A „világbéke elleni összeesküvés” miatt ítélték el a békéért Nagy-Britanniába repülő Rudolf Hess-t

Kövess minket -on és -en!

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Arra akarta rávenni Winston Churchill miniszterelnök ellenzékét, hogy kössenek békét Németországgal, amivel elkerülhető lett volna a kétfrontos háború.

A sikertelen próbálkozást követően Hess egész életét fogságban töltötte, egészen 1987-es haláláig. Az ügynek a mai napig több részlete nem tisztázott, mivel a britek mostanáig is titkolóznak az üggyel kapcsolatban.

1941. május 11-én, vasárnap éjszaka tiszta volt az ég Nagy-Britannia felett. Ez lehetőséget adott a német légierő, a Luftwaffe számára, hogy ismét bombákat szórjon Londonra: ekkor érte találat a Westminster apátságot, a British Museumot és a Towert is.

Winston Churchill miniszterelnök eközben Oxfordtól nem messze, A Marx fivérek a vadnyugaton című burleszk vígjátékkal próbálta meg elterelni a figyelmét a háborúról. Kikapcsolódását egy telefonhívás szakította meg. Közölték vele, hogy lezuhant egy német repülőgép Skóciában, az utasát pedig egy glasgow-i kórházban ápolják.

Churchill elképedve hallgatta, hogy a pilóta állítólag Hitler helyettese, Rudolf Hess.

A párt bikája

Rudolf Hess 1894. április 26-án született az egyiptomi Alexandriában. Furcsa hely ez egy német számára, de ha azt is hozzávesszük, hogy édesapja kereskedő volt, máris érthetővé válik minden. Fritz Hess szerette volna, ha fia követi őt ezen a pályán, ezért az érettségi után egy svájci kereskedelmi iskolába íratta be.

Rudolf azonban nem lelkesült az ötletért: jobban érdekelte a csillagászat, a fizika és a matematika, de izgatta az okkultizmus is. Lázadó hangulatának kapóra jött, hogy 1914-ben kitört az első világháború, így otthagyhatta az iskolát. Katonai szolgálata során megtanult repülőgépet vezetni, megsérült Verdunnél, és mindvégig hitt a győzelemben. A vereséget nem volt hajlandó tudomásul venni: egyike volt azon sok német fiatalnak, akik meggyőződéssel hittek a tőrdöfés-elméleteben, miszerint a német hadsereget nem győzték le, hanem hátbaszúrták a különféle baloldali mozgalmak és a nemzetközi zsidóság.

1919-től a müncheni egyetemen hallgatott történelmet és közgazdaságtant. Nagyon szerette az ismert földrajztudós Karl Haushofer óráit, akinek geopolitikai tanításai később a Mein Kampfban olvasható élettérelmélet (Lebensraum) alapjait adták. Ismeretségük később barátság lett, sőt: Haushofer fiával, Albrechttel is jó kapcsolatban volt.

Az egyetem mellett egyre több kapcsolatot szerzett müncheni szélsőjobboldali körökben. Ekkor találkozott Heinrich Himmlerrel, aki később a Gestapo és az SS főnöke lett és Ernst Röhmmel, aki az SA nevű félkatonai szervezet egyik alapítója volt. Tagja volt az hazafias tanokat és nagynémet fajvédelmet hirdető Thule Társaságnak is.

A legnagyobb hatást azonban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ülésein felbukkanó szónok, Adolf Hitler gyakorolta rá. Hess csatlakozott a párthoz, és részt vett az általuk szervezett 1923-as hatalommegragadási kísérletben, a „sörpuccsban” is.

Hitlerrel a landsbergi börtönben kötött szoros barátságot, ahol a leendő Führernek ő gépelte le a Mein Kampf kéziratát.

Az egyetemi karriert is félredobta csak azért, hogy Hitler titkára lehessen. Közben feleségül vette Ilse Pröhlt, aki már jó ideje vonzódott Rudolfhoz, és Hitler lett közös gyermekük, Wolf Rüdiger Hess keresztapja is.

