.jpg)
Kövess minket 
-on és 
-en!
Izland a 17. században nem az a hely volt, ahol bárki szívesen élt volna.
Különösen így volt ez a parasztok esetében, akik a gazdagokkal ellentétben nem kőkunyhókban éltek, így pedig a mindennapos természeti katasztrófákkal és a kalóztámadásokkal is nehezebben birkóztak meg. A szűkös lehetőségek közepette sokan a boszorkánysághoz fordultak utolsó reménysugárként.
A gyakorlatot természetesen Izlandon sem nézték jó szemmel a hatóságok, amelyek sok embert ítéltek boszorkányság miatt máglyahalálra. Érdekesség, hogy az izlandi „boszorkányok” többsége – a világ más részeivel ellentétben – férfi volt. A mágikus szertartások többsége gyakorlati, a hétköznapokat megkönnyítő eredményekkel kecsegtetett, mint a kedvezőtlen időjárási jelenségekbe való beavatkozás, de voltak olyan rituálék is, amelyek láthatatlanságot kínáltak.
Az izlandi mágia legbizarrabb részét talán mégis maguk a szertartások jelentették. Egy bosszúszomjas zombi megidézése például sok köpést és orrváladéknyalást igényelt. A rítusok többsége persze valójában csak az izlandi folklórban létezett, és valójában sohasem próbálták ki, mégis egyedülálló betekintést enged a kor kultúrájába. Az egyik legjobb példát az a varázslat jelenti, amelynek során egy „tilberi” nevű, kétfejű, kígyószerű lény megidézése jelentette, aki abban segíthetett az embereknek, hogy kecsketejet lopjanak.
A tilberit a szóbeszéd szerint akkor tudták megidézni, ha ellopták egy, a közelmúltban elhunyt személy bordáját, majd szürke gyapjúba csomagolták a csontot (itt lehetőleg egy özvegy bárányának gyapjúját volt ildomos használni). Ezt aztán egy nő mellei közé kellett tartani, és a nőnek ezalatt az idő alatt, három vasárnap is ki kellett köpnie az úrvacsorát vagy az ostyát, és meg kellett vele „etetnie” a bálványozott tárgyat, amely aztán folyamatosan növekedett, egészen addig, amíg életre nem kelt, és nem kezdte el szopni a nő belső combját, ahol egy szemölcsszerű jelet hagyott. Amikor elég nagyra nőtt, útnak indult az egyik szomszéd telkére, ahol kiszopta az ottani kecskék tejét, majd amikor egészen megtelt, visszatért gazdájához. Annyi bizonyos, hogy az izlandiak képzelőerejére nem panaszkodhatunk.
A „nábrók”, vagyis, szó szerinti fordításban, a „halálalsónadrág” még a tilberinél is groteszkebbnek hathat több évszázad távlatából. Erről ugyanis azt tartották, korlátlan gazdagságot hozhat. Ehhez azonban egy olyan különös rituáléra volt szükség, amelynek fénytörésében az egész életen át tartó kemény munka vonzó alternatívának tűnhetett.
A nábrók elkészítéséhez ugyanis a varázslónak egyezséget kellett kötnie egy barátjával, aki beleegyezett abba, hogy amennyiben természetes halállal távozik az élők sorából, életben maradt barátja deréktől lefelé megnyúzhatja. Amikor meghalt, meg kellett várni, hogy eltemessék, majd az életben maradt barát, miután kiásta a holttestet, anélkül kellett lenyúzza róla a bőrt deréktól lefelé, hogy egyetlen lyukat vágott volna rajta, így ugyanis csak egy lyukas bőrnadrágot kapott volna – a cél ugyanis ez volt, egy emberi bőrből készült nadrág „elkészítése”.
|
|
|
|
|
|
A gazdagságra vágyó személynek ezt követően fel kellett vennie csupasz lábára a bizarr, halott bőréből készült nadrágot. Ezután lopnia kellett egy érmét egy szűkölködő özvegytől, amelyet a „nadrág” herezacskóiba kellett helyezzen a halálnadrág egy pergamendarabra firkantott jelképével, a Nábrókarstafurral együtt. És már készen is volt. Amíg az eredeti érmét nem távolították el a herezacskóból, csodálatos módon további pénzérmékkel töltődött meg.
A világ egyetlen nekronadrágja, néhány tilberivel együtt az Izlandi Varázslat és Boszorkányság Múzeumában, Hólmavíkban van kiállítva. Az izlandiak képzelete megalkotta a világ egyik legfélelmetesebb mágikus „tárgyát”, amellyel kapcsolatban nem csodálkoznánk, ha a jövőben horrorfilmeseket is megihletne.
