Kövess minket 
-on és 
-en!
Az amerikai típusú káosz legutóbbi franciaországi epizódjának állítólagos katalizátora egy 17 éves arab Lewis Hamilton-imitátor halála volt, akit a rendőrség lelőtt, mert egy belvárosi rodeót követő igazoltatása közben megpróbált elmenekülni az autójával.
Egy 2017-es törvény értelmében a francia rendőröknek utasításuk van arra, hogy lelőjék a menekülni próbáló közveszélyes sofőröket, de a szóban forgó fehér rendőr ennek ellenére emberölés vádjával néz szembe, hogy az afroarab csőcseléket, az üzleti elitet és a hivatásos fehérellenes aktivistákat lecsillapítsák.
Ezek a zavargások több mint egy évtizede tartó rejtett és nyílt amerikai befolyásolási műveletek következményei, amelyek célja, hogy Franciaország színes bőrű bűnöző népességét állandó amerikai birodalmi kollaboráns erővé képezzék ki. Ennek a hírszerzési és tömegpszichológiai hadműveletnek az egyik legkorábbi feljegyzése egy 2010-es titkos amerikai nagykövetségi táviratsorozat, amelyet a Wikileaks hozott nyilvánosságra. Ezekben a feljegyzésekben a hollywoodi filmmogul, Charles Rivkin, aki akkoriban az Obama-kormányzat franciaországi nagyköveteként ténykedett, hétpontos tervet vázol fel a franciaországi feketék és arabok mozgósítására, hogy politikai bunkósbotként használják őket a házigazdáik ellen.
Memorandumában azon kesereg, hogy a francia intézmények „túlnyomórészt fehérek”, és tervet készít a külügyminisztérium által támogatott párhuzamos médiumok, civil szervezetek és oktatási intézmények létrehozására, hogy aláássák a fennálló „fehéruralmi” rendet. Franciaország „faji diverzifikálásának” célját követve a nagykövet az amerikai befolyás erősítését szorgalmazza, hogy „dolgozzunk együtt erőteljesebben a francia múzeumokkal és pedagógusokkal a francia iskolákban oktatott történelem-tananyag reformja érdekében”, és „támogassuk, képezzük ki és mozgósítsuk azokat a médiabeli és politikai aktivistákat, akik osztják az értékeinket”. Az ütemterv összefoglalásaként utasítja Washington ügynökeit, hogy „építsenek a már működő, kiterjedt közdiplomáciai programokra, és dolgozzanak ki további kreatív eszközöket a francia fiatalok befolyásolására az új média, vállalati partnerségek, országos versenyek, célzott tájékoztatórendezvények, különösen pedig meghívott amerikai vendégek segítségével” a „jövő francia vezetőinek megtalálása és befolyásolása” érdekében.
Rivkin végül kihasználta hollywoodi kapcsolatait amerikai hírességek (köztük Samuel L. Jackson fekete filmszínész) mozgósítására, hogy a franciaországi faji-etnikai gettókban vele együtt potenciális ügynököket toborozzanak, akiket aztán az amerikai nagykövetség és a hozzá kapcsolódó kamu társadalmi szervezetek (lényegében a CIA fedőszervei) Amerikába vittek, hogy kiképezzék őket woke agitációs technikákból.
Ezek egyik vezéralakja, a korábban már említett Rokhaya Diallo afrofeminista és iszlámbarát agitátor a színes bőrű tömegek rendőrség elleni uszításával vált hírhedtté, köszönhetően az amerikai és francia média által neki nyújtott platformnak. Diallo és az amerikai import woke ideológiával faji öntudatra ébresztett (francia kifejezéssel: „racisé”, vagyis rasszizált) hasonszőrű franciaországi „négerjogi” aktivisták ténykedését méltatva írhat diadalmasan a The New York Times mint a woke-izmus faltörő kosa „faji ébredésről” Franciaországban, ahol a „faj” ugyan (még) „tabutéma”, de reményei szerint már nem sokáig (A Racial Awakening in France, Where Race is a Taboo Topic, nytimes.com, 2020. 07. 14.).
