Sztálin kivégeztette a „gyávákat”

Kövess minket -on és -en!

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A Fall Blau elnevezésű offenzíva egyik legfőbb célkitűzése a mai Azerbajdzsán területén fekvő gazdag kőolajmezők elfoglalása volt, másrészről pedig a Volga partján álló Sztálingrádot akarták kivonni a szovjet haditermelésből.

1942 júliusában a németeknek állt a zászló, a Szovjetunió súlyos válságba került, amire Sztálin a maga brutális eszközeivel teremtett rendet a Vörös Hadseregben. E célból született meg a diktátor 1942. július 28-ára dátumozott, 227-es sorszámot viselő rendelete, mely a további hátrálás megakadályozására helyezte a hangsúlyt.

Hírek

Terrorista akciót vállalt fel a német Antifa: „Követni fogjátok Kirköt a pokolba!”

Ennélfogva fontos, hogy megszüntessük azt a vélekedést, hogy képesek vagyunk örökké hátrálni, hogy még rengeteg területünk van, hogy országunk hatalmas és gazdag […] Ez egy hamis beszéd, mely […] az ellenség hasznára gyengít minket, hiszen ha nem hagyunk fel a hátrálással, kenyér, üzemanyag, fém és más nyersanyagok, gyárak, üzemek és vasútvonalak nélkül maradunk. Ez arra a következtetésre vezet, hogy véget kell vetnünk a hátrálásnak. Egy lépést sem hátrébb! Ez kell legyen az új fő jelszavunk
– fogalmazott Sztálin a rendeletben.

Szégyenteljesnek nevezte a visszavonulást, és felszólította a katonákat, hogy ezután egy talpalatnyi földet se engedjenek át harc nélkül a németeknek, és vérük minden cseppjét áldozzák fel a hazáért. Az addigi kudarcokért a Vörös Hadseregben megbúvó „pánikkeltőket” és „árulókat” nyilvánította felelősnek, és a „pánikkeltők” közé sorolta azokat is, akik felsőbb utasítás ellenére visszavonulnak a frontharcok során. Az ő elrettentésükre a diktátor 800 fős büntetőalakulatok felállítását helyezte kilátásba, ahol – például aknamezők felkutatása, vagy gyilkos rohamok során – szinte biztos halál várt a „gyávákra”. Emellett az arcvonal mögött úgynevezett „blokkoló osztagok” felállítására is parancsot adott, melyek az engedély nélkül hátrálók likvidálását kapták feladatul.

Bár a 227. számú rendelet a köztudatban utóbb a szövegben foglalt „Egy lépést sem hátra!” jelszó nyomán maradt meg, világosan látható, hogy Sztálin nem a buzdítás, hanem a terror eszközével próbált felülkerekedni a káoszon. Ez a dokumentum talán minden másnál érzékletesebb képet ad az 1942. évi szovjet állapotokról, a diktátor parancsa és az állandó halálos fenyegetés azonban az adott erőviszonyok között nem eredményezett csodát. Mindamellett a Vörös Hadsereg tábornokai is kritikusan viszonyultak Sztálin rendeletéhez: a büntetőalakulatokat rövid időn belül felállították, a „blokkoló osztagok” megszervezését azonban sok helyen megtagadták, mondván, ebben a válságos helyzetben értelmetlen volna a legjobb egységeket kivonni a frontról.

Az ellenvélemények nagyon is racionális félelmeket tükröztek, hiszen a 227. számú rendelet kiadása után a Wehrmacht offenzívája sikeresen folytatódott, és 1942 augusztusában a harci cselekmények már Sztálingrádba tevődtek át. 1942–43 fordulóján aztán a Vörös Hadsereg ezen a frontszakaszon sikeresen megfordította a második világháború menetét, ezt a kedvező változást azonban nem Sztálin terrorja idézte elő. A 227-es rendelet egyébként egészen a második világháború végéig érvényben maradt, igaz, 1944 novemberében hivatalosan is felszámolták a „blokkoló egységeket.”