A per során természetesen mindenki, szinte mindent tagadott.

Első fokon, 1924 januárjában a bíróság mindhárom vádlott, Szemere, Bobula és Ulain is „egy hónap és tizennégy napi államfogházra, mint főbüntetésre, illetve a bűnügyi költségek és a fogva tartás költségeinek megtérítésére, mint mellékbüntetésre ítélte. Büntetésüket a bíróság kitöltöttnek vette”. Az ítélet indoklásából kiderül, hogy a bíróság „lázadásra irányuló szövetség létesítése” tényállásában marasztalta el az összeesküvőket – nem látták ugyanis bizonyítottnak a csoport kapcsolatát a Ludendorff–Hitler-féle nemzetiszocialista szervezettel. Döhmel vallomását ugyanis ellentmondásosnak ítélték.

A tekintélyes ügyvédként ismert Ulain, akinek karrierje ráment volna egy ilyen ítéletre, különösen érdekelt volt abban, amit a másik két vádlott is megtett: fellebbeztek. A Budapesti Királyi Ítélőtábla „1924. április 7-én kelt másodfokú ítéletében felmentette mindhárom vádlottat a lázadásra irányuló szövetség létesítése alól, és még a bűnügyi költségeket is a magyar államra hárította”.

Száz éve kibogozatlan

Döhmel különös kilétét, talányos hátterét s a valószínűleg provokációs – vagy éppen a német nemzetiszocialista mozgalmat hazánkban lejáratni igyekvő – indítékokat sorba véve Kántás hosszan elemzi, kik lehettek érdekeltek e furcsa operett-államcsíny előkészítésében s egyben annak elárulásában. Az érdekesebb verziók között említhető, hogy a weimari köztársaság állt a színjáték mögött; szóba kerül még Franciaország, sőt Ausztria is. A történész kutatására váró, ám egyelőre igen hiányosan feltárt – pedig immár százesztendős – puccskísérlet főszereplője,

Ulain Ferenc az, akinek a pályáját a legkevésbé sem befolyásolta ez az affér.

Ulain 1926-ig volt nemzetgyűlési képviselő; 1923-ban kilépett a kormányzó Egységes Pártból és Gömbös Gyulával együtt létrehozták a fajvédő mozgalmat. Az 1930-as években a kisgazdapárt politikusaként bukkan fel, ám amikor megpróbálja beterelni a pártot Gömbös szárnyai alá, erőteljesen konfrontálódik Eckhardt Tibor pártelnökkel, és a „független kisgazda” vonulattal.

A második világháborúig Ulain neves ügyvédként éli életét, a sajtó gyakran ad hírt az általa vállalt perekről. Kántás, aki szerint Magyarország „a náci Németország utolsó csatlósává vált”, arról is beszámol, hogy Ulain csatlakozott a Szálasi Ferenc vezette nyilas párthoz az 1940-es években.

Uraim, ki látta Ulaint?

Az ügyvéd 1945 utáni életéről, illetve halálának körülményeiről semmit sem tudunk. A szovjet megszállás után újra megjelenő, szoros felügyelet alatt álló, propagandalappá züllesztett Magyar Nemzet 1945. május 17-e és 30-a között három alkalommal is írt arról, hogy Ulain Ferencet állítólag látták a fővárosban.

A lap, melynek munkatársai valóságos oknyomozó tevékenységbe kezdtek és különböző budapesti címeken kutattak Ulain után, végül arra a következtetésre jutott, hogy a korábbi politikus Németországba szökött.

Ha ez egyáltalán igaz és valóban így történt, Komáromnál ezúttal nem szállították le a vonatról a Németország felé utazó egykori parlamenti képviselőt.

Borítókép: Müncheni sörpuccs eseményei és arcai – Ulain Ferenc, Kiss Menyhért, Ludendorf német tábornok, Rakovszky Iván, Frigyes Vilmos, Lossow, Darvas Lili

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Körözést adott ki Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen-SS Galícia ukrán hadosztályának veteránja ellen az orosz belügyminisztérium.

Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidót szállított a német munkatáborok felé – írja az MTI.

Ilias Kasidiaris 2021 óta ül egy görög börtönben a betiltott Arany Hajnal párttal való kapcsolata miatt. Ez azonban nem akadályozta meg Kasidiarist, akinek horogkeresztes tetoválása is van, hogy induljon Athén polgármesteri székéért.

Őrizetbe vették az Alternatíva Németországért egyik tagját hétfőn, a vád szerint „tiltott totalitárius jelképeket” hordott, többen azt állítják, hallották, ahogy a „Sieg Heil!” üdvözléssel köszönt.

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Az amerikai neobolsevik rezsim feudális hierarchiájában értelemszerűen legfe­lül tanyázó, sőt egyenesen piedesztálra emelt feketék elsősorban a rabszolga őseik által a déli gyapotföldeken végzett ingyenmunka kompenzálásaként akarják kirázni a gatyájukból fehér hűbéreseiket.

November 8-án reggel 6 órakor rendőrök százai kutattak át több baloldali szélsőségesek által lakott ingatlant Szászországban és Türingiában.

Megszüntette a rendőrség a „tiltott önkényuralmi jelkép használata” miatti nyomozást Szálasi Ferencné sírjának ügyében – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

A lakókat kiráncigálták lakásukból, majd őrizetbe vették: ismét botrány Gregor Lange és a dortmundi rendőrség körül!

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

1945. május 9-én kényszerítették térdre a Szövetségesek a Nagynémet Birodalmat, azonban arról nem szokás beszélni, mi mindennel járt ez a győzelem.

Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat, amely a második világháborút követő szélesebb kelet-európai etnikai tisztogatás hazai szakaszának kezdetét jelentette.