Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Grönland első európai telepesei a 10. században érkezett norvég és izlandi felfedezők voltak. Az általuk alapított két jelentősebb település egészen a 15. századig fennállt.
A középkori eredetű Landnámabók (A honfoglalás könyve) szerint Grönlandot, pontosabban a partjához közel fekvő apró szigeteket, vagyis séreket elsőként Gunnbjǫrn Ulfsson pillantotta meg, amikor hajóját egy vihar letérítette útjáról. Ennek pontos idejét nem ismerjük, a különböző források 876 és 932 közé teszik. 978 körül aztán Snæbjǫrn „Vadkan” Hólmsteinsson vitorlát bontott, és mintegy kéttucatnyi társával megtelepedett Gunnbjǫrn szigetein, ahogy a sérek ismertté váltak.
Egy itt töltött kegyetlen tél után azonban a telepesek megölték Snæbjǫrnt és nevelőapját, majd a szigeteket elhagyva visszatértek Izlandra. Gunnbjǫrn szigeteit még említi egy norvég pap, Ivar Bardarson 14. században készült leírása Grönlandról, de Johannes Ruysch 1507-es világtérképének kommentárja szerint 1456-ban „teljesen elégtek” – valószínűleg vulkáni tevékenység nyomán.
Az első sikeres grönlandi telepes Eiríkr Þorvaldsson, vagyis Vörös Erik volt. A sagák tanúsága szerint Eriket 982 körül három évre száműzték Izlandról, miután egy összetűzésben megölte Mocskos Eyjólfot és Párbajozó Hrafnt. Erik nyugatra indult megkeresni a csak hallomásból ismert földet, és sikeresen elérte Grönland partjait, ahol száműzetésének három évét a környék felfedezésével töltötte.
Amikor visszatért Izlandra, érdekfeszítő történeteket hozott magával az új „zöld földről”, amelynek neve csábítóan csenghetett a „jég földjének” lakói számára. Erik számos kalandvágyó telepessel együtt 985–6 körül tért vissza Grönlandra, és két kolóniát létesítettek a délnyugati part mentén: a Keleti Telepet (Eystribygð) a mai Qaqortoq közelében, és a Nyugati Telepet (Vestribygð) a mai Nuuk mellett. A kettő között később egy Középső Telep is megjelent Ivittuut helyén, de ez inkább volt a Keleti Telep terjeszkedése, mintsem önálló település.
Erik haláláig Grönland legfőbb törzsfőjeként vezette a telepeseket Brattahlíðben álló birtokáról. A legenda szerint maga is fiával, Leifr Eiríkssonnal akart tartani arra az útra, amelynek során Leifr felfedezte Vinlandot, de a hajóhoz tartva leesett a lováról és megsérült. A Leifr indulását követő télen pedig járvány tizedelte meg Grönland telepeseit, amelybe Erik is belehalt.
Fénykorukban a két grönlandi telep együttes lakossága 2 ezer és 10 ezer közé volt tehető. A régészek mintegy 620 különálló tanya maradványait azonosították Grönland délnyugati fjordjaiban szétszórva. Az északi telepesek a kései dorseti kultúra népével osztoztak a szigeten, akiket aztán a thulei proto-inuit kultúra követett a 12. század végén. Az óészaki forrásokban felbukkanó skrælingik valószínűleg ez utóbbi nép tagjai voltak.
|
|
|
|
|
|
1126-ban Garðarban (ma: Igaliku) a katolikus egyház megalapította az első egyházmegyét az amerikai kontinensen, amely a nidarosi (trondheimi) érsekség fennhatósága alá tartozott, és több templom is épült a szigeten. 1261-re a grönlandiak behódoltak a norvég királynak, 1380-ban pedig, amikor II. (IV.) Olaf dán király a norvég trónt is megörökölte, a Dániával létrejövő perszonálunió része lettek.
A telepek a 14. század végéig virágoztak, de a 15. század folyamán hanyatlásnak indultak és apránként elnéptelenedtek. Számos elmélet létezik ennek okára: az éghajlat fokozatos változása, a Dániából érkező támogatás elapadása, az Európába költözés lehetővé válása, gazdasági tényezők, illetve az inuit népekkel felmerülő konfliktusok. Az utolsó írott forrás az északi telepesek grönlandi leszármazottaitól 1408-ból származik: Þorsteinn Ólafsson és Sigríðr Bjǫrnsdóttir házasságát tanúsítja.
