Kövess minket -on és -en!

Nemrég került a kezembe Bryan Ward-Perkins Róma bukása és egy civilizáció vége (The Fall of Rome and the End of Civilisation, 2005) című könyvének francia nyelvű kiadása, amely a megszületése óta eltelt évtizedek ellenére napról napra időszerűbb.

A brit történész, egyetemi tanár és régész műve radikálisan szakít az uralkodó ideológia kánonjával, és egy kiváló oxfordi professzor visszafogott nyelvezetével száll szembe a kortárs ortodox történetírással, azt állítva, hogy a Római Birodalom és tágabb értelemben a rómaiság (romanitas) bukása valójában egy civilizációs hanyatlás volt, amelyet tíz évszázad alatt sem sikerült teljesen helyrehozni.

Tézise azt a csodálatot tükrözi, amelyet a nosztalgikus középkortól egészen a XIX. századig tanúsítottak a felsőbbrendűnek tartott görög–római ókor iránt. A szerző szerint a katasztrofális V. századtól, vagyis a középkor kezdetétől a „postromanitas” gyakorlatilag minden területen a civilizáció visszaesését eredményezte, egyes régiókban, például a Brit-szigeteken, egyenesen a vaskorhoz való visszatérést.

A legutóbbi régészeti feltárásokon és a késő római szövegek megfejtésén alapuló következtetései sokkolóan hangzanak, az ideológia ugyanis teljesen megfertőzte a történelmi kutatásokat is. A középkor történészei ugyanis arról próbálják meggyőzni önmagukat és közönségüket, hogy korszakuk egy „másik” civilizáció születése, és szó sem volt hanyatlásról, hanem csak fokozatos átalakulásról. Ward-Perkins viszont azt állítja, hogy gyakorlatilag összeomlás következett be minden területen, és több mint egy évezredre volt szükség a (részleges) talpra álláshoz.

Valójában a kora középkor mint saeculum obscurum a „par excellence dekadencia” korszaka technikailag, gazdaságilag, demográfiailag, egészségügyileg, kulturálisan egyaránt. A római birodalmi polgár életszínvonalát és komfortérzetét (lásd központi fűtés, csatornázás és folyóvíz) csak a modern idők hajnalán fogjuk elérni. A birodalom építészeti, szobrászati, festészeti technikáit a XII. és XVI. század között fokozatosan újra fel kellett fedezni. A II. század közúti infrastruktúráját és szárazföldi szállítási sebességét majd csak a XVIII. században leszünk képesek meghaladni.

Egészen a XIX. század kezdetéig kellett várni, hogy egyes európai városok (például London) lakossága elérje az egymillió főt, miközben Rómában és Alexandriában a birodalom fénykorában, a II. században, legalább kétmillióan éltek. Maga Nagy Károly is, az állítólagos „karoling reneszánsz” ikonja, aki a római császárok utóda akart lenni azzal, hogy 800-ban császárrá koronáztatta magát a romokban heverő és elnéptelenedett Rómában, csak egy félanalfabéta volt. A középkor (az V. és a XV. század közötti évezred) tehát a brutális hanyatlás és egy nagyon lassú újjászületés korszaka a szerző számára.

A Római Birodalom, vagyis egy felsőbbrendű civilizáció bukását nem annyira belső tényezők (gazdasági válság, a kereszténység felvétele, társadalmi feszültségek) okozták, mint inkább a barbár inváziók, amelyek szétzilálták és elpusztították a Skóciától Mezopotámiáig, Daciától Mauretániáig terjedő hatalmas birodalom összetett szervezetét. A birodalom nyugati felében a germán, a keletiben pedig az arab-muzulmán invázió okozta a hanyatlást. A katasztrófa a IV. és a VIII. évszázad között következett be.

Korszakunkban, amikor a „haladás” fogalma szent és sérthetetlen, Ward-Perkins joggal kérdezi, hogy miért vetik el a „hanyatlás” fogalmát. Szerinte ez a korlátolt és elvakult optimizmus jele. Az is a brit történész érdeme, hogy rehabilitálja a „civilizáció” fogalmát a „barbárság” fogalmához viszonyítva, és ez már önmagában is botrány a minden kultúrát egyenrangúnak tekintő jelenlegi etnopluralista-antirasszista ideológia számára. Ward-Perkins ugyanis kétségbe vonja a „Kultur” germán és ega­litarista fogalmát, amely szerint minden nép egyenlő a történelmi termékeiben, és szembeállítja vele a civilizáció alapvetően görög–római fogalmát, amely civilizációs vívmányaik alapján a népek közötti hierarchia létét posztulálja.

Ward-Perkins esszéje azért is sokkoló, mert feleleveníti „a középkor hosszú éjszakája” toposzát, amelyet a kortárs történészek többsége elutasít, ugyanakkor viszont inspirálóan hat az ukronia-írókra, akik elképzelhetik, hogy ha a Római Birodalom nem omlott volna össze az V. században, akkor akár már Napóleon az interneten szörfözhetett volna.

