Kövess minket -on és -en!

A brit kormány pénzügyi szankciókat vezetett be a nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat ellen, amely a skinhead zenei szcnéával évtizedek óta aktív kapcsolatban áll.

Ez az első alkalom, hogy egy szélsőjobboldali csoport ilyen intézkedés alá került az Egyesült Királyságban.

A pénzügyminisztérium képviselői szerint „megalapozott a gyanú”, hogy a Blood and Honour „terrortevékenységeket támogatott” azáltal, hogy „terrorizmusra buzdított”, toborzást folytatott erre a célra, és pénzügyi eszközöket biztosított „terrorista tevékenységeihez”.

Az intézkedés értelmében a szervezet vagyonát befagyasztják, és a hozzájuk kapcsolódó csoportok – például a Combat 18 és a 28 Radio – sem juthatnak pénzügyi támogatáshoz az Egyesült Királyságban. Ez azt jelenti, hogy senki sem nyújthat számukra finanszírozást vagy pénzügyi szolgáltatásokat.

Ez az intézkedés eltér a belügyminisztérium által elrendelt csoportok betiltásától (proscription), amely során egy szervezet hivatalosan is tiltólistára kerül.

A Blood and Honour története

A Blood and Honour szervezetet 1987-ben Ian Stuart Donaldson, a Skrewdriver zenekar énekese alapította. Donaldson azután hozta létre a szervezetet, miután a National Front mozgalom elkezdett „néppártosodni” és már nem találta elég radikálisnak.

A csoport nevét a Hitlerjugend egyik jelszaváról kapta, és fehér fajvédő, hazafias ideológiát terjesztett zenén keresztül, rendszeresen szervezve fesztiválokat. Donaldson korábban azt mondta: „Meghalok azért, hogy ez az ország tiszta maradjon, és ha ez vérontást jelent, akkor legyen így.”

Donaldson 1993 szeptemberében egy autóbalesetben vesztette életét, de a Blood and Honour azóta is tovább működött. A Combat 18 eredetileg a Blood and Honour biztonságáért felelt, később azonban a szervezet egyik frakcióját is irányította. A 28 Radio egy online rádióadóként működött.

Kormányzati lépések a szélsőjobboldali csoportok ellen

Az elmúlt évtizedben a belügyminisztérium hat szélsőjobboldali, hazafias csoportot tiltott be „terrorista szervezetként”, köztük a National Action-t (2016-ban), az Atomwaffen Division-t, a Feuerkrieg Division-t, a Sonnenkrieg Division-t, a The Base-t és a The Terrorgram Collective-et.

A Blood and Honour ellen azonban most először nem tiltást, hanem pénzügyi szankciókat vezetett be a brit kormány. A cionista kormányzat célja, hogy a csoport működését pénzügyi forrásainak szigorú korlátozásával akadályozza meg.

Ennek eredményeként a Blood and Honour nem került betiltásra, azonban az Egyesült Királyságban ez az első patrióta csoport, amelyet a pénzügyminisztérium szankciós rendszerén keresztül sújtottak vagyonbefagyasztással.

Kövess minket -on és -en!

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat.