Titokban hozták haza „Sztálin legjobb magyar tanítványának” hamvait

Kövess minket -on és -en!

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

1892. március 9-én született a vajdasági Adán zsidó kereskedőcsaládban, Rosenfeld néven. A budapesti Keleti Akadémián végzett, s több nyelven is kiválóan megtanult. 1910-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, egy évvel később a Galilei Kör titkára lett, ösztöndíjasként járt Hamburgban és Londonban. Az I. világháború alatt orosz fogságba esett, 1918-as hazatérése után a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója volt. Emiatt börtönbe került, de a Tanácsköztársaság százharminchárom napja alatt már a Forradalmi Kormányzótanács tagja, termelési népbiztos volt, az 1919. augusztusi bukást követően emigrált.

Bécsből kiutasították, ezután a Komintern titkáraként Nyugat-Európában dolgozott. 1924-ben illegális munkára hazatért, de gyorsan lebukott, s 1925-ben lázadás miatt 8 és fél, tíz év múlva a kommünben játszott szerepe miatt életfogytiglani börtönre ítélték. 1940-ben az Oroszország által a szabadságharc 1849-es leverésekor zsákmányolt honvédzászlókért cserébe kiengedték Moszkvába. A Szovjetunióban hősként fogadták, a II. világháború alatt az emigráns magyar párt vezetője lett, ekkoriban vette el a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát.

Archívum

1945. január 30-án érkezett haza, s a moszkvai útmutatásokkal felvértezve főtitkárként nekilátott a kommunista párt újjászervezésének. Miniszterelnök-helyettesként, államminiszterként az országban állomásozó szovjet csapatokat és a kommunista irányítás alatt álló rendőrséget maga mögött tudva, a hírhedt "szalámitaktikával" szeletelte fel a konkurens pártokat, a politikai ellenfelekkel történő leszámolást segítették a többi pártba beépített "kriptokommunisták" is.

A kommunista párt 1947-ben a hírhedt kékcédulás parlamenti választásokon csalással győzött. A "fordulat évében", 1948-ban beolvasztották a szociáldemokratákat, s Magyar Dolgozók Pártja néven létrejött az állampárt. Az elkövetkező években Rákosi elképesztő személyi kultuszt épített ki maga körül, Sztálin legjobb magyar tanítványának nevezte magát. Az erőszakos iparosítás, a mezőgazdasági kollektivizálás, a teljes államosítás után az életszínvonal nem érte el a háború előtti szintet sem. A rettegett politikai rendőrségre (ÁVH) támaszkodva totális lett az elnyomás, megtörték az egyházakat, emberek tízezreit telepítették ki, százezrek kerültek bíróság elé. Rákosi saját vezetőtársait sem kímélte: a koncepciós perekben kommunisták tucatjait is kivégezték.

Rákosi 1952 augusztusától a miniszterelnöki posztot is betöltötte, de a Sztálin halálát követő időszakban önkritikára kényszerült. 1953-ban átadta a kormányfői tisztséget Nagy Imrének, akinek munkáját minden lehetséges eszközzel gátolta, majd 1955-ben sikerült félreállítania. A szovjet politikai "olvadás", az SZKP 1956. februári XX. kongresszusa után a felelősséget igyekezett Péter Gáborra és Farkas Mihályra hárítani, de 1956. július 18-án az MDP Központi Vezetősége szovjet utasításra minden tisztségétől megfosztotta, és "gyógykezelésre" a Szovjetunióba küldték. Az 1956-os forradalom után megpróbált hazatérni, de erre nem kapott engedélyt. Később is többször is kérte, hogy hazatérhessen, de az ehhez megszabott feltételeket nem volt hajlandó elfogadni. Rákosi 1971. február 5-én Gorkijban halt meg. Hamvait titokban hozták haza, és a szűk családon túli nyilvános búcsúztatást sem engedélyezték. Olyannyira, hogy a temetés napján a Farkasréti temető hirdetőtáblájára "véletlenül elfelejtették" kiírni Rákosi keresztnevét.

Kövess minket -on és -en!

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Összesen több, mint 200 négyzetkilométernyi területet ölelt fel a sziléziai Anlage Riese-projekt, amelynek csak elenyésző részét tette ki a Bagoly-hegy kibelezése.

Egy multikulturális birodalom – és minden birodalom lényegénél fogva multikulturális – létalapja területek meghódítása és népességeik áttelepítése az ellenőrzésük végett.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Az első világháborúban kifejlesztett harckocsit a két világháború között átvette a világ minden nagyobb hadserege. A gyalogság által az új fegyverre a harctéren adható válaszok kifejlesztése a legkülönbözőbb irányokat vette, a Szovjetunió pedig egy egészen bizarr fegyverrel is előrukkolt.

Megmondom őszintén, hogy e sorok írása közben visszasírtam bármit, akármelyik cikkemet az elmúlt évekből. Nem azért, mert az Oppenheimer egy rossz film, vagy mert nem szerettem volna kritikát írni róla, sőt, épp ellenkezőleg.

A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.

Az Egyesült Államokban találták meg az Olaszországban bemutatott, Samuel Goldwyn producer 1923 nyarán készített, The Eternal City című filmjét, Benito Mussolinival egy jelentős szerepben.

Budapesti, Üllői úti lakásomon kerültem fogságba 1945. január 18-án mint tanuló: az óvóhelyről vittek el, sebesülten.

A bolsevik Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, de a Keleti-Kárpátokban az Árpád-vonalat nem tudta áttörni a magyar és német védők szívós ellenállása miatt.

A nyugati szövetségesek által megtámogatott, végtelen ember- és nyersanyaggal rendelkező Szovjetuniónak azonban ez sem volt nagy ár, a világtörténelem egyik legnagyobb ütközete, amely a kurszki katlanban zajlott, megpecsételte a keleti front sorsát.

Nagyravágyó terveit mérnöki pontossággal hajtotta végre, vezetői képességeit senki sem merte kétségbe vonni, de a portyák során sem ismerte a könyörületet.

Lord Haw-Haw, avagy rendes nevén William Joyce egy brooklyni születésű férfi volt, aki a két világháború között nemzetiszocialista propagandát sugárzott a "Germany Calling" című rádióműsorában.