Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Spanyolország korabeli teljhatalmú vezetője, Franco tábornok 100 ezer önkéntes katonát indított útnak Magyarország felé, hogy megsegítsék a magyar forradalmárokat a bolsevik elnyomók elleni küzdelemben. 

Alapos kutatómunka után nemcsak ezt a kétségtelen tényt lehet megállapítani, de fény derült arra is, hogy ez a 100 ezer önkéntes fegyveres azért nem érkezett meg Budapestre, mert az Amerikai Egyesült Államok megakadályozta a beavatkozást.

Az 1956-ban még hivatalban lévő és a spanyol állam által kizárólag elismert spanyolországi magyar királyi nagykövet (!), Marosy Ferenc titkára, Czichlert Aurél visszaemlékezésében ezt azzal indokolja, hogy az USA elnöke, Dwight D. Eisenhower - a hangzatos szólamok ellenére - egyáltalán nem akart harcolni a Szovjetunió ellen. Borhi László, Dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről című munkájában ír erről.

Szigorúan titkos feljegyzés készült Herbert Hoover, az Egyesült Államok külügyi államtitkára részére, aki a kórházban ápolt J.F. Dulles külügyminisztert helyettesítette. Kiderült a feljegyzésből, hogy Artajo spanyol külügyminiszter kormányának megbízásából felkereste az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét, Cabot Lodgeot, és közölte vele: Franco tábornok kész lenne fegyveres erőket küldeni Magyarországra a felkelők megsegítése céljából.

Mint később kiderült, ez volt az egyetlen ilyen jellegű javaslat a forradalom támogatására, amiről az amerikai vezetés tudomást szerzett. Artajo a továbbiakban elmondta, hogy a kormány folyamatosan kapcsolatban van a magyar felkelőkkel, majd javasolta, hogy az Egyesült Államok küldjön két repülőgépet Spanyolországba, melyeket ott megraknának fegyverekkel, és eljuttatnák azokat Magyarországra.

A szándék komoly volt, hiszen az iratokból világosan kiderült, hogy a kezdeményezés a legmagasabb szinten született, és maga a külügyminiszter terjesztette elő annak az amerikai diplomatának, aki ENSZ-beli funkciójánál fogva a legtöbbet tehette Magyarország érdekében.

Borhi László a spanyol támogatás okairól a következőket írja:"Tudjuk, hogy Franco a bolsevizmus, a szovjet rendszer kérlelhetetlen ellensége volt." Ráadásul a spanyol polgárháború során a moszkvai vezetés a köztársaságiakat támogatta, igaz, az NKVD egy füst alatt eltulajdonította (a bolsevikokra jellemző módon) a spanyol aranykészletet.

A spanyol államfő, aki a második világháborúban önkénteseket küldött a Szovjetunió ellen, talán úgy érezte, csapást mérhet a kommunista világrendszerre. Sőt ezzel egy időben akár jó pontokat is szerezhet rendszere számára a kelet-európai népek felszabadítását hirdető Washingtonnál.

Azoknak, akik ismerik Franco ideológiáját és életpályáját nem kétséges, hogy a spanyol támogatás a magyar forradalomnak őszinte, s egyben bátor szándék volt. A szavakban ugyan a kommunista iga alatt nyögő népek felszabadítását kitűző, ám hazug amerikaiaknak azonban nem tetszett a spanyol kínálkozás.

Jól tükrözi az USA örökös képmutatását az SZDSZ ún. rendszerváltás környéki magatartása, amikor szavakban a legkeményebb antikommunisták voltak, aztán gátlások nélkül összefeküdtek az MSZP-vel a hatalom birtoklása érdekében. Hasonlóképpen jártak el az amerikaiak 1956-ban.

A washingtoni vezetésnek nem ért annyit Magyarország, hogy miattuk máshol (például Közel-Keleten) gyengüljenek az USA pozíciói, valamint az amerikai kormány félt attól, hogy a katonai beavatkozás esetén fegyveres konfliktusba keveredhet a Szovjetunióval, melyről a CIA egyébként azt tartotta, hogy bármit megtenne Magyarország megtartásáért.

Hoover külügyi államtitkár - az iratok tanulsága szerint - közölte a spanyolokkal:

"Mivel egy ilyen beavatkozás nem járhat sikerrel, és azt a "súlyos kockázatot" vonná maga után, hogy az USA "nagyméretű" katonai konfliktusba keveredik a Szovjetunióval, a magyar forradalmat fegyverrel megsegíteni nem lehet."

