Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Az 1945 telén a budai Várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata.
A közvélemény előtt ez kevésbé ismert fejezet történelmünknek, hisz az 1945 után berendezkedett kommunista történetírás partizán sztorikkal etette a közvéleményt. A legkevésbé tájékozott európai ember is tudta, hogy a szovjet hadsereg térségünkbe történő beözönlése semmi jóval nem kecsegtethet.
Annál is inkább így van ez, hisz mindenki tisztában volt azzal, hogy a Szövetségesek - 1943 januárjában - Casablancában, „föltétel nélküli kapitulációban” határozták meg a háború befejezését. Ezen nyilatkozat, melynek szerzői Churchill és Roosevelt voltak, legalább egy évvel meghosszabbította a háborút. E deklarációhoz a szovjet is csatlakozott, Sztálin így fejezet ki háborújuk célját. „Ez a háború más, mint a többi, mert a győztes saját társadalmi rendjét fogja rákényszeríteni a vesztesekre.” Szóval, a román átállás – azaz, ne legyünk szégyellősek, árulás után, a szovjetek minden különösebb ellenállás nélkül nyomultak előre, 1944 karácsonyára elérve Budapestet. Budapest stratégiai ponttá vált, úgy a támadó, mint a védő sereg szempontjából, hisz eleste után, az Alföldön keresztül, nyitva állt az út egész Berlinig.
A Sztálin-gyertyák által megvilágított Országgyűlés épülete 1945 januárjában
A védők dolgát még nehezíti az is, hogy 1944 nyarán, tehát amikor a Honvédség még Erdélyben harcolt, a németekkel közösen, Horthy az angolokkal kezdett el egyezkedni egy esetleges kiugrás lehetőségéről. Mivel az angolok elég ridegen fogadták a magyarok ötleteit – ugye már Jaltában eldőlt, hogy térségünk szovjet befolyás alá kerül -, így ők nem voltak érdekeltek a magyarok kiugrási, azaz árulási törekvéseinek elősegítésében. A honvédség pedig egy emberként állt ellen a kiugrási törekvéseknek, vállalva a vörösök elleni további harcot. Ebben egyébként nem kevés szerepet játszott az a tény, hogy Magyarország, térségünkből talán elsőként, már ismerte a szovjet kommunizmus dicső világát, Kun Béla elvtárs és rémuralmának jóvoltából.
A kitörés körülményei
1945 februárjára a szovjet támadó sereg már elfoglalta Pestet és a budai oldal nagyobb részét. Egyedül a budai Vár és a Gellért-hegy egyes részei maradtak európai, azaz német és magyar kézen. A harcok házról házra, utcáról utcára folytak, s míg a németek – valami európai, lovagias eszménytől vezérelve – beleegyeztek Sztálingrád ostroma idején a civil lakosság evakuálásába, itt, sem német, sem angol kérésre, az orosz nem volt hajlandó ebbe belemenni. Megjegyezendő, hogy civil lakosság, túl azon, hogy kénytelen volt elviselni az embertelen orosz támadásokat, minden erejével segítette, élelemmel és ruhával látta el Budapest német és magyar védőit. Kivételt képeznek egyes kommunista oroszbarát „magyarok", akik partizáncsoportokba tömörülve próbálták szabotálni Budapest védőinek intézkedéseit. Ilyen partizán volt akkoriban Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság későbbi elnöke, vagy Apró Antal, az ’56-os forradalom véres megtorlásait vezető kommunista belügyes, Dobrev Klárának nagyapja (gy.k. Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc felesége). S ez csak egy pár név a későbbi kommunista „nagyágyúk” közül!
