Kövess minket -on és -en!

A Balkánon folyó igen intenzív partizántevékenység miatt a német hadvezetés 1944 nyarán úgy vélte, hogy az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályon kívül egy újabb, bosnyákokból álló hegyihadosztályra is szükség van a térség pacifikálásához.

Hitler parancsára az SS Vezetési Főhivatala június 17-én rendelte el az új hadosztály felállítását „Kama” néven.

A szervezés június 10-én vette kezdetét. A hadosztály felállításáért az SS éppen akkor szerveződő IX. hegyihadtestének parancsnokát Karl-Gustav Sauberzweig SS-Brigadeführert tették felelőssé.

Június 24-én az SS Vezetési Főhivatala mind az új hadosztály, mind pedig a két horvát hegyihadosztály vezetésére kijelölt hegyihadtest felállítási területeként a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály addigi elhelyezési körletét jelölte ki a Bácskában. A hadosztálynak 1944. december 31-ig kellett (volna) elérni a hadrafoghatóságot.

A csapatok keretét a 13. fegyveres-hegyihadosztálytól átvezényelt német és bosnyák állomány alkotta, összesen 54 tiszt, 187 altiszt és 1137 közkatona. Ezt egészítették ki további birodalmi és népi német, valamint bosnyák katonák, akik az SS-pótalakulatoktól érkeztek.

A felállítás alatt álló hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb (már betöltött) parancsnoki beosztása 1944. szeptember 10-i adatok alapján a következő volt:

–Teljes létszám: 3793 fő ;
–hadosztályparancsnok: Helmut Raithel SS-Standartenführer;
–az SS 55. fegyveres-hegyivadász-ezrede (3. horvát) (Holzinger SS-Obersturmbannführer): I-III. zászlóalj;
–az SS 56. fegyveres-hegyivadász-ezrede (4. horvát) (Josef Syr SS-Sturmbannfüher): I-III. zászlóalj;
–az SS 23. fegyveres-hegyitüzérezrede (2. horvát) (Hans Zeysing SS-Oberstrumbannführer): I-IV. tüzérosztály;
–23. SS-felderítőosztály (2. horvát) (Ludwig Zeitz SS-Hauptsturmführer);
–23. SS-páncélvadászosztály (2. horvát) (Albert Landwehr SS-Sturmbannführer);
–23. SS-hegyi-utászzászlóalj (2. horvát) (Otto Hermann SS-Sturmbannführer);
–23. SS-hegyi-híradóosztály (2. horvát) (Albert Reimann SS-Hauptsturmführer);
–23. SS-tábori pótzászlóalj (2. horvát) (?);
–23. SS-hadtáposztály (2. horvát);
–23. SS-gazdasági osztály (2. horvát);
–23. SS-egészségügyi osztály (2. horvát).

Az újoncok folyamatosan érkeztek, így 1944. szeptember végén a hadosztály összlétszáma 8000-9000 főre növekedett. A különböző szakcsapatokat (például utászokat, páncélvadászokat stb.) birodalmi területen állították fel, és ott kezdődött meg kiképzésük.

A szovjetek előretörése a Balkánon hatással volt a bosnyák állományra is. Egyre többen hagyták el önkényesen a hadosztályt. Egy alkalommal egy német SS-tiszt megpróbálta őket feltatóztatni, de egyszerűen agyonlőtték és holtestét vízbe dobták.

Ilyen körülmények között a hadosztály bosnyák állományból való felállítása értelmetlenné vált. A még szerveződő hadosztályt egy 1944. szeptember 24-én kelt paranccsal feloszlatták, a bosnyák katonákat pedig 1000 karabéllyal együtt, az SS IX. hegyihadtestén keresztül a 13. fegyveres-hegyihadosztályba vezényelték. A német kereteket az újjonan felállítandó 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály rendelkezésére bocsátották.

Érdekesség, hogy az SS 23. fegyveres-hegyihadosztálya még 1944. december 31-én is szerepelt a német fegyveres erők hadrendjében. Igaz, ekkor már a horvát területen felállítás alatt álló alakulat csapatneme „gránátos” volt, s hadrafoghatóságát 1945. február 28-ig kellett elérnie.

Kövess minket -on és -en!

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.