Egyben figyelmeztette a spanyol vezetést, hogy ilyen lépést az USA-val történő előzetes konzultáció nélkül ne tegyen! Arra a tényre, hogy a spanyol segítséget is az Amerikai Egyesült Államok állíttatta le, konkrét irattári bizonyíték is van.

Borhi László tanulmányához csatolt dokumentumok között található a következő:

Kimenő Távirat

Department of State - 1956. 11. 08.

Szigorúan titkos

Az Egyesült Államok madridi követségének

Az Egyesült Államok kormánya osztozik a spanyol kormány ellenszenvében a Magyarország elleni brutális szovjet katonai akció miatt, valamint a magyar nép függetlenségi harca iránti mély együttérzésében.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen, ismétlem, semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül.

Az ENSZ aktívan foglalkozik a világbékét fenyegető különféle problémákkal, és az Egyesült Államok nézete szerint az szolgálja a legjobban mindannyiunk érdekeit, ha ezeket a kezdeményezéseket a sikeres befejezésig visszük. Következésképpen az Egyesült Államok kormánya sem nyílt, sem titkos katonai beavatkozásra nem, ismétlem, nem vállalkozhat Magyarországon a jelen körülmények között.

Továbbá kénytelenek lennénk elhárítani minden felelősséget, amennyiben olyan privát szervezetek, mint az "American Hungarian Association" vagy a "Radio Free Europe" tevékenységet fejtene ki, amely katonai támogatást foglalna magában.

Az Egyesült Államok kormánya határozottan sürgeti a spanyol kormányt, hogy a lehető legóvatosabban vizsgálja meg, milyen következményei lennének a katonai intervenciónak Spanyolország és Nyugat-Európa számára.

Közös biztonsági céljaink és a világbéke megőrzésére vállalt kötelességeink fényében reméli, hogy Spanyolország nem tesz elsietett lépéseket az Egyesült Államokkal történő konzultáció nélkül. Saját belátása szerint annyit közölhet a fenti útmutatásból a királyi magyar követtel, amennyi megfelelőnek látszik."

A szépen, diplomáciai nyelven megfogalmazott szigorúan titkos amerikai távirathoz gusztustalanságának bizonyítására kommentár nem szükséges, legfeljebb annyit jegyezzünk meg, hogy a magyar forradalom cserbenhagyásakor hivatkozott világbékéről gyorsan megfeledkeztek az amerikaiak Vietnam, vagy éppen Afganisztán, esetleg Irak esetében.

Annál érdekesebb viszont, hogy az amerikaiak és a spanyolok többször említik a "királyi magyar követet", holott az ötvenes években - mint tudjuk - már megszakadt a történelmi alkotmányunk jogfolytonossága, Magyarország államformája tehát hivatalosan nem királyság, hanem népköztársaság volt.

Ki lehetett hát az a fontos királyi magyar nagykövet, akit a spanyol és az amerikai kormány is komoly tényezőként kezelt?

A második világháborút követően Spanyolország hosszú ideig nem ismerte el a magyarországi megszálló kommunista rendszert, és továbbra is a korábbi, tehát az 1945 előtti Magyar Királyság nagykövetségét tekintette hivatalos képviseletnek. Így, egyedülálló módon a magyar államot még az ötvenes években is a Horthy-féle Magyar Királyság által kinevezett nagykövet, Marosy Ferenc képviselte.

A második világháború után Spanyolország a Magyar Népköztársasággal még diplomáciai kapcsolatban sem állt, kizárólag a magyar királyi nagykövetet ismerte el. Marosy Ferenc a magyar ügyek képviselőjeként ellátta magyar honfitársainak az érdekképviseletét is, sőt útleveleket és a személyazonosságot igazoló úgynevezett "Hazatérési Igazolványokat" állított ki.

Ezzel kapcsolatban a spanyol külügyminiszter bizalmasának, Porta-nak félhivatalos álláspontja az volt, hogy "a spanyol kormánynak teljesen mindegy, kinek adsz útlevelet, abszolút nem avatkozik bele, ez tisztán magyar ügy". Marosy úgy látta helyesnek, ha a "Legación Real de Hungría ("eredeti Magyarország képviselet") feliratú körpecsétet használja.

A történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságának megszakítását követően, 1950 júliusában a spanyol kormány Marosy Ferencet de facto elismerte a magyar ügyek félhivatalos képviselőjének. A régi útlevelek meghosszabbításának Marosyra nézve akadálya nem volt, de vízumot csak Portugália, Olaszország, Svájc és egyes dél-amerikai országok adtak.

