.jpg)
Kövess minket 
-on és 
-en!
1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője.
A "népek bölcs vezéréről" csak jóval halála és a szovjet rendszer bukása után derült ki, hogy valójában 1878. december 18-án látta meg a napvilágot a grúziai Goriban Joszif Visszarionovics Dzsugasvili néven. Születésének időpontját fiatal forradalmárként változtatta meg, hogy összezavarja az őt üldöző cári titkosrendőrséget, s később már ezt ünnepelték fényes külsőségek közepette.
Szegénységben nőtt fel, anyja cseléd volt, alkoholista cipész apja rendszeresen verte. Gyermekként elkapta a himlőt, amelynek nyomait élete végéig viselte arcán, tizenkét évesen egy baleset után bal karja rosszul forrt össze, és rövidebb maradt, e fogyatékosságát később titkolta. Hívő keresztény anyja kívánságára került a tifliszi (Tbiliszi) ortodox papi szemináriumba, ahol hamarosan a tiltottnak számító irodalmat kezdte olvasni, főként Marx művei voltak rá nagy hatással. 1899-ben marxista propaganda és elmulasztott vizsgái miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba (fékezhetetlen) néven dolgozott tovább a szociáldemokrata párt kisebbik, bolsevik frakciójában.
A kiváló szervezőnek bizonyuló Koba (kétes) hírnevét növelte, hogy 1907-ben forradalmi tevékenységének finanszírozása érdekében 340 ezer rubelt "sajátított ki", azaz rabolt el a tifliszi bankból.
1902 és 1917 között többször letartóztatták, de ő rendre megszökött szibériai száműzetéseiből. 1912-ben Lenin javaslatára beválasztották a frissen létrejött bolsevik párt első Központi Bizottságába, az 1910-es évektől használta a Sztálin (acélember) mozgalmi nevet. 1917 márciusában száműzetéséből Pétervárra visszatérve a párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, s egyik irányítója volt az októberi forradalomnak.
Az "Öreg Bolsevikok": Joszif Sztalin, Vlagyimir Lenin, és Mihail Kalinyin találkozója 1919-ben. A bolsevik párt tagjai voltak az orosz forradalom előtt
Lenin leváltotta volna Sztálint
A bolsevik hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos volt, a polgárháború idején az élelemellátást szervezte délen. Tagja lett a Politikai Bizottságnak és a Szervező Irodának, 1922 áprilisában választották meg főtitkárnak.
|
|
|
|
|
|
Az ekkor már nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében figyelmeztetett Sztálin kegyetlenségére és a kezében összpontosuló hatalom veszélyére, felvetette leváltását is.
Erre nem került sor, s Lenin 1924. januári halála után Sztálin ügyesen játszotta ki egymás ellen pártbeli vetélytársait. Előbb Kamenyevvel és Zinovjevvel összefogva száműzte Trockijt, azután őket is kizáratta a pártból, még a fotókról is kiretusáltatta őket. A harmincas évek "nagy tisztogatása" során, a koncepciós perekben aztán a paranoiás diktátor a Vörös Hadsereg tehetséges tábornokaival együtt a pártvezetés számos tagját is kivégeztette.
Sztálin a teljhatalom birtokában erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodást vezetett be, a kényszerkollektivizálás során felszámolták a "kulákságot", s mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első szocialista államában Sztálin uralmát a tömegterror, a mindenhol jelenlévő titkosrendőrség és besúgók biztosították. Bárki a "nép ellenségének" minősülhetett és mindenféle bírósági eljárás nélkül a kivégzőosztag elé vagy munkatáborba kerülhetett. Mindez "a népek bölcs vezérének" féktelen személyi kultuszával párosult, a tízmilliók haláláért felelős diktátorról városokat neveztek el, neve bekerült az Internacionálét felváltó új himnuszba, művészeti alkotások magasztalták, kedvéért átírták a történelemkönyveket.
Külpolitikájában a "fasizmus elleni összefogásra" törekedett, majd 1939 augusztusában váratlan fordulattal kiegyezett a Nagynémet Birodalommal – egy időre.
Amikor a Führer 1941. június 22-én mégis megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin nem akart hitelt adni a figyelmeztetéseknek, így a felkészületlen Vörös Hadsereg az első időkben óriási veszteségeket szenvedett, és a németek egész Moszkváig jutottak. A sokkból magához térve Sztálin irányította a védelmet, a több mint 20 milliós emberáldozat árán kiszenvedett győzelem tovább erősítette kultuszát.
A háborúból győztesen kikerülő Szovjetunió világ- és atomhatalom lett, amely saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa elfoglalt, majd megszállt kelet- és közép-európai országokra. Sztálin nem sokat változtatott módszerein, deportáltatta a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, továbbra is milliók tűntek el a Gulágon, folytatódtak a tisztogatások, koncepciós perek.
Lenin és Sztálin mauzóleuma Moszkvában 1957-ben
Manapság az oroszok nagy része pozitívan ítéli meg Sztálint
A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán – titkos – beszédében Nyikita Hruscsov, a párt akkori főtitkára ítélte el, aki 1961-ben Sztálin holttestét is eltávolíttatta a Lenin-mauzóleumból.
|
|
|
|
|
|
Az őt követő Leonyid Brezsnyev idején inkább a diktátor "történelmi érdemeit" emelték ki, Mihail Gorbacsov 1985-ös színre lépésétől a Szovjetunió 1991-es megszűnéséig ismét véreskezű diktátornak minősült.
Oroszországban Sztálin és rendszerének megítélése ma is megosztja a társadalmat, sokak az embertelen zsarnokot látják benne, akinek kezéhez sokmillió ártatlan ember vére tapad, legalább ennyien azonban úgy vélik, hogy hibái és bűnei eltörpülnek amellett, hogy vezetése alatt a Szovjetunió hatalmas fejlődésen ment át, győztesen került ki a "Nagy Honvédő Háborúból", rend és kiszámíthatóság uralkodott.
Egy 2008-as közvélemény-kutatáson Alekszandr Nyevszkij, a 13. századi nagyfejedelem és a 20. század elején földreformot végrehajtó Pjotr Sztolipin miniszterelnök után Sztálin lett a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség, egy idei felmérés szerint pedig már az orosz társadalom 51 százaléka inkább kedvezően ítéli meg a tízmilliók halálba küldéséért felelős kegyetlen zsarnokot.
