Kövess minket 
-on és 
-en!
A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?
Aztán eszembe jutott, hogy már eddig is ezt tették, legalább 2024 óta gyáva módon tiszteletben tartva az Egyesült Államok Oroszország banki és energiaszektorára vonatkozó szankcióit.
Putyinhoz hasonlóan Hszi is abban a tévképzetben él, hogy lehetséges egy „nagy üzlet” az Egyesült Államokkal, csak annyit kell tennie, hogy egy kicsit még jobban eladja potenciális szövetségeseit, egy kicsit még több gazdasági fájdalmat okoz saját országának, és ha bebizonyította Kína nagylelkűségét, Trump varázslatos módon eltörli a vámokat, tartózkodik a további segítségnyújtástól Tajvannak, és általában véve az a stabil partner lesz, akit remélni szeretne. Hszi, Putyin, sőt Peszeskján is – mindannyian Trumpra néznek, és azt gondolják: „Meg tudom változtatni.” A globális Dél végül is hajlandó globohomo lenni, csak arra vár, hogy az USA egy „tisztességtelen” ajánlatot tegyen.
Putyin soha nem akart többpólusú világot, és a Kínai Kommunista Párt (KKP) sem. Talán a távoli, de nem a közeli jövőben. Putyin úgy látta, hogy Irán és Venezuela amerikai szankcionálása előnyös az orosz olaj- és gázkivitel szempontjából. Kína Észak-Koreát láncra vert veszett kutyaként pozicionálta, miközben magát közvetítőként Észak-Korea és az Egyesült Államok közé. A KKP előnyöket szerzett magának, miközben az észak-koreaiakat szenvedésnek tette ki.
Oroszország és Kína ugyanezt a dinamikát akarta követni Iránnal is. Irán végzetes tévedése az volt, hogy évtizedek óta tartó, létében való fenyegetettsége ellenére sem törekedett atomfegyverkezésre. Ugyanazokkal a szankciókkal szembesült, mint Észak-Korea, de biztonsági garancia nélkül. Oroszország és Kína egyaránt nyugati üzletekre és befektetésekre ácsingózik. Trump azért akarta befejezni az orosz–ukrán háborút, hogy még jobban elszigetelje Iránt, és hogy Oroszország és Kína Irán ellen összpontosítson. Az ukrán háború befejezése után Oroszország fokozatosan újra integrálódik majd a nyugati gazdaságba, és pár éven belül minden visszatér a régi kerékvágásba. Ez borítékolható.
Az Egyesült Államok és Izrael által Iránban tanúsított „elementáris dühöngéssel” (Epic Fury) szemben Oroszország és Kína által tanúsított „elementáris tehetetlenség” katasztrofális, ha nem végzetes stratégiai hibaként fog bekerülni a történelembe. Képzeljük csak el, hogy mi lenne, ha Kína vagy Oroszország Mexikót akarná elpusztítani. Vajon az Egyesült Államok tétlenül nézné és hagyná, hogy ez megtörténjen anélkül, hogy a támadóra következményei lennének? Ha az oroszok és a kínaiak határozottan léptek volna fel, és az üres locsogás helyett haderőt küldtek volna Iránba, akkor ez a háború valószínűleg soha nem kezdődött volna el. Sőt, megelőző csapásként a kínaiak blokád alá vehették volna Tajvant, míg a tunya oroszok végre támadást indíthattak volna Odessza ellen. Az oroszok rövidebb idő alatt jutottak el Berlinig a második világháborúban, mint amennyi idő alatt nem sikerült elfoglalniuk egy kis területet Ukrajnában. Ha el akarják kerülni Irán sorsát, aminek a potenciális lehetőségét immár Alekszandr Dugin sem zárja ki, akkor előbb nyugdíjazniuk kellene Putyint, ezt a letargikus vesztest.
Felmerül a jogos kérdés, hogy miért is fogadja Hszi három hét múlva Trumpot? Talán azért, hogy megköszönje neki, hogy megtámadta Venezuelát és Iránt? Ezt komolyan gondolja? Hol van a rettenthetetlen Mao példamutatása, aki légierő nélkül is bátran harcolt az amerikaiak ellen Koreában? Most Kína gazdaságilag százszor erősebb, mint 1950-ben, de nyilvánvalóan hiányzik belőle az akkori bátorság és elszántság. Végül a modern kori Athénná válhat, amelyet az amerikai Spárta leigáz.
|
|
|
|
|
|
Emlékszünk azokra a tengeri hadgyakorlatokra, amelyeket Irán, Oroszország és Kína néhány héttel ezelőtt folytatott? Most már láthatjuk, hogy csak játékok voltak! Az Egyesült Államok egy mindenre elszánt kíméletlen hegemón, és ilyen ütemben hatalmas stratégiai győzelmet fog aratni, mert az oroszok és a kínaiak elszalasztottak egy lehetőséget arra, hogy együttműködjenek egy megbízható szövetségesük megmentése érdekében egy aljas támadástól. A világ nagy része örült volna, ha helyesen cselekednek, de nincs bennük bátorság, és így nincs számukra dicsőség. Kína és Oroszország megmutatta a világnak, hogy csak papírtigris és fogatlan medve, és nem mernek szembeszállni a világ legfőbb vadorzójával.
Valóban elképesztő, hogy az USA hogyan tudta megszervezni a Majdan-puccsot, belekényszerítve Oroszországot egy borzalmas testvérháborúba, míg most az Irán elleni háborúval foglalkozó „kommentátorok”, akik Oroszország oldalán állnak, lekicsinyítik az orosz–kínai stratégiai összehangoltságot, illetve annak hiányát, sőt lekicsinyítik Irán Oroszországnak nyújtott segítségét az ukrajnai háborúban, és annak stratégiai jelentőségét.
Jól látható módon Oroszországnak nincs valódi globális stratégiája, vagy inkább az a stratégiája, hogy könyörög Amerikának, hogy legyen kedves hozzá. Putyin már négy éve ezt csinálja – könyörög az amerikaiaknak, hogy legyenek vele elnézőek, és kössenek „megállapodást”. Hszi a maga részéről szintén azonnal feladta gazdasági partizánháborúját Amerika ellen, miután Trump vámokkal megerőszakolta. Kína elhagyta Venezuelát, most elhagyja Kubát, és tétlenül engedi, hogy Irán megsemmisüljön.
Az Egyesült Államok vezette egypólusú világrend Oroszország és Kína szánalmas engedékenységének a közvetlen következménye. Az egész világot terrorizáló amerikai szankciórendszer azért működik, mert Oroszország és Kína is csatlakozott hozzá. Kínáról bebizonyosodott, hogy csak egy nagyra felfújt gazdasági lufi világpolitikai vízió és katonai gerinc nélkül. A „kínai évszázad” a jelek szerint még azelőtt véget ér, mielőtt elkezdődött volna, a világ jobbik fele pedig egy illúzióval ismét szegényebb lesz.