A történelmet persze nem lehet megismételni, de joggal feltételezhető, hogy ha a görög–római antik civilizációt nem temetik maguk alá a IV–VII. századi germán és arab inváziók, akkor talán már 1000 körül elérjük a XIX. és XX. század technológiai szintjét.

Az oxfordi történész diagnózisa szerint „a posztrómai évszázadokban a gazdasági prosperitás és a munkamódszerek látványos hanyatlása következett be, amely a társadalom egészét sújtotta, a mezőgazdasági termeléstől a magaskultúráig, a parasztoktól a királyokig. Magas szintű kulturális eszközök, mint az írás, egyes régiókból eltűntek, az összes többiben beszűkültek”.

Igaza van: az időszámításunk szerinti első évszázad végén Gallia lakosságának a fele tudott írni-olvasni, ezer évvel később csak alig egy százaléka! A szerző úgy véli, hogy „a vallásos témák túltengése” nagyban hozzájárult a késő ókor és a kora középkor intellektuális hanyatlásához. Nagyon kártékonynak, sőt veszélyesnek tűnik számára „kiküszöbölni a súlyos válság és hanyatlás minden fogalmát a múltról alkotott látomásunkból”, és ezekkel a szavakkal ostorozza a kortárs elitek vakságát: „A római Nyugat végét borzalmak sokasága és egy olyan bomlási folyamat kísérte, amellyel őszintén remélem, hogy sohasem szembesülök az életem során. Egy komplex civilizációt leromboltak, a Nyugat lakosait a történelem előtti időket idéző életmódokhoz vetve vissza. A bukás előtt a rómaiak ugyanúgy meg voltak győződve róla, mint manapság mi vagyunk meggyőződve, hogy a világuk lényegében olyan marad, mint amilyen volt. Tévedtek. Rajtunk áll, hogy ne ismételjük meg a tévedésüket, és ne áltassuk magunkat hamis biztonságérzettel.”

Különösen ne egy olyan történelmi pillanatban, amikor az iszlamisták számára Európa lett az új dar al-harb, a „háború lakhelye”, a „hitetlenek” földje, amely ellen háborút viselnek, egészen ez utóbbiak áttéréséig és civilizációjuk teljes megsemmisítéséig.

Kövess minket -on és -en!

Az idahói rendőrség elfogta az Aryan Knights (Árja Lovagok) két tagját, Skyler Meade-t, aki a börtönkórházból szökött meg társa, Nicholas Umphenour segítségével – írja a BBC.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Kannibálszigetnek vagy a halál szigetének nevezik a Szibériában, az Ob folyó mentén található Nazino-szigetet, amely a sztálini terror egyik legsötétebb fejezetének helyszínéül szolgált.

Egy viking nő lépett először partra az Újvilágban, méghozzá Kolumbusz előtt félezer évvel. De nemcsak Amerika felfedezésében volt az első, hanem abban is, hogy ott adott életet fiának, aki az első fehér gyermekként született a kontinensen, több mint 500 évvel Virgina Dare előtt.

A komáromi várból indított szerelvény foglyait 1945. május 26-án rakták ki Cegléden. Vérhasgyanúsak voltunk, ezért nem mertek továbbvinni. 

Egyes források szerint a Waffen-SS állományának 83 százaléka sem az NSDAP-nak, sem pedig az általános SS-nek nem volt tagja.

A 47 éves Jonathan Abraham londoni rabbit vették őrizetbe az ír fővárosban azzal a váddal, hogy illegálisan végzett körülmetélést egy gyermeken.

Árvíz ide, árvíz oda, ez a Telex szerkesztőségét amúgy sem érinti túlságosan, nem jelentetnének komoly erősítést a homokzsákok pakolásában, és amúgy is van „fontosabb” témájuk. Kitaláltátok már, micsoda, ugye? Hát persze, hogy az. Mintegy 3 (!) hónap múlva „neonáci koncert” lesz Budapesten!

Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy patrióta francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen.

Az orosz fajvédő, nacionalista félkatonai Rusich Csoport arról számolt be, hogy hivatalos megállapodást kötött az FSZB határőrszolgálatával, hogy hírszerzési tevékenységeket folytasson és megerősítse a Finnországgal közös határt.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

Magyarországon már több mint két hónapja vége volt a II. világháborúnak, amikor a budapesti összekötő vasúti híd építéséről elhurcoltak, a vasúti peronon elfogott civilekkel együtt.

Négy német tartományban házkutatást tartottak a „szélsőjobboldali” Compact kiadványt megjelentető cég telephelyein és más ingatlanokban azt követően, hogy a belügyminisztérium betiltotta a havilapot, mondván, hogy az alkotmányos rend ellen dolgozik.

A Csíkszentdomonkos és Marosfő körüli harcokban estem fogságba 1944. szeptember 12-én a 23. határvadász zászlóalj tisztjeként. A gyűjtőtáborok – Brassó, Focsani, Moszkva – után Magnyitogorszkban tettek ki a vasúti szerelvényből.

Az Europol Referral Action Day nevű akciójának elsődleges célja az volt, hogy „azonosítsák és eltávolítsák a világhálón fellelhető antiszemita tartalmakat”.