Az iszonyatos túlerő végzetes iramban közeledett céljához, 1945. február 11-én, a még megmaradt német és magyar csapatok a budai, Királyi Vár területén gyülekeztek. Itt volt Vannay László, az egykori Rongyos Gárda alapítója. Vannay László a Trianoni békediktátum végrehajtásának megakadályozására a húszas években önkéntes csapatokat szervezett. Részt vett a Rongyos Gárda megszervezésében valamint 1938-ban a Felvidéki és a Kárpátaljai harcokban! Nyisztor Zoltán utász alezredes Voronyezs ostromtapasztalatai alapján rohamzászlóaljat szervezett. Alakulatának neve a Vannay légió volt. Tagjai: Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének Veteránjai A Posta, Vízművek, Csatornaművek hungarista érzelmű dolgozói. Helyismeretük nélkülözhetetlennek bizonyult, amikor a harc kiterjedt a város alatti alagút és csatornarendszerre is. Saját elhárító alakulata volt, amit a régi veterán rongyos bajtárs, Gyulai Molnár Ferenc vezetett. Szekeres százados sikeres orosz nyelvű ellenpropagandát szervezett. A Vannay különítmény által védett szakaszokon hangszórók harsogták: Itt a Vannay különítmény harcol, foglyot nem ejtünk és nem hátrálunk! Az alakulat fiatal, lánglelkű önkéntesei többnyire az utolsó szálig elestek! A 70 éves Prónay Pál a Trianoni gyalázatot elutasító Lajta Bánság létrehozója, egykori Rongyos Gárda alapító, kinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Sopron magyar terület maradt, maga köré gyűjtötte sok vihart megélt ősz bajtársait. Az öldöklő harcokban parancsnokukkal együtt csaknem valamennyien elestek! Prónay egész életét a magyarság védelme töltötte ki! Nem tűrt megingást, a kishitű fellazítókkal még 70 évesen is párbajozott!
Megemlítendő még, hogy a Várban rekedt egy román harci csoport is, akik nem fogadták el királyuk árulását, és német valamint magyar bajtársaikkal együtt vonultak vissza, folyamatosan harcolva. A román harci csoport kitörés utána sorsa ma még kevésbé ismert. Ugyanakkor egy székelyudvarhelyiekből álló zászlóalj is harcolt még január elején, a budai oldalon, aki – Ungváry Krisztián. „Budapest ostroma” című tanulmánya szerint, látva az óriási túlerőt, átálltak az oroszokhoz. Kiemelendő még a műszaki egyetem hallgatóiból álló különítmény, többségük szintén hősi halált halt. (A műszaki egyetem később is bizonyítja a nemzet iránti elkötelezettségét, a többnyire budai magyar és sváb családból származó hallgatók innen indítják el az 1956-os forradalmat!) A védők összetétele, mint azt láthattuk, igen vegyes volt. Voltak nagy harci tapasztalatokkal rendelkező magyar és német alakulatok, SS hadosztály töredékek, nyilaskeresztes katonák és önkéntesek. Várták a felmentésükre érkező csapatokat, kitartottak a végsőkig! A védelem parancsnokai Pfeffer Wildenbruch és a magyar Hindy Iván tábornokok voltak.
|
|
|
|
|
|
A támadók háromöves gyűrűt vontak a budai Vár köré. A kép itt is igen vegyes volt. A támadó hadműveleteket Malinovszkíj és Tolbuhin marsallok irányították, páratlan kegyetlenséggel és saját alakulataiknak sokszor értelmetlen feláldozásával! A Várban maradt harcosok száma, a kitörés idején, kb. negyvenezer, ebből nagyjából fele-fele arányban német és magyar katonák. (A németek talán pár ezerrel többen voltak.)
Felmentési kísérletek
Hitler már decemberben átirányítja a nyugati harccsoportjait Magyarországra, január és február tájékán rengeteg alakalommal kísérlik meg a Budára való bejutást. A 96. német gyaloghadosztály rohamcsónakokkal átkelt a Dunán. Az oroszok hátában létrehozott két hídfő kialakításában a magyar hungarista Pilisi Ney Károly harccsoportja, mely hungarista önkéntesekből állt, igen jelentős szerepet vállalt.
SS-ejtőernyősezred őrváltása a budai Várban, 1944 őszén
A Regiment Ney nevet viselő páncélgránátos dandár zászlóaljait a Wiking és a Totenkopf SS páncélos hadosztályokhoz osztották be. A támadó csapatok élén haladva kivívták a Gerecse, Bicske, Zsámbék körüli harcokban a norvég önkéntesekből álló Wiking hadosztály tiszteletét és a harkovi harcokban kitüntetett Totenkopf páncélosok csodálatát! A Ney Károly hungarista különítménye megtett mindent ami az embertől megtehető! Nem rajtuk múlott a felmentés kudarca. Az üzemanyag utánpótlás elakadt Komárom körül, amerikai bombatalálatok érték az üzemanyagot szállító uszályokat. Volt szerencsém találkozni, még 1999-ben egy egykori SS-katonával, aki a megemlékezésekre érkezett Budapestre. A veterán, aki maga is részt vett a felmentési kísérletekben, elmondta: „Rádión jött a parancs: vissza kell vonulni, százada kapta feladatul, hogy fedezze a visszavonulást. Szörnyű érzés volt bajtársait veszni hagyni a vörös katlanban, állította a most már ősz hajú, de még mindig acélos tekintetű veterán! A visszavonulási parancs oka az volt, hogy a Leibstandarde, Wiking és a Totenkopf páncéloshadosztályok és a 2. magyar páncéloshadosztály, mely késként behatolt a szovjet bolsevik tengerbe, üzemanyag hiányában mozgásképtelen lett és bennrekedt a gyűrű vastag falában. A felmentési kísérlet miatt tovább az oroszok a – későbbi felmentési kísérleteket megelőzve – tovább erősítették a gyűrűt Gárda hadosztályokkal, hogy a fölényük 3-12 szeres volt mindenütt!” Így a felmentés elakadt, a Budavár területére szorult védősereg tartalékai végképp elfogytak.