Franciaország 1949 májusa (a megszálló kommunista alkotmány életbe lépése) előtt, a Spanyolországban kikiáltott vagy meghosszabbított útlevélre még adott beutazási engedélyt, ez időpont utániak esetében azonban már nem. Marosy madridi státuszából következően "az egész világon a Franco rezsim volt az első, mely a Magyar Nemzeti Bizottmányt (MNB) de facto elismerte".

Az MNB célja a teljes magyar emigráció összefogása és a külföldre menekült magyarság szellemi és anyagi érdekeinek a védelme volt. A Bizottmány (árnyék) kormányként kívánt működni, és ennek megfelelően belső struktúrája is egy leendő államapparátus leképezése volt.

Habsburg Ottó eddig eltitkolt szerepe

A kelet-európai emigráció Hispániában című válogatásban található Marosy-levelek alapján készült Marosy és Franco című tanulmányból kiderült, hogy az okkal vagy ok nélkül, ám sokat támadott Habsburg Ottóról sem minden tényt engednek eljutni a közvéleményhez a cionrasszisták (konkrétan a zsidó fajvédő szabadkőműves szervezet, a Bnai Brith tagja, a zsidó Gerő András) által vezetett Habsburg Intézet munkatársai.

Megdöbbentő és szinte senki sem tud róla, hogy 1956 októberében Habsburg Ottó derekasan, s a magyar érdekek védelmében cselekedett, amikor felkérte Marosy Ferencet, hogy továbbítsa "szuggesztióját" a spanyol kormányhoz, amelyben Spanyolország segítségét kérte az ENSZ-ben a szovjet beavatkozás ellen.

Ennek köszönhetően október végén Madridban a 20 perces magyar rádióadásokat jelentősen megemelték, a Spanyol Vöröskereszt gyűjtőakcióba kezdett a magyar forradalmárok megsegítésére, a magyar kolónia pedig két nap alatt 4000 dollár pénzsegélyt adott össze.

Az októberi eseményekre a spanyol kormány azonnal reagált, a miniszterelnökséget vezető Luis Carrero Blanco Marosynak 100 000 (azaz százezer!) önkéntest ajánlott fel, akiket Magyarországon lehetne bevetni. 1956. november 4-én Habsburg Ottó felkérésére Marosy levelet intézett Francisco Franco tábornokhoz, amiben segítséget kérnek egy ”páncéltörő repülőgép” ügyében, ami Magyarországon szállt volna le.

A magyar forradalom leverése után Franco újévi beszédében hangsúlyozta Magyarország bátorságát, illetve "szégyennek" minősítette a nyugati világ tehetetlenségét a magyar eseményekkel kapcsolatban. Ugyanekkor a Stuttgartban összeült "Forradalmi Tanács" elítélte a Nemzeti Bizottmánynak Spanyolországgal meglévő kapcsolatát, ami jól mutatja az 1945-47-es és az 1956-os magyar emigránsok között kibontakozó ellentéteket.

1957 júliusában Marosy arról a benyomásról értesítette Bakach-Bessenyeyt (szintén emigráns nagykövet), hogy Habsburg Ottónak "kellemes volna, ha függetleníteném magamat az MNB-től és kizárólag az ő rendelkezésére állnék". De ez az elképzelés egyáltalán nem felelt meg Marosy gondolkodásának. Három hónappal később azonban, Marosy arról értesült, hogy Bakach-Bessenyey már nem látta biztosítottnak helyét a Bizottmányban, ezért a követség fenntartását Habsburg Ottó segítségével más forrásból volt kénytelen megoldani. Későbbi levelében Marosy hozzátette "minthogy spanyol viszonylatban semmi sem változott, munkám úgy folyik tovább, mint eddig".

Az 1956-os magyar forradalom és annak leverése Magyarországról egy új emigrációs hullámot indított el. A személyes konfliktusoktól amúgy sem mentes Nemzeti Bizottmány vezetésében pedig személycserék történtek és - mivel 56 után reform kommunisták, szociáldemokraták, köztársaságpártiak is az emigrációba kényszerültek - balratolódás volt megfigyelhető.

A nem egységes külföldi magyarság tovább polarizálódott, s a határvonalakat a politikai pártállás, a Habsburg és a Horthy családhoz fűződő viszony, a volt társadalmi pozíció, illetve most már az országot 1956 előtt és után elhagyók között is meg lehetett húzni.

