Kövess minket 
-on és 
-en!
A Csíkszentdomonkos és Marosfő körüli harcokban estem fogságba 1944. szeptember 12-én a 23. határvadász zászlóalj tisztjeként. A gyűjtőtáborok – Brassó, Focsani, Moszkva – után Magnyitogorszkban tettek ki a vasúti szerelvényből.
Már előbb is el akartak bennünket helyezni, de a lágerek zsúfoltsága miatt nem sikerült.
A lágerben mintegy 40 000 magyar és német katonát – tiszteket és legénységi állományúakat – gyűjtöttek össze. Kezdetben a tiszteket is nehéz fizikai munkára osztották be a vasgyári építkezéshez, ellentétben az 1929-es genfi egyezménnyel. Önkéntes alkalmazásukra csak december 8-tól került sor. Ekkor a japánok elleni harcra is jelentkeztünk, azzal a hátsó gondolattal, hogy valahol, valamikor alkalom kínálkozik majd a szökésre.
Elszállásolásunk – a sok tetűt és poloskát leszámítva – elfogadható volt, de az életünkre ez nem mondható el. Napi 8 órát dolgoztunk, hetenként csak egyszer mosakodhattunk, csak reggel és este adtak enni. Hamarosan legyöngültünk. Közülünk sokan kerültek a gyengélkedőre és a halottaskamrába. A magyarok között 1945 februárjában már naponta 20-25 főre nőtt a halottak száma.
Még ebben a hónapban Jelabugába költöztünk. Ez a helység régen püspöki székhely volt, sok szép egyházi épülettel, templommal. Mi már csak raktárakat, istállókat és hadifogolytáborokat találtunk bennük. Itt leginkább a mezőgazdaságban foglalkoztattak bennünket. Rossz ásókkal napi 100 m˛ földet kellett felásnunk fejenként. Itt láttam német tiszteket ekét húzni, német tisztet agyonlőni, mert a kijelölt zónahatárt átlépte egy-két zöldellő falevélért.
Japánokkal is találkoztunk. Az ő tisztjeiket is ekehúzásra akarták kényszeríteni, de ők ezt megtagadták. Az őrség lövöldözésére a japánok parancsnoka sorakoztatta embereit, és bevonultatta a táborba. Többet nem küldték ki őket mezőgazdasági munkára.
Novotni János – Jászberény
HH 1993/9.
|
|
|
|
|
|
