Kövess minket -on és -en!

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

A Kanadai Királyi Lovasrendőrség (RCMP) közlése szerint terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik azt a 19 éves winnipegi fiatal fehér fajvédő aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik épületekre, kerítésekre és egyéb tárgyakra történő felfestésével vádoltak meg.

Az RCMP északnyugati régiójának szövetségi rendészeti nemzetbiztonsági végrehajtási osztálya vette őrizetbe Nevin Thunder Youngot, miután februárban a winnipegi rendőrség kezdeményezésére vizsgálatot indítottak ellene.

A rendőrségi közlemény szerint Youngot az alábbi vádakkal illették: terrorista tevékenység elősegítése, terrorista csoporttal kapcsolatos tevékenységben való részvétel, valamint két rendbeli bűncselekmény elkövetése terrorista csoport számára.

Young továbbra is rendőrségi őrizetben van a Winnipeg Remand Centre nevű fogdában, és kedden kellett megjelennie a winnipegi tartományi bíróság előtt – közölték a hatóságok.

Korábbi vádak antiszemita graffitik miatt

Szeptember 28. és december 31. között a winnipegi rendőrséget több alkalommal értesítették antiszemita graffitikről a város Charleswood nevű részén. Ezek között voltak horogkeresztek is.

Youngot január 15-én letartóztatták, és 26 rendbeli, 5000 dollár alatti értékű rongálással vádolták meg – közölte a rendőrség.

Az RCMP nem kívánt interjút adni, mivel a nyomozás még folyamatban van, és azt mondták, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre több információ.

Avrom Charach, egy winnipegi zsidó, aki önkéntesen eltávolított néhány graffitit, kedden azt mondta, hogy az új vádak azt mutatják, hogy a hatóságok komolyan veszik a problémát, ami tetszik neki.

„Ez nem csupán a zsidógyűlöletről és az antiszemitizmusról szól: ezek neonácik, akik mindenkit gyűlölnek, kivéve saját magukat” – állította. 

Gustavo Zentner, egy helyi zsidó szupremácista a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy szervezetük régóta szorgalmazza, hogy a hatóságok „minden rendelkezésre álló eszközt” használjanak a közösség biztonságának megőrzése érdekében, különösen az antiszemitizmus állítólag példátlan mértékű növekedése miatt.

Kövess minket -on és -en!

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A sikertelen hatalommegragadási kísérlet utáni per hozott országos ismertséget Adolf Hitlernek, amelyben egész Németország megismerhette nézeteit.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.