Titokban hozták haza „Sztálin legjobb magyar tanítványának” hamvait

Kövess minket -on és -en!

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

1892. március 9-én született a vajdasági Adán zsidó kereskedőcsaládban, Rosenfeld néven. A budapesti Keleti Akadémián végzett, s több nyelven is kiválóan megtanult. 1910-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, egy évvel később a Galilei Kör titkára lett, ösztöndíjasként járt Hamburgban és Londonban. Az I. világháború alatt orosz fogságba esett, 1918-as hazatérése után a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója volt. Emiatt börtönbe került, de a Tanácsköztársaság százharminchárom napja alatt már a Forradalmi Kormányzótanács tagja, termelési népbiztos volt, az 1919. augusztusi bukást követően emigrált.

Bécsből kiutasították, ezután a Komintern titkáraként Nyugat-Európában dolgozott. 1924-ben illegális munkára hazatért, de gyorsan lebukott, s 1925-ben lázadás miatt 8 és fél, tíz év múlva a kommünben játszott szerepe miatt életfogytiglani börtönre ítélték. 1940-ben az Oroszország által a szabadságharc 1849-es leverésekor zsákmányolt honvédzászlókért cserébe kiengedték Moszkvába. A Szovjetunióban hősként fogadták, a II. világháború alatt az emigráns magyar párt vezetője lett, ekkoriban vette el a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát.

Hírek

1945. január 30-án érkezett haza, s a moszkvai útmutatásokkal felvértezve főtitkárként nekilátott a kommunista párt újjászervezésének. Miniszterelnök-helyettesként, államminiszterként az országban állomásozó szovjet csapatokat és a kommunista irányítás alatt álló rendőrséget maga mögött tudva, a hírhedt "szalámitaktikával" szeletelte fel a konkurens pártokat, a politikai ellenfelekkel történő leszámolást segítették a többi pártba beépített "kriptokommunisták" is.

A kommunista párt 1947-ben a hírhedt kékcédulás parlamenti választásokon csalással győzött. A "fordulat évében", 1948-ban beolvasztották a szociáldemokratákat, s Magyar Dolgozók Pártja néven létrejött az állampárt. Az elkövetkező években Rákosi elképesztő személyi kultuszt épített ki maga körül, Sztálin legjobb magyar tanítványának nevezte magát. Az erőszakos iparosítás, a mezőgazdasági kollektivizálás, a teljes államosítás után az életszínvonal nem érte el a háború előtti szintet sem. A rettegett politikai rendőrségre (ÁVH) támaszkodva totális lett az elnyomás, megtörték az egyházakat, emberek tízezreit telepítették ki, százezrek kerültek bíróság elé. Rákosi saját vezetőtársait sem kímélte: a koncepciós perekben kommunisták tucatjait is kivégezték.

Rákosi 1952 augusztusától a miniszterelnöki posztot is betöltötte, de a Sztálin halálát követő időszakban önkritikára kényszerült. 1953-ban átadta a kormányfői tisztséget Nagy Imrének, akinek munkáját minden lehetséges eszközzel gátolta, majd 1955-ben sikerült félreállítania. A szovjet politikai "olvadás", az SZKP 1956. februári XX. kongresszusa után a felelősséget igyekezett Péter Gáborra és Farkas Mihályra hárítani, de 1956. július 18-án az MDP Központi Vezetősége szovjet utasításra minden tisztségétől megfosztotta, és "gyógykezelésre" a Szovjetunióba küldték. Az 1956-os forradalom után megpróbált hazatérni, de erre nem kapott engedélyt. Később is többször is kérte, hogy hazatérhessen, de az ehhez megszabott feltételeket nem volt hajlandó elfogadni. Rákosi 1971. február 5-én Gorkijban halt meg. Hamvait titokban hozták haza, és a szűk családon túli nyilvános búcsúztatást sem engedélyezték. Olyannyira, hogy a temetés napján a Farkasréti temető hirdetőtáblájára "véletlenül elfelejtették" kiírni Rákosi keresztnevét.

Kövess minket -on és -en!

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Az első világháborút követő években, amikor a repülés egyre fejlődött mind Európában, mind Észak-Amerikában, Németország a versailles-i békeszerződés szigorú feltételei által el volt tiltva a katonai repülés fejlesztésétől, és a civil légiközlekedésben is jelentős korlátozások léptek életbe.

A nyugati állam és a bürokráciája számára alapvető érdek a terror egyensúlyának fenntartása, egyrészt a bennszülött társadalmi selejtek és a bevándorló tömegek, másrészt a produktív fehér középosztály között, hogy továbbra is kézben tarthassa az állami büdzsét, tehát a hatalmat.

Nincs annál szórakoztatóbb, mint amikor a balliberálisok azzal szembesülnek, hogy a való világ jelenségei ellentmondanak az ideológiai dogmáiknak.

Hatalmas, reprezentatív sírban temették el 1200 évvel ezelőtt azt a viking mesterembert, akinek nyughelyét norvég régészek fedezték fel. 

A lecserélésben lévő bennszülöttek, akik a múltban fárasztó monotóniában tengették napjaikat, immár az átmenetileg még sajátjuknak mondható országokban is élvezhetik a multikulti vibráló változatosságát, azt a sajátos Benetton-érzést, amelyért korábban távoli tájakra kellett elzarándokolniuk.

519 ellenséges harckocsi, csaknem 1000 harcjármű, 150 löveg, 4 páncélvonat, 70 partra szállító jármű, egy-egy cirkáló, romboló és csatahajó kilövése – röviden így foglalható össze az egyik legeredményesebb, legtöbb kitüntetéssel rendelkező második világháborús német katona, a pilótaász Hans-Ulrich Rudel katonai teljesítménye.

Afrika egy példátlan biológiai, környezeti, társadalmi és politikai kísérlet során minden idők legnagyobb népességrobbanásának a terepe.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Noha gyászoljuk az eltávozását még 25 év után is, de tudjuk, hogy ő nem halt meg idő előtt, mint ahogy a „senki ember” meghal.

Több ezer nemzetiszocialista menekülésében segédkezhetett a Vöröskereszt és a Vatikán - állítja Gerald Steinacher.

1945. március 16-án hajnalban a szovjetek immár harmadik éjszakai támadásukat indították a 2/2. SS-páncélos-felderítőszázad állásai ellen Sárkeresztúrnál, de ezúttal is visszaverték őket.

A rejtélyes kép a sztálini Szovjetunióban készült, és ugyan a fotós eredeti szándéka szerint semmi riasztó nincs benne, a kép készítőjét alig egy évvel később likvidálta az államhatóság.