A nemzetiszocialisták hatalomra jutását követően aki Hitlerrel akart beszélni, az csak Hessen keresztül juthatott el hozzá. Ő persze élvezte az ezzel járó befolyást és a hatalmat, nagyon elmélyedt a párt szervezésében. Tőle származott az az alapvetés, hogy a Führernek mindig igaza van. Ő irányította a nürnbergi pártnapok előkészületeit. Sokan csak a „párt bikájaként” emlegették.

Alkatát tekintve állítólag meglehetősen szigorú alak volt. Ilsének például azzal udvarolt, hogy elmondta neki: a versailles-i béke óta nem mosolygott.

A magánakció

A háború kitörését követően Hitler nemigen foglalkozott a párt ügyeivel, ezeket gyakorlatilag Hessre bízta.

Hess Haushoferrel és fiával arról beszélgettek, hogy fennáll a kétfrontos háború lehetősége akkor, ha a Szovjetunió elleni támadás megindul, ezért Nagy-Britanniával valamilyen úton-módon megegyezésre kellene jutni. Haushofer (és talán maga Hess) még az 1936-os berlini olimpia idején ismerte meg Douglas Hamilton skót herceget. Úgy gondolták, hogy ő állhatna egy Churchill-ellenes csoport élére, akik elérhetnék a miniszterelnök leváltását és békét köthetnének Németországgal.

Egy rövid búcsúlevél hátrahagyását követően, elhagyta családját, és 1941. május 10-én éjszaka elindult Skócia felé, egy külön erre a célra átalakított Messerschmitt BF-110 típusú repülőgéppel.

Este 11 óra tájban Glasgow-tól nem messze kiugrott a gépből, hogy ejtőernyővel érjen földet. Ezt azonban sosem gyakorolta, így eltört a lába. Ezután találtak rá a britek, akiknek ő Alfred Horn álnéven mutatkozott be, és követelte, hogy beszélhessen Hamiltonnal.

Kihallgatásakor a következőket mondta:

„Tudom, hogy jövetelemet bizonyára senki sem értelmezi majd helyesen. Akkor jutottam erre a gondolatra, amikor az elmúlt év júniusában, még a franciaországi hadjárat ideje alatt a Führernél voltam. [...] Az volt a véleménye, hogy a háború talán alkalmat szolgáltathat az Angliával történő megegyezésre. [...] Ott, Franciaországban azt mondta nekem, hogy nem szabad kemény, teljesíthetetlen feltételeket támasztani egy olyan országgal szemben, amellyel az ember egyetértésre akar jutni. Még akkor sem, ha a győztes pozíciójából tárgyal a Német Birodalom. Akkor az a gondolatom támadt, hogy ha Angliában ezt tudnák, talán ők is hajlandók lennének a megegyezésre.”

A megijedt Hamilton azonban mindent tagadott.

Az esetről rögtön tájékoztatta Churchillt, aki persze nem volt hajlandó szóba állni Hessel.

Parancsba adta, hogy kezeljék hadifogolyként. Hess motivációjáról Churchill is azt írta az emlékirataiban, hogy szerinte így akarta visszaszerezni Hitler jóindulatát.

Mikor a Führernek tudomására jutott az eset, éktelen haragra gerjedt. A szemtanúk elmondása szerint nemcsak üvöltött, de sírt is: árulásként fogta fel a dolgot.

Környezetéből mindenkit letartóztattak, feleségét is hosszabb ideig internálták, azonban miután kiderült, hogy Hess magánakciót vitt, később Hitler gondoskodott róla, hogy nyugdíjat folyósítsanak neki, a háború után pedig Ilse panziót nyitott.

Kérdőjelek

A Hess-féle akciónak számos pontja tisztázatlan a mai napig. Hogyan repült át észrevétlenül Németországból Nagy-Britanniába? Tudott-e az akcióról Hitler, vagy valóban meglepődött? Hívta-e őt a brit ellenzék vagy sem? Megőrült volna, vagy józanul átgondolta a tettét?