A kitörés
Mint említettük, a Várban maradt katonák összlétszáma kb. negyvenezer. A Vár körül pedig háromszoros ostromgyűrűben, gyilkolásra készen, mintegy 200 ezer orosz katona. A felmentési kísérletek kudarcával, az utánpótlási vonalak is elakadtak, így február 11-én, 17 óra 50 perckor mikor már a lőszer is fogytán volt, a német parancsok, Karl Pfeffer Wildenbruch rádión a következő üzenetet küldte parancsnoksága felé: „Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli lemészárlás közt. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci, és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében”. 19.45-kor Wildenbruch visszavonhatatlanul kiadta a parancsot a kitörésre. Az akció előkészítéseként egy német kommandó magyar segítséggel lefegyverezte a Széll Kálmán tér (mai Moszkva tér) orosz őrségét. 23 900 német katona (ebből 9 600 sebesült) és 20 000 magyar (2000 sebesült), szinte nehézfegyverek, és páncélosok nélkül indult meg a jelre.
Egyes kutatók, és túlélők szerint több jel arra utal, hogy a kitörés főbb irányait, és az első hullám időpontját elárulták, mert az első méterek után minden addigit felülmúló szovjet tüzérségi pergőtűz fogadta a Bécsi kapu téren a kitörőket. Itt, és a Széll Kálmán téren óriási emberveszteségeket elszenvedve verekedték keresztül magukat, és a Budai hegyek irányába folytatták útjukat.
A Vannay különítmény az Ostrom utcában gyülekezik. Legnagyobb veszteségeket elszenvedett alakulat, de a legrugalmasabb és a leghatékonyabb. Már régen áttértek az orosz felszerelésre, mert abból volt utánpótlás.Létrákat hoznak magukkal a harckocsi árkok áthidalására. Alig 200-an vannak csupán. Az oroszok világító rakéták százait lövik az összevonási pontok fölé és gránátok ezreivel árasztják el a kitörési pontokat, útvonalakat. Ezrek esnek el az első órában!
|
|
|
|
|
|
Lángokban vörös hordák által megszállt pesti oldal
Első hullámban a Vannay különítmény hungaristái és a 8. Florián Geyer SS lovashadosztály halad. Iszonyatos áldozatok árán tért nyertek a Szilágyi fasorig, ahol ismét elakadnak a II. gyűrű orosz erődrendszerében. Helmut Wolf a Feldherrhalle páncélosgránátos hadosztály alezredese parancsot ad, hogy a Vérmező-Kékgolyó utca felé kísérelje meg az áttörést. Itt váratlanul siker koronázza a kitörést. Hajnalra Budakeszi feletti magaslatokig jutnak, a Wolf csapat létszáma kb. 3500 fő.