Franciaországban amerikai stratégiákat alkalmaztak, hogy a rendőrség ellen indított „fajiprofil-alkotási” perek lavinájával megakadályozzák, hogy a fekete és arab bűnözőkkel szemben érvényt szerezzen a törvénynek. A francia rendőröket összehangolt jogi, média- és világpolitikai nyomással lényegében kiherélték a színesbőrű-bűnözéssel szemben. Ennek eredményeként ezt az egykor viszonylag biztonságos európai országot ma az Amerikában megszokott etnikai erőszak emészti fel, amint azt a kisgyermekeket és nagymamáikat az utcán brutálisan bántalmazó feketékről készült sokkoló videók vagy az algériaiak által elrabolt és halálra kínzott 12 éves fehér kislányokról szóló történetek mutatják.
|
|
|
|
|
|
Amerika látható és rejtett keze egyértelműen tetten érhető a „fehér bűnösség” toposzának, a fehérellenes erőszaknak és agitációnak a térnyerése mögött. Még maga Macron, a liberális világpolgár archetípusos alakja is elítélte az amerikai „woke kultúra” szerepét az ország destabilizálásában és a faji konfliktusok szításában (Macron, France Reject American „Woke” Culture That’s „Racializing” Their Country, newsweek.com, 2021. 01. 10.).
Bár a franciák tudatában vannak annak, hogy mi történik, keveset tesznek NATO-szövetségesük aknamunkája ellen, amely agresszívan kémkedik politikai vezetőik után, diplomáciai következmények nélkül. Franciaország politikai elitjét a fanatikus atlantista-cionista Nicolas Sarkozy regnálásától kezdődően nagy mértékben korrumpálta az Egyesült Államok, ami megakadályozza abban, hogy érdemi szándék ébredjen Washington beavatkozása ellen. Más kérdés, hogy mivel Macron újabban igyekszik meggyőzni Európát, hogy az amerikaiaktól függetlenebb külpolitikai utat kövessen, Washington a külügyminisztérium által támogatott faji zavargások és a felgyorsított pozitív diszkriminációs programok fenyegetése révén minél több gyökértelen, „amerikanizált” színes bőrű hatalmi pozícióba kényszerítését tekintheti a franciaországi gaulle-ista-szuverenista vonulat végleges megoldásának.
Az önálló Franciaország időnként Amerika-ellenes eszméje mind a baloldalt, mind a jobboldalt lelkesíti, de a kozmopolita finánctőkések és woke-ista, antifasiszta csatlósaik ezt a konszenzust potenciális fenyegetésként érzékelik a globalista-atlantista törekvésekre nézve, és mindenáron meg akarják akadályozni Európa független hatalomként való megjelenését egy többpólusú világban. Az európai függetlenségről szóló elmélkedéseivel Macron természetesen kiprovokálta, hogy Samu bácsi megleckéztesse, és borítékolható, hogy hamarosan visszaáll a sorba, bár jelenleg a közösségi média betiltásáról beszél jövőbeni zavargások idejére, ahogyan Irán tette, és amit ő maga akkoriban elítélt.
A faji lázadás sokkolta ugyan mindazokat a republikánus politikusokat, akik szisztematikusan a szőnyeg alá söpörték a faji kérdést, de most sem fognak levonni belőle semmilyen hasznos következtetést. Azt teszik majd, amit mindig is tettek, és megelégednek azzal, hogy „integrációról” fecsegjenek, azaz behódolnak az afromuszlim hódítóknak. Hét évtizede tartó antirasszista domesztikálásuk miatt a fehérek egyszerűen képtelenné váltak arra, hogy megvédjék magukat a színes bőrűek mindennapi terrorja ellen a saját országaikban, amelyeket így már egyre kevésbé érezhetnek a sajátjuknak.
