Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
1945. február 13-án éjszaka és február 14-én hajtotta végre Drezda ellen a brit és az amerikai légierő a második világháború legpusztítóbb légitámadását.
"Az Elba Firenzéjeként" emlegetett szászországi város nagy része megsemmisült, a lángtengerben több százezer ember lelte halálát.
A barokk műemlékekben gazdag Drezdát addig csupán 1944 végén érte egy kisebb légitámadás, akkor is csak külvárosi területekre hullottak a bombák. A helybéliek körében el is terjedt, hogy a brit miniszterelnöknek, Winston Churchillnek egy nagynénje él itt, ezért kímélik a várost. Nem tudhatták, hogy az angolszász hatalmak már a hónap elején, még a három szövetséges nagyhatalom vezetőinek február 4-11. között tartott jaltai csúcstalálkozója előtt elhatározták a támadást, de a végrehajtást az időjárás másfél hétig nem tette lehetővé. (A britek és az amerikaiak korábban fontolgatták Berlin bombázását is, de végül egy kisebb mértékű művelet mellett döntöttek.) A harcok kimenetele ekkor már már nem lehetett kérdéses, ráadásul Drezda lényegében védtelen volt, kiépített légvédelem nélkül és a német Luftwaffe sem tudott segítségére sietni, mert gépei a már nem túl messze húzódó fronton álltak harcban.
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a bombázással meg akarták törni a német ellenállást, egyben bizonyítani akarták a szovjeteknek koalíciójuk erejét. A célpontnak kiszemelt Drezdában akkor már több mint egymillió ember (közülük félmillió sziléziai menekült) zsúfolódott össze, de különösebb hadászati jelentőséggel nem bírt és iparilag sem volt olyan fontos központ, mint feltételezték, a támadás ráadásul nem is a vasúti csomópontokra és az ipari létesítményekre összpontosult. Drezda elpusztítása sokak szerint egyszerű terrorbombázás volt: válasz az 1940-es, a levegőben megvívott angliai csata alatti bombázásokra, amelyek során a Luftwaffe Londont bombázta, illetve Coventryt, valamint arra, hogy Londonra még ekkor is hullottak a német V-1 és V-2 rakéták.
Az első hullámban, február 13-án éjszaka 22 óra 13 perc és 22 óra 21 perc között 244 Lancaster típusú angol bombázó a belváros háromszor öt kilométeres nagyságú területét vette célba, a legsűrűbben lakott kerületekre és a leghíresebb épületekre szórták a robbanó- és gyújtóbombákat. Az emberek hiába menekültek az óvóhelyekre, amelyekből egyébként is kevés volt, az összpontosított támadás mindent lángba borított. Három órával később, amikor a túlélők előmerészkedtek és megkezdődött a mentés, egy újabb, immár 529 bombázó erődből álló hullám zúdult a városra, a brit légierő hivatalos adatok szerint a két támadásban összesen 2659 tonna robbanó- és gyújtóbombát dobott le.
A rémálom nem ért véget, február 14-én délben 316 amerikai B-17 típusú bombázó további 771 tonna bombát szórt le a lángoló pokollá változott városra (a támadásban 431 gép vett részt, de a többi elvétette a célt). Az áldozatok számát illetően ma is csak becslések vannak, mivel a zsidó-liberális propaganda az elmúlt évtizedekben jelentősen lebecsülte szörnyűséges pusztítás mértékét. Bizonyíthatóan legkevesebb 25 ezer ember égett el, fulladt meg az óvóhelyeken, de mivel az 1600 fokos tűzvihar pillanatok alatt égette hamuvá az emberek tömegeit, vannak olyan becslések, amelyek a számot ennél jóval nagyobbra, 250 ezerre teszik. A város központjában mintegy hat négyzetkilométernyi területen az épületek 90 százaléka megsemmisült, súlyosan károsodtak az egyedülállóan szép barokk épületek, a Zwinger, a Semperoper, a fejedelmi kastély és a Frauenkirche is, amely még két napig állt, s csak akkor omlott össze.
A harcok elcsitulta után a Zwingert és a Semperopert újjáépítették, de a Frauenkirche, az egyik legszebb és legmonumentálisabb német protestáns templom, amelynek kupolája uralta Drezda látképét, az NDK évtizedeiben háborús mementóként romokban hevert. A templomot a német újraegyesítés után, tizenegy év alatt építették újjá, s hat évtizeddel lebombázása után, 2005 októberében szentelték ismét fel. Jelképes módon a 90 méter magas kupolát díszítő keresztet az angol Alan Smith készítette, akinek édesapja részt vett Drezda lebombázásában. Drezdát és Coventryt a megbékélés jegyében évtizedek óta testvérvárosi kapcsolatok fűzik egymáshoz.
|
|
|
|
|
|
A drezdai légitámadásról az első német film csak 2005-ben készült, melodramatikus szerelmi háromszög köré fűzve fel az eseményeket. A város elpusztításának át- és túlélője volt az amerikai író, Kurt Vonnegut is, aki életének egyik legmeghatározóbb élményét Az ötös számú vágóhíd című regényében írta meg. A bombázás megítélése ma is hadtörténeti és erkölcsi viták középpontja, az azonban bizonyos, hogy hatása nem felelt meg a várakozásoknak, a közvélemény szemében az értelmetlen háborús pusztítás intő példája lett.
