Kövess minket -on és -en!

A szlovák Specializált Büntetőbíróság bírója bűnösnek találta Marián Magátot „szélsőséges gondolatbűncselekmények” elkövetésének vádjában.

A Nagyszombati Kerületi Ügyészség ügyésze hétéves szabadságvesztés kiszabását, 10 ezer eurós pénzbírságot, valamint vagyonelkobozást javasolt. Szerinte a bemutatott bizonyítékok minden kétséget kizáróan megerősítették a vádiratban foglaltakat.

Magát az eljárást politikai folyamatnak minősítette. Ügyvédje, Martin Burian a záróbeszédében többek között a szakértői vélemények tartalmával is foglalkozott, megkérdőjelezte az egyik szakértő pártatlanságát. Emellett kliense tisztességes eljáráshoz való jogának megsértéséről beszélt. „Marián Magát közel három éve vizsgálati fogságban van a történelemmel kapcsolatos nézőpontja miatt” – jegyezte meg Burian.

Marián Magátot 2022 januárjában tartóztatták le „szélsőséges eszméket hirdető és alapjogokat elnyomó csoport létrehozása és támogatása miatt”, továbbá „szélsőséges tartalmak létrehozása”, a „holokauszt tagadása” és a „holokauszt helyeslése” miatt, „elnyomó rendszerek bűneinek tagadása és emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények tagadása” miatt. A gondolatbűncselekményeket 2017 és 2021 között követte el.

A bíróság 2024 januárjában hatéves szabadságvesztésre ítélte Magátot 43 rendbeli, főként szélsőséges bűncselekmény elkövetése miatt. A Legfelsőbb Bíróság viszont törölte az ítéletet és elrendelte a bizonyítási fázis kiegészítését.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.