Szomorú, de a magyar emigrációt, mint oly sokszor a történelmünkben, a viszály osztotta meg. Abban a pillanatban, 1956-ban pedig, amikor egységesek voltunk, s lehetőségünk lett volna a győzelemre és a függetlenség elérésére, a spanyol segítséget az amerikaiak állították le.

Franco 1956-ban a következőkkel akarta támogatni a magyar ügyet: önkéntesekkel, katonákkal, tüzérséggel, tank-elhárító fegyverekkel. Az Amerikai Magyar Liga adott pénzt is, így volt a fedezet mindezen eszközök Magyarországra szállításához. Spanyolország és a magyar emigráció kész volt a segítségre, mindent meg is tettek ezért, ám az amerikai kormány elárulta és cserben hagyta őket.

A Budapestre induló spanyol csapatokat az az Agustín Munoz Grandes tábornok vezette, aki a második világháború hőse volt, ugyanis az orosz bolsevizmus ellen vívott háborúban a Krasny Bor melletti csatában 5900 önkéntesével megverte a sokkal erősebb, 30 tankkal és 800 ágyúval felsorokozó 44 ezer fős vörös sereget, 3600 spanyol és 14 ezer orosz katona holtteste borította a csatamezőt.

Nos, ez a híresen antikommunista tábornok vezette csapat érkezhetett volna Budapestre a magyar felkelők támogatására, ha az amerikaiak árulása nem hiúsítja meg Franco segítségnyújtási szándékát.

(Deres.TV)

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Július 15-én hét hónap börtönre ítélték Hans Jørgen Lysglimt Johansent, a Szövetség – Alternatíva Norvégiának (Alliansen – Alternativ for Norge) párt elnökét.

A ma már közel 100 éves nő 1943-1945 között a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője, és a bíróság szerint „elképzelhetetlen, hogy ne vette volna észre, mi történik körülötte”.

Amint azt tudjuk, a Fidesz „nemzeti és keresztény” rendszerében nincs helye annak, hogy a hazafiak közterületen megemlékezzenek az 1945-ös budavári kitörés hőseiről, ellenben a szélsőbaloldali antifasiszta csoportok a tavalyi események dacára is demonstrálhatnak a mai napon.

A Blood Tribe nemzetiszocialista csoport horogkeresztes zászlókat tűzött ki Dél-Dakota állam fővárosa városházájának lépcsőjére, majd felvonulást tartottak a városban.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 23-án.

A Haus am Bogenseet az a Film Heritage Inc. vásárolta meg, amely a Panama-iratokban az ukrán first lady résztulajdona volt.

Regisztrált az X-re Ilaria Salis olasz EP-képviselő, aki Magyarországon az antifa támadások elsőszámú gyanúsítottjaként lett ismert. 

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Adolf Hitler helyett Charlie Chaplin színész fényképe szerepel a szerb BIGZ tankönyvkiadó nyolcadikos történelemkönyvében – írja a Szabad Magyar Szó a Nova szerb portál alapján.

Híradó szakaszparancsnokként szolgáltam Ungváron 1944 októberében. Közben Nyékládházára kerültem, ahonnan november 4-én a szovjet katonák vittel el többedmagammal „kicsi robotra”, amiből négyévi kényszermunka lett.

Az 1930-as években a hollywoodi stúdiófőnökök is Adolf Hitler előtt hajlongtak a Metro-Goldwyn-Mayer médiatársaság egyik vezetője pedig még zsidó feleségétől is elvált a német nemzetiszocialisták javaslatára.

Megvonta az állami támogatást a következő hat évre a német alkotmánybíróság a zsidó-liberális sajtóban „neonáciként” számon tartott Die Heimat nevű párttól.

Bár lehetetlen pontosan megállapítani, hogy a második világháború során hány szovjet állampolgár harcolt valamilyen formában a németek oldalán, a szakértők többsége abban egyetért, hogy számuk akár az 1,4-1,5 milliót is elérhette.

Ilaria Salis, az olasz útonálló antifa terrorista a másfél perces felvételen egy fotelben ül, hangsúlyozza, hogy házi őrizetben van, és megmutatja a bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövetőt.

Összevont 15 év börtönbüntetésre ítéltek két brit fehér fajvédő, nemzetiszocialista podcastert, akik Harry herceg és félvér negrid fia, Archie kivégzésére szólítottak fel.