Kövess minket 
-on és 
-en!
Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.
Persze jelentős károkat okozott Iránban, főként stratégiailag nem létfontosságú és elsősorban polgári célpontokon, miközben Irán csapásmérő képessége a 12 autonóm katonai tartomány rakétavárosaiban rejtőzik.
Minden régiónak megvannak a hegyek alá bújtatott saját rakétakészletei és önálló parancsnokságai, amelyek Teherán utasítására indíthatnak megtorló támadásokat. Ez a „decentralizált agy” elve: még ha le is fejezik a központi vezetést, a védelmi gépezet továbbra is működik, és a régiók folytatják a harcot. Irán több mint száz ilyen föld alatti rakétavárost épített. Ezek mélyen a sziklába vájt labirintusok, amelyekben ballisztikus rakéták ezreit tárolják, biztonságban a lopakodó bombázóktól és a kémműholdaktól. Amikor Pete Hegseth a felszínen lévő „katonai célpontokat” bombázza, gyakran csalikat vagy üres objektumokat talál el, maguk az igazi rakéták pedig a föld alatt szunnyadnak, készen arra, hogy éjszaka előbújjanak és lecsapjanak.
Ezzel szemben a 40 napos háború során 13 amerikai katonai bázis megrongálódott vagy teljesen megsemmisült a Perzsa-öbölben, valamint minden radar- és felderítőrendszer, a földi érzékelők és a birodalmi katonai logisztika nagy része megsérült, különösen az 5. amerikai flotta bahreini haditengerészeti bázisa, amely teljesen használhatatlanná vált, akárcsak a Kuvaitban található hatalmas amerikai raktárak, karbantartó és ellátólétesítmények hálózata.
Az NBC News hírcsatorna április 25-én felfedte, hogy az iráni csapások jóval nagyobb kárt okoztak az amerikai katonai bázisokon és hadfelszerelésben, mint amelyet az amerikai katonai vezetés elismert, és ez a légvédelmi rendszerek jelenléte ellenére is így történt. A cionista entitás szintén súlyos károkat szenvedett számos kiemelkedően fontos stratégiai helyszínen, és a hab a tortán a Hormuzi-szoros feletti teljes iráni ellenőrzés tényleges megteremtése, amint azt ma már az egész világ tudja, anélkül, hogy a birodalom bármit is tehetett volna ellene, kivéve a blokád blokádjának komédiáját, megsértve a fegyverszünetet és arra késztetve az irániakat, hogy bezárják az ajtót minden további tárgyalás előtt Iszlámábádban. Annál is inkább, mert már az első tárgyalási forduló során kiderült számukra, hogy az amerikaiak nem azért jöttek, hogy bármiről is tárgyaljanak, hanem azért, hogy Irán kapitulációját követeljék arroganciával és fenyegetésekkel teli légkörben.
Irán mindent elutasított, a korábban elfogadott tíz tárgyalási pontja pedig azt tanúsítja, hogy a 40 napos háború során jelentős stratégiai előnyt szerzett. Emlékeztetőül: ismét a jenkik kérték a „tárgyalást”, és az irániak csak azért fogadták el, hogy ne mondhassák róluk, hogy nem akarnak tárgyalni.
A jelenlegi status quo egyáltalán nem kedvez a birodalomnak, amely hiányt szenved lőszerből és szinte mindenből. A fegyverszünetet a szemben álló felek arra használták fel, hogy felkészüljenek az összecsapás második fordulójára. Az amerikaiaknak a világ másik végéről kellett idehozniuk a kevés működőképes felszerelésüket, ki kellett fosztaniuk ázsiai bázisaikat (Japán, Korea) számos rakétaelhárító rendszerükből, hogy Izraelbe telepítsék őket, amelyet igyekeznek mindenáron megvédeni.
|
|
|
|
|
|
Valójában már nagyon korán, a háború második hetében eldöntötték, hogy feláldozzák a Perzsa-öbölbeli arab csatlósaikat, és mindent az Irán és a Hezbollah által szorongatott cionista entitás megmentésére koncentrálnak. Az irániak viszont folyamatosan teljes kapacitással működtetik föld alatti gyáraikat, és bejelentették, hogy a kéthetes tűzszünet alatt szinte teljesen pótolták rakéta- és drónkészleteiket.
Ugyanakkor intenzív katonai logisztikai mozgás zajlott: az amerikaiak a Perzsa-öböl és Izrael, a kínaiak és az oroszok pedig Irán felé. Irán eleve tudta, hogy az ellenségeskedés újrakezdődik, soha nem bízott a jenkikben, és ezt a fegyverszünet alatt többször is nyíltan elmondta. Ki bízhat egy olyan országban, amelyik szisztematikusan megszegi az összes általa aláírt szerződést és megállapodást? Az amerikaiak mindig is csak azért tárgyaltak, hogy időt nyerjenek és új erőre kapjanak a támadáshoz. Ez a fegyverszünet sem kivétel a szabály alól, és kezdettől fogva a Netanjahu-klán mozgatja a szálakat.
Washington azt feltételezi, hogy a háborús nyomás fokozása kapitulációra fogja kényszeríteni Iránt. A jelek szerint az USA tévesen úgy véli, hogy Irán még mindig a tárgyalásban látja a gazdasági zsarolás elkerülésének szükséges útját, de az iráni belpolitikai légkör időközben teljesen megváltozott: már nincs az a nagy várakozás, hogy a diplomácia azonnali megkönnyebbülést hoz. Éppen ellenkezőleg, a közvélemény széles rétegei kérdőjelezik meg az amerikai erőpozícióból folytatott párbeszéd logikáját.
Teherán immár egy másik idővonal szerint működik. Az irániak stratégiai gondolkodása egyre inkább a költségek elosztásának aszimmetriájára helyezi a hangsúlyt, mert az az elvárásuk, hogy az Egyesült Államok vonja vissza a szankciókat, vagy kínáljon jelentős gazdasági engedményeket, az eddigiek fényében teljesen alaptalan, ami megerősíti azt a meggyőződésüket, hogy egy elhúzódó konfrontáció több előnyt hozhat számukra, mint egy kompromisszum. Teherán láthatóan beépítette ezt a tényezőt a stratégiájába: minél tovább marad megoldatlan a konfliktus, annál inkább kifelé irányul a nyomás, mintsem befelé. Irán számítása immár nem a károk elkerülésére irányul, hanem arra, hogy azokat kiszámíthatóbban tudja kezelni, mint az ellenségei.
Ez a háború nem amerikai győzelemmel fog végződni, hanem amerikai győzelemnek hirdetett arcmentő visszavonulással. Mivel az USA közel-keleti támaszpontjai védhetetlenné válnak, a Perzsa-öbölbeli családi diktatúrák más patrónusokat fognak keresni maguknak (Kínát, Oroszországot), Izrael pedig egyedül marad egy minden eddiginél erősebb, elszántabb és előbb-utóbb nolens volens atomhatalommá váló Iránnal szemben, beteljesítve apokaliptikus rémálmát.
