Kövess minket 
-on és 
-en!
Az 1936-os berlini nyári olimpia örökre beleírta magát a történelemkönyvekbe. Az eseményre a Harmadik Birodalom nagy erőkkel készült, és Hitler is engedményeket tett a nemzetközi közvélemény kedvéért.
Az új vezetés az olimpia alatt az ország hatalmas fejlődését minél jobban meg kívánta mutatni, ezért a készületek során óriási építkezésbe fogtak, a mai, azóta felújított és átépített berlini stadion is ekkor készült.
Az olimpiarendezés jogát 1931-ben ítélte Németországnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Amikor 1933-ban hatalomra jutottak a nemzetiszocialisták, többen úgy gondolták, hogy más helyszínt kell választani a legfontosabb sportesemény számára. A NOB azonban a németellenes uszítás ellenére kitartott döntése mellett, ez többek között annak volt köszönhető, hogy a német kormány megígérte a szabályzat tiszteletben tartását és a zsidók részvételének lehetőségét. Ez győzte meg az addig a bojkott lehetőségét fontolgató országokat is.
Hess, Hitler, Goebbes, Göring a stadion VIP-páholyában
Az első világháború miatt az olimpia intézményének szellemisége jelentősen átalakult. 1916-ban elmaradt az egyébként Berlinbe tervezett rendezvény, az 1920-as versenysorozatra, amit Budapest helyett Antwerpenben tartottak, nem hívták meg a háború vesztes államait és Oroszországot sem. Az olimpia a nemzetek erőfitogtatásának terepévé vált, de aztán Adolf Hitler 1933. január 30-án a Német Birodalom kancellárja lett és új alapokra kívánta helyezni a játékokat.
Németország semmilyen forrást nem sajnálva készült az 1936-os olimpiára, a szervezésben kulcsfontosságú szerep jutott Joseph Goebbels propagandaminisztériumának. Hitler egy sportkomplexum, a Reichssportfield létesítését rendelte el, benne egy teljesen új stadionnal, ami a korábbi nemzeti stadion és lóversenypálya elbontásával járt.
Az építkezés 1934-től két éven át megfeszített tempóban, pénzt nem sajnálva, de folyamatos lemaradásban zajlott. A legfőbb létesítmények az Olimpiastadion, a Maifeld és a Waldbühne amfiteátrum voltak. A 77 méteres harangtoronyról, ami később elpusztult az angolszász terrorbombázásokban, be lehetett látni az egész várost. Az építési vállalatokat kötelezték, hogy csak német állampolgárságú munkásokat alkalmazzanak.
|
|
|
|
|
|
A Reichssportfield
1935 áprilisában körülbelül 1500-an dolgoztak az építkezéseken. A propagandasajtó a német emberek precíz munkavégzését az egyiptomi piramisépítőkéhez hasonlította. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyi pénzt emésztett fel a 110 ezer férőhelyes stadion felhúzása, a források többnyire 27 millió márkáról beszélnek. Természetesen külön VIP-szektort, díszpáholyt is kialakítottak Hitler és fontos politikai szövetségesei, vendégei számára.
Berlin utcáin mindenfelé horogkeresztes és olimpiai zászlókat lobogtak, a hirdetéseken az ideális embertípust megjelenítő ábrázolások a sportolók erejét és az ókori kultúrával való kapcsolatát voltak hivatottak reprezentálni.
Az 1936-os olimpia több újítást is bevezetett, ezek közül a leghíresebb a fáklyafutás, amely során több mint 3400 egymást váltó atléta juttatta el a fáklyát Olümpiából hét országon, köztük Magyarországon át a rendezvény helyszínére. A hazai híradó beszámolt róla, hogy „Magyarországon át Horgostól Oroszvárig vezet a fáklyás staféta útja.”
Az olimpiai láng a Hősök terén
A fáklya a megnyitó napján, augusztus 1-én érkezett meg Berlinbe, Hitler-Jugend- és SA-tagok őrizetében. Az utolsó befutó, aki a stadionban meggyújtotta az oltárt, a német atléta, Fritz Schilgen volt. A megnyitóünnepség szintén újdonságnak számított, Hitler nem tartott rajta beszédet, csak a játékok kezdetét jelentette be, ugyanakkor megérkezését igen hatásosra komponálták.
A versenyeken 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött, első alkalommal szerepelt a sportágak között a kézi- és a kosárlabda, valamint a kajak-kenu. Az eseményeket az olimpiák történetében először televízión is közvetítették. Az események megörökítése a propaganda szempontjából is fontos volt, Leni Riefenstahl rendező vezetésével kétrészes dokumentumfilm készült az olimpiáról, a korban kifejezetten modernnek számító megoldások használatával. A rádiós közvetítésekre is különösen nagy hangsúlyt fektettek, Magyarországon is izgulhattak a sportolókért, például a 100 méteres gyorsúszáson aranyérmet szerző Csík Ferencért a készülékeket, illetve Pluhár István tudósításait hallgatók.
A rendező ország számára nagyon jól alakultak az eredmények, az éremtábla tetején végeztek 89 éremmel, melyből 33 arany volt. A német delegációban a NOB nyomására zsidó származású versenyzőt is szerepeltetniük kellett, mindazonáltal az olimpiáról a külföldi lapok, köztük a The New York Times is elismerően szóltak.
|
|
|
|
|
|
A második világháborút követően a stadion lett a britek főhadiszállása, 1994-ig voltak jelen a környéken, közben több átalakítást végrehajtottak. A stadionban és a Maifielden is focimeccseket tartottak.
A '90-es évek végén a berliniek körében parázs vita bontakozott ki arról, hogy mi legyen a nemzetiszocializmus nyomait magán viselő épület sorsa. Többen az elpusztítását látták célszerűnek, mások azt gondolták, hogy a legjobb az lesz, ha hagyják, hogy az enyészeté legyen (az olimpiai falu több épületével ez történt), végül a felújítás mellett döntöttek. A stadion átalakított, felújított épülete még évtizedekkel később is vitákat generált, a 2002-es korszerűsítési munkálatok során pedig második világháborús bombára bukkantak az egyik ülés alatt.
