Kövess minket -on és -en!

Athénban antifasiszták próbáltak felrobbantani egy lakást, ahol görög hazafiak voltak, ám ehelyett önmagukat sikerült kiiktatniuk. A német hazafiakhoz kötődő Ein Prozent további információkra hívja fel a figyelmet, például arra, hogy az elkövetők kiváló kapcsolatokat ápoltak a berlini antifa színtérrel, s valószínűleg a Hammerbande néven elhíresült terrorcsoporttal is.

Berlinben november 9-én két házkutatást is tartottak, melynek oka a görög nacionalisták elleni robbantás volt. A kudarcba fulladt támadásban Kyriakos Xymitris baloldali terrorista meghalt, társa, Marianna Manoura pedig súlyosan megsérült. A pokolgépnek az Arany Hajnal két egykori tagjának tiszteletére rendezett megemlékezésén kellett volna robbannia. Yorgos Fountoulist és Manolis Kapelonist tizenegy éve gyilkolták meg szélsőbaloldaliak az Arany Hajnal irodája előtt.

A házkutatásokat az tette indokolttá, hogy mind a két elkövető kapcsolatban állt a berlini antifa hálózattal. 2021-ben a két szélsőséges már részt vett a berlini görög konzulátus elfoglalásában, ahogy azt a Nordkiez75 baloldali berlini portál nyilvánosságra hozta. Ez bizonyítja az antifa hálózat határon átnyúló tevékenységét és erős nemzetközi kapcsolatait. A nemzetközi hálózatot boncolgatva érdemes megjegyezni, hogy egy másik jobboldali német portál, a Freilich Magazin görög forrásokra hivatkozva azt írja, hogy egy 30 éves belga állampolgárságú nőt is gyanúsítanak a görög rendőrök a robbantásban való közreműködéssel.

Az elfogott görög terroristákkal a nemzetközi antifa, anarchista honlapok már szolidaritást is vállaltak, a felrobbant társukat pedig hősként és mártírként ünneplik.

A történetnek magyar vonatkozású szála is akad. A Hammerbande nemrég letartóztatott vezetőjéről, Johann Guntermannról is úgy vélekednek a német nyomozók, hogy 4 éves bujkálása során Athénban is megfordult, ahol helyi elvtársai nyújtottak neki menedéket. Guntermann nem csak jelen volt a budapesti támadásoknál, de már közvetlenül a budapesti események után felmerült, hogy a német-olasz-magyar bolsevista brigád görögökkel is kiegészült. Ez az információ elsőnek D. László és párja megtámadását követően kelt szárnyra, elsősorban a jobboldali/nacionalista magyar portálok hasábjain.

Marianna Manoura (született: 1993. június 18.) mellett két másik baloldali szélsőségest letartóztattak az athéni meghiúsult bombamerénylet kapcsán: Dimitrios Papathanasiout (1993. június 18.) és Dimitra Zarafetát (1994. augusztus 25.).


A letartóztatott görög antifa terroristák: Dimitrios Papathanasiou, Dimitria Zarafeta és Marianna Manoura

A baloldali terroristák nemzetközi hálózata komoly veszélyt jelent Európa biztonságára. Az olyan csoportok, mint a Hammerbande, nemcsak országos szinten működnek, hanem egyre gyakrabban lépik át a határokat, hogy végrehajtsák erőszakos stratégiáikat. Éppen a napokban a finnországi hazafiak klubhelyiségét gyújtották fel a helyi bolsevisták.

E vörös pestissel fertőzött sejtek nemzetközi kapcsolatainak felgöngyölítéséhez kutatásra és a határokon átnyúló struktúrák további feltárására van szükség. Emellett nyilvánosságra kell hozni a szimpatizánsokat és a támadások mögött állókat.

Magyarországon eddig egyedül Toroczkai László és a Mi Hazánk tett kísérletet arra, hogy a gyereket végre nevén nevezzük, s az Antifát nyilvánítsák terrorszervezetté. Nem szabad elfelejtetni, hogy ezt a kezdeményezést a Fidesz-KDNP tárgysorozatba sem volt hajlandó venni. Ezt az országgyűlés hivatalos honlapján bárki ellenőrizheti. Akkor a fideszes dr. Juhász Hajnalka úgy nyilvánult meg, hogy "Magyarországon nincs hivatalos Antifa-szervezet." Így szerinte nem is lehet ellene cselekedni. Mintha a Boko Haramnak lenne európai irodája, és be lenne jegyezve, esetleg még postafiókkal is rendelkezne.

A kérdésben a Fidesz az elmúlt bő egy évben továbbra is csak maszatolt, hazudozott: míg Rétvári Bence szokás szerint mellébeszélt, addig ugyan Pintér Sándor ígéretet tett Novák Elődnek arra, hogy támogatják a Mi Hazánk javaslatát, de azóta se történt semmi a kormány részéről. Pintér ígérete szinte napra pontosan egy éve (2023. november 16.) hangzott el. Ha a kormány komolyan gondolta volna, hogy cselekedni kell a szélsőbaloldali terrorral szemben, akkor igenis lett volna idejük erre.

S mit is tett eddig a magyar kormány ebben az ügyben? Elsőnek is hagyta kisétálni az egyik budapesti támadót, Anna Christina Mehwaldot, akinek csupán hetente kellett volna jelentkeznie e-mailben a magyar rendőrségnél. A feltételes módot azért használtuk, mert Mehwald rögtön, hogy hazautazott Németországba, el is tűnt a magyar és német hatóságok elől.

A Magyarországon elkövetett támadásoknak még mindig nincs magyar gyanúsítottjuk, holott a józan ész is azt diktálja, hogy kellett(ek) magyarországi segítő(k), s ezt támasztja alá a gazdagréti áldozat vallomása is, aki elmondja, hogy egy magyar nő érdeklődött tőle, hogy részt vesz-e a Becsület Napján, percekkel a támadás előtt. Az egyetlen, akit előállítottak, a Szikra Mozgalom és a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán aktivistája és munkatársa, Dobos Krisztina volt, ám Dobost is szabadon engedték, mert az élettársa, Egyed András alibit biztosított neki. De ki is volt ez az Egyed András? Az a férfi, aki Ausztriában abban a bárban dolgozott, ami a német és osztrák szélsőbaloldali színtér találkozási pontjának számított, s ahol valószínűleg a magyarországi támadások elkövetői is megfordultak. "Apró" érdekesség Egyed Andrásról, hogy 70 000 gyermekpornográf képet találtak a számítógépén, amik iszonyú bűncselekményekről (2-3 éves gyermekek megkínzása, megbecstelenítése) tanúskodtak, s egyes felvételek Dobos és Egyed közös lakásán készültek. Ezekről és a nemzetközi antifa színtér kapcsolatairól is érdekes dolgokat dalolhatott volna Egyed, ha közben a hatóságok nem hagyják szabadlábon, s így nem lett volna lehetősége, hogy öngyilkos(?) legyen.

A magyar kormánynak és hatóságoknak talán ideje lenne foglalkozni a témával. Már ha a nyugdíjas "szkíta terroristák" vegzálása és a zsebek megtömése mellett akad rá egy kis idejük.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.