Kövess minket 
-on és 
-en!
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed.
Ami azt illeti, ennek a harctéren semmi jelét nem látni, legfeljebb a poros nyomát az amerikai–izraeli csapások után, ami azt mutatja, hogy ez az állítólagos „katonai együttműködés” enyhén szólva nem elég hatékony, inkább csak virtuális, és most sem állta ki a tűzpróbát, ahogyan tavaly nyáron sem. Valójában Vlagyimir Putyin a Donald Trumppal való legutóbbi telefonos bájcsevegése során kategorikusan tagadta, hogy akár csak hírszerzési információkkal segítené iráni stratégiai partnerét, miután az amerikai elnök tudatta vele, hogy személy szerint nem örülne ennek. Trump azt is elárulta, hogy Putyint „nagyon lenyűgözte” Irán porrá bombázása. (Russia denies giving Iran intelligence on US troops in Middle East, Witkoff says, abcnews.com, 2026.03.10.)
A maga részéről Kína a nemzetközi porondon évezredek óta tanúsított cunctatortaktikáját alkalmazza ez alkalommal is, pedig nemrég még döngette a mellét, hogy kész „bármilyen típusú háborúra egészen a végsőkig” Trump vámcseszegetésére válaszul. (China, reacting to Trump tariffs, promises to „fight till the end” in trade war „or any other type of war”, foxnews.com, 2025.03.05.) Úgy tűnik, Peking harciassága olyan könnyen letört, mint egy tengerből kihalászott kínai antik porcelánbili füle a napsütés hatására, ismét bebizonyítva, hogy tényleg csak egy papírtigris, ahogyan a nyugati kommentátorok gúnyolják a közösségi médiában. A partvonalon vesztegelve, Kína elszalaszt egy bombalehetőséget. Hszi Kína gyengeségét mutatja, nem az erejét, pedig a jövő a bátraké.
Ha az USA legyőzi Iránt, átveszi a hatalmat a Hark-sziget felett, amely irányítja Irán összes Kína felé irányuló olajexportját. Amint ezt megszerzi, vége a játéknak Kína számára, mert minden olcsó olajforrása elvész: Irán, Venezuela és Oroszország örömmel kötne üzletet Trumppal, hogy az olajuk szankciómentes legyen. Kína kénytelen lesz a magáét mind a szabadpiacon, piaci áron beszerezni, és búcsút mondhat az olcsó gyártásának. Az összes olajforgalom ellenőrzésével az USA rákényszerítheti arra is, hogy növelje a jüan értékét, és dollárt vásároljon kereskedésre. Az USA-nak meg kell őriznie a világ tartalékvalutáját, hogy elkerülje a csődöt, mivel 40 billió dolláros államadósságot görget maga előtt, és száznaponta újabb egybillióval növeli. Adósságát inflációval kell erodálnia, de ezt nem teheti meg, ha Kína párhuzamosan folyamatosan leértékeli a jüant. A félvezető chipek maradnak Kína egyetlen kártyája az alkudozásban, de van rá esély, hogy végül mégis egy újabb Plaza-megállapodásra kényszerül, amelynek eredményeként a gazdaságát ugyanúgy tönkreteszik az amerikaiak, mint korábban Japánét.
Kína tehát nem avatkozik be Irán megmentése érdekében (ilyen szövetségesekkel nincs szükség ellenségekre), mert csak egy újabb „tranzisztorosrádió-kereskedő”, ahogyan Charles de Gaulle minősítette Japánt, mielőtt az utóbbi megmutatta volna igazi arcát mint egy Amerika-imádó mazochista nemzet, Washingtonból kézivezérelt bábkormányokkal az élén. Paul Craig Robertsnek igaza van mind Putyin Oroszországáról, mind Hszi Kínájáról, mert végső soron egyaránt a nyugati kommunizmus teremtményei. Oroszország a Nyugat része, akárcsak Kína. Irán nem akar egy másik Kína lenni, mert úgy gondolja, hogy Kína a Nyugat másolata, és minden másolat az amerikai imperializmust utánozza. Kína szinte mindig az imperialista és cionista erőkkel szavazott az ENSZ-ben, most az ellenforradalmi arabok, az USA vazallusai érdekeiért, hogy kedvükre tegyen Irán ellen, még ha ez Irán pusztulását jelentené is. Kína sokszor igennel voksolt az Irán elleni illegális szankciókra, hogy nyugati és arab üzleti partnereit kielégítse. A BRICS szurkolói bolondot csináltak magukból Lulával és Modival (meg a fehérekre vadászó Dél-Afrikával), mert a globális Dél immár aláveti magát a „gonosz tengelyének”, amely az ENSZ-t nem nyöszörgéssel, hanem néhány szó szerinti nagy durranással számolta fel, miközben Putyin csak abban volt jó, hogy keresztény szlávokat gyilkoljon a kudarcba fulladt offenzívájával.
Nem véletlenül ösztönözte Hámenei következetesen arra az iráni vezetőket és tudósokat, hogy törekedjenek a függetlenségre és a hazai termelésre. Soha nem bízott az olyan külföldben, mint Oroszország és Kína, és a mellékelt ábra szerint igaza is volt. Irán csupán az Ellenállás tengelyének harcosaira számíthat Irakban, Palesztinában, Libanonban és Jemenben. A régión kívül Észak-Korea az egyetlen szövetségese, és Irán modellként tekint rá. Diplomáciailag Irán továbbra is elszigetelt. Kína és Oroszország évtizedek óta szemet hunyt az amerikai–izraeli terror felett Irán, Palesztina, Irak és Líbia ellen. Nemrég Oroszország és Kína ismét úgy döntött, hogy tartózkodik az ENSZ BT határozatának vétójától, amelyet Irán elítélésére hoztak, amiért önmagát védte az USA–Izrael és vazallusai, a Perzsa-öbölbeli arab családi diktatúrák passzív agressziója ellen. Ez emlékeztet arra, amit Líbiával szemben elkövettek az amerikai–NATO invázió előtt. Ahogyan Líbia esetében, most is óvakodtak a közbelépéstől, nehogy felbosszantsák a jenki hegemónt. Ez a gyáva viselkedés szánalmas, és feltárja igazi természetüket egy kritikus pillanatban, amikor vétózniuk kellett volna a bűnös határozatok ellen. Putyin saját szavai szerint Izrael Oroszország kiterjesztése az ottani kétmilliós orosz anyanyelvű népesség miatt, az agresszió Irán ellen pedig egy pénzügyi kánaán számára, mert Trump azzal jutalmazta a hallgatólagos BT-kollaborálást, hogy ideiglenesen feloldotta az orosz olajszállítmányokat sújtó szankciókat.
A kínaiak beszélhetnek, amennyit csak akarnak a többpólusú világról, de amíg nem tesznek többet az Egyesült Államok egyoldalú lépéseinek közvetlen ellensúlyozására, legyen az Irán megtámadása vagy az orosz olaj eladásának betiltása, addig a többpólusú világ csak önámítás marad számukra. Ha egyáltalán tényleg törekszenek rá, ami már nem is olyan biztos.
|
|
|
|
|
|
