Kövess minket 
-on és 
-en!
Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.
Édesapám 1944. december 23-án az oroszok fogságába esett Pátyon. Innen az út Nizsnij-Tagilba vezetett, ami elbeszélése szerint maga lehetett a fagyos pokol. Az emberi képzelet nem tudja megközelíteni sem az ott történteket, de azt sem, hogy annyi megpróbáltatás után hogyan volt lehetséges embernek maradni.
Történetei közül legyen szabad csak egyet feleleveníteni. Metsző, kemény hideg köszöntött be korán Nizsnij-Tagilban. A foglyok a fagyos földeken szedték a kőkeményre fagyott cukorrépát. Ez a munka mégis kedvelt volt a hadifoglyok körében, mert este az elrejtett cukorrépából jó levest lehetett főzni, és a maradék kenyérrel együtt elfogyasztva, enyhített az örökké kínzó éhségen.
1945 végén, amikor a világban már béke volt, Szibériában honfitársaink ezrei szenvedtek rabságban. Nizsni-Tagilban flekktífusz tizedelte többek közt a magyarokat is. Gyógyszer és megfelelő élelmezés híján a tábori felcser természetes gyógymód alkalmazását javasolta a foglyoknak. Aki teheti, fogyasszon minél több vöröshagymát.
Édesapámat hosszú ideig elkerülte a betegség, ám egyik éjszaka arra ébredt, hogy rázza a hideg, izzad. Nem lehet más, mint járvány, futott át rajta a gondolat. Másnap az orvos megállapította: ő is megkapta a járványos betegséget.
Hagymát kellett szerezni. Pénzért nem lehetett kapni, csak nemesfémért. Édesapámnak egyetlen ilyen tárgya volt: a jegygyűrűje. Amikor fogságba esett, elhatározta, hogy történjék bármi, nem válik meg tőle.
A betegség azonban egyre jobban elhatalmasodott rajta. Egyik éjszaka gyötrő álmok kínozták. Mint minden álmában, hazaigyekezett. Így volt ez most is, csakhogy amíg sokszor az álomban haza is érkezett, ezúttal összeesett és meghalt.
|
|
|
|
|
|
Szörnyű volt az ébredés és a felismerés: ha nem segít magán, akkor sohasem érhet haza, és sohasem láthatja meg szeretteit. Ezért hát gyötrő érzések közepette jegygyűrűjét hagymára cserélte, amiből másik fogolytársának is adott.
Hazaérvén, röstellkedve vallotta be, mi történt féltve őrzött kincsével. Édesanyám karácsonyra jegygyűrűt vett édesapámnak. Bizony, ekkor már 1948-at írtak.
Fábián Jánosné (Kremnicsán Mária) – Balassagyarmat
Hadifogoly Híradó 1995/9.