A kitörés lendülete, energiája sokkolta az orosz csapatokat is. Különösen hatott, hogy nem áll le a kitörés az első hullám teljes lemészárlása után sem. A pánik helyenként elterjedt a gyűrű mélységében is. A kitörés útjába eső erődnek átalakított házak elfoglalásakor bajtársaik hullahegyein átjutó és kézigránátokkal utat nyitó behatolók elől gyakran a harmadik, negyedik emeletről az utcára vetették magukat az oroszok! Február 12-én reggel sűrű köd ereszkedett le a Budai hegyekre. Svábhegy, Remetehegy, Hármashatár - hegy körzetében 2 - 3 ezres csoportokban a kitörés eredményeként 15 -20 ezer kitörésben résztvevő kijutott a Budapestet övező hegyekbe, erdőkbe. Sajnos közülük nem sokan érhették el a megmenekülést jelentő német vonalakat, az oroszok, a magyar áruló partizánok helyismeretének segítségével rendre lemészárolták őket. A felszíni kitöréssel párhuzamosan az Ördög -árok csatornájában Helmut Dörner SS ezredes vezetésével egy 500 fős rohamosztag indult el, hogy az orosz gyűrűt hátba támadva segítse annak feltörését. Kicsit később elindultak az aknavetőket és lőszert cipelő rohamosztagosok második hulláma. Ezt követte a német és a magyar vezérkar. Hindyvel tartott felesége is. Az árok vize megduzzadt a sok bepréselődött embertől, egyre nehezebb lett az előrehaladás. Ursdau Lindena alezredes IX. SS hegyihadtest vezérkari főnöke különítményeivel a mai Körszálló környékén bekapcsolódik a harcokba. Sérülten fogságba esik a harcok során. Az Ördög -árok kijáratát olyan mértékben tűz alatt tartották az oroszok, hogy képtelenség volt a felszínre jönni. A Hűvösvölgyi út alatti főcsatornából a Budakeszi útra, illetve az alatta lévő kisebb szelvényű csatornába kényszerültek és itt jöttek fel a Budakeszi úton.
A német parancsnoki törzset egy villában körbe kerítették lövegekkel és páncéltörőkkel felszerelt oroszok. Megadták magukat. A felszínen is egyre felülkerekedett az orosz túlerő. Kútvölgy közelében elesett Vannay és Prónay. Ezreket morzsolt fel az újabb és újabb orosz akadályokon való áthaladás. 1945. február 13-án még mindig szórványos, de igen heves harcok folytak a Budai hegyekben. Az összesen negyvenezer főnyi magyar és német katonából álló védőseregből, alig 200-an érték el a német vonalakat. Többségük, mintegy 80%-uk hősi halált halt, akadtak, kik hadifogolytáborba kerültek, s végül a szerencsésebbek civil ruhát öltve, elvegyültek a lakosság között.
A „felszabadítás”, állapot Buda eleste után
A kiürült várba óvatosan kezdtek beszivárogni az oroszok. Utána elkezdődött a féktelen szabadrablás. A vár kazamatáiban maradt sok ezer sebesült ügyét úgy oldották meg, hogy néhány benzines hordót legurítottak és kézigránátot dobtak utána! Sokszor vasutasokat, villamoskalauzokat mészároltak le százával, mert egyenruhájukat pártszolgálatos uniformisnak nézték. A Várban berendezett hadikórház az oroszok érkezésekor tele volt mozgásképtelen sebesültekkel. Az oroszok egyszerűen lángszóróval égették őket halálra. A magyar nők számára megkezdődött a rémálom, szinte nem volt olyan nő, legyen az nyolc, vagy nyolcvan éves, akit ne erőszakoltak volna meg az oroszok. A magyar női lakosság mintegy 70 százaléka lett szifiliszes! Amit csak lehetett kiraboltak, felgyújtottak a vörös barmok, híres magánkönyvtárak lapjai végeztés seggtörlőként, múzeumok felbecsülhetetlen kincsei kötöttek ki Szovjetunióban. A kommunisták által felszabadításnak nevezett megszállás borzalmairól majd egy külön bejegyzés fog szólni, itt most lehetetlen ezt kifejteni, meg nem is e poszt célja.
Az elhúzódó ostromot azzal magyarázták a felső vezetésnek, hogy nagy létszámú a védősereg. Ennek megfelelően sok hadifoglyot követeltek, így mindenkit összeszedtek, civil, öreg, nyomorék, csak a darabszámot nézték. Ennek a vörös hordának áll ma az emlékműve a budapesti Szabadság-téren, miközben a kitörés hőseire emlékezőknek az üldöztetés, elhallgattatás, és a zaklatás jut osztályrészül. Akárcsak a kommunizmus idején!
Cseh Tamás kötelező dala a kitörésről, és az emlékéről, mely mai napig is bennünk él. Igen, tényleg úgy megyek át a Széna téren, hogy „ott esett el a negyvenezer soldat”. Mert a történelem nem egy elvont valami, hanem szüleinkkel, nagyszüleinkkel esett meg. (A németek, egy éjjelen, nem védték tovább Budát...) Emlékezni kötelességünk, múltunk ismerete pedig megóvhat minket egy szebb jövő számára!
|
|
|
|
|
|