Ian Kershaw, az egyik legalaposabb Hitler-életrajz írója szerint nem valószínű, hogy a Führer küldte volna Hesst Skóciába. Szerinte a Barbarossa-hadművelet előkészítése ekkor már annyira előrehaladott állapotban volt, hogy mindenféle tárgyalások csak lassítottak volna rajta – Hitler azonban ősszel már Moszkvában akart lenni. Úgy számolt, hogy a britekkel majd a szovjetek legyőzése után foglalkozik.

Ráadásul a környezetében tartózkodók mind arról számoltak be, hogy mélységesen csalódott Hessben. Ha viszont ő küldte el az útra, akkor nagyon jó színésznek kellett lennie.

Maga Hess is tagadta, hogy Hitler küldte és ezen a közlésén nem változtatott a háború utáni négy évtizeden át tartó fogságban sem. Ő is szerepet játszott volna? Ez nem túl valószínű.

Az eset Sztálin gyanakvását is felkeltette.

Úgy vélte, hogy az egészet Nagy-Britannia szervezte azért, hogy Hitlert a Szovjetunió irányába terelje. Még a német támadás megindulásakor sem hitt a katonai jelentéseknek, azokat a britek megtévesztő lépéseinek vélte („angliszkaja provokacija”).

Sztálin egy alkalommal személyesen is érdeklődött Churchillnél a Hess-ügyről. A brit miniszterelnök elmondta azt, amit erről gondolt: ő semmiféle ellenzéki összeesküvést nem sejt a dolog mögött. Sztálin ezt kételkedve fogadta és állítólag azt válaszolta, hogy még a Szovjetunióban is művel olyat a titkosszolgálat, amiről ő maga nem tud.

Az utolsó spandaui fogoly

Rudolf Hesst 1945-ben a vádlottak padjára ültették Nürnbergben. A per során több esetben emlékezetkiesésre hivatkozott, a bírósággal való együttműködést pedig megtagadta, mondván, hogy az a nemzetközi zsidóságot szolgálja ki. Végül életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték támadó háború tervezésében való részvételért és a világbéke elleni összeesküvésért.

Családjával 1945 után csak egyszer találkozott, amikor egy műtét miatt el kellet hagynia a börtönt. Felesége, később pedig a fia is azért küzdött, hogy bocsássák szabadon. Erre a nyugati hatalmak később hajlandóak is lettek volna, a Szovjetunió ezt azonban mindig meggátolta. Csak Gorbacsov mutatott némi fogékonyságot az ügy iránt, viszont Hess addigra már elhunyt.

1966-tól ő volt a spandaui börtön egyetlen lakója.

Idővel lazítottak az öreg fogoly őrzésén: egyedül közlekedhetett az épületben, kapott vízforralót is például. Közben különféle hazafias szervezetek szemében – minden alappal – ő lett a nemzetiszocialista mozgalom mártírja, akinek szabadlábra helyezéséért rendszeresen tüntetéseket rendeztek Németországban.

Rudolf Hess 1987-ben, 93 éves korában halt meg: állítólag egy kábellel akasztotta fel magát a cellájában. Mivel már öltözködni sem bírt egyedül, az eset miatt sokan a mai napig az idegenkezűség lehetőségét vetik fel. Mivel a brit titkosszolgálat sosem hozta nyilvánosságra a Hessel kapcsolatos anyagait, ezért ezek a kérdések valószínűleg ezzel meg is válaszoltattak.

Wunsiedelben temették el, itt viszont minden évben patrióta szervezetek gyűltek össze azért, hogy emlékét ápolják. A kétezres években ezeket a gyűléseket hol betiltották, hol újra engedélyezték, végül 2011-ben, mikor a sírhely bérlete lejárt, a zsidó sajtó és a cionista hatalom nyomására a család úgy döntött, hogy Hess hamvait szétszóratja, elejét véve ezzel annak, hogy a temető német és fehér európai kegyhellyé váljon.

Kövess minket -on és -en!