Kövess minket 
-on és 
-en!
Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.
Charlie Kirk meggyilkolása felszította a régóta szunnyadó belső viszályt az amerikai jobboldalon, Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív hang pedig nemrég olajat öntött a tűzre azzal a hosszú interjúval, amelyet a fiatal Nick Fuentesszel, Amerika talán legvitatottabb jobboldali politikai provokátorával készített, aki a közelmúltban valósággal berobbant a köztudatba annak köszönhetően, hogy a legnagyobb lapok sorozatban lejáratócikkeket közöltek róla. Carlson évekig a Fox News neokonzervatív vonalát képviselte, miközben Fuentes, akit tizenkilenc éves kora óta szinte minden mainstream platformról kitiltottak, lelkes követőtábort szerzett magának az elégedetlen kereszténynacionalista, azaz groyper fiatalság körében.
Most az amerikai jobboldalon folyó vitát gerjesztő főkérdés – ti. Izrael befolyása az Egyesült Államokra – azonos platformra hozta őket. A Donald Trumpot ismét hatalomra juttató MAGA-mozgalom tagjainak egy része megütközéssel tapasztalta, hogy Trump átvette és fokozta Biden Izrael-barát álláspontját. A republikánus filozófiát évtizedek óta uraló neokonzervatív „Izrael az első” (Israel First) doktrína egyre növekvő kihívással szembesül az „Amerika az első” (America First) frakció részéről, amelyet neves véleményvezérek és feltörekvő influenszerek vezetnek.
Tucker Carlson, Candace Owens és Nick Fuentes, akiket a kritikusok rendszeresen a „woke right” (kb. felébredt jobboldal) címkével illetnek, egyértelműen az „America First” politika mellett tette le a voksát. Míg a MAGA egyre inkább a Trump család érdekeit és Izrael területi ambícióit szolgálja ahelyett, hogy eredeti populista vízióját követné, addig a MAGA-AF a belföldi megújulásra, a végtelen háborúkból való kivonulásra és az illegális bevándorlók tömeges deportálására való összpontosítást követeli a kormánytól – a korai Trump-kampányt visszhangozva.
Mindeközben egy Big Data közvélemény-kutatás szerint az Izrael iránti szimpátia történelmi mélypontra süllyedt az amerikai szavazók körében. Az egyetlen jelentős demográfiai csoport, amely továbbra is többségében Izraellel szimpatizál, az az 50 év feletti republikánus szavazók köre, de még ebben az alcsoportban is csak a 65 év felettiek mutatnak továbbra is nagyjából ugyanolyan magas szimpátiát, mint korábban. Még az egykor megingathatatlan evangéliumi/zsidó–keresztény táborban is repedések látszanak. Egy 2024-es Barna-felmérés szerint a 40 év alatti fehér evangéliumiak körében Izrael támogatottsága 40 százalék alá esett, és ez a tendencia csak fokozódik, tehát a zsidó–keresztény „kemény mag” totális támogatása Izrael iránt, amely egy generáció óta a republikánus külpolitika alapja, immár nem megkérdőjelezhetetlen.
Trumpnak nem sikerült rávennie támogatóit, hogy feltétel nélkül támogassák Izraelt. A bevándorlás, a külföldi segélyek és a háborúk befejezése terén megszegett ígéretek – Carlson, Owens és Fuentes napi kritikájával párosulva – aláásták pozícióját éppen azoknál a szavazóknál, akik újjáélesztették elnökségét. Ez a törés közvetlen problémát jelent a Fehér Háznak, mert Trump és belső köre immár azzal szembesül, hogy szavazóbázisa megváltozott. Erre a markáns hangulatváltozásra reagál a tipikus boomerként szocializálódott Carlson, aki szerint a „jó gojok” legyőzték a „gonosz nácikat”, és megmentették a Nyugatot az Antikrisztus Hitlertől, ugyanakkor elismeri, hogy a „győztes” Nyugat most öngyilkosságot követ el, és a teljes pusztulás szélén áll.
Jókora fáziskéséssel rámutat a fehérek szervezett lecserélésére, évtizedekkel azután, hogy bármit is lehetne tenni ellene, és a folyamatért a fehér liberális elitet hibáztatja, Sorossal az élén. Nem beszél Kalergi fajkeveredést reklámozó fehérellenes tervéről, hanem azt mondja, hogy a keresztény kánon egalitárius-univerzalista ideológiája megmenti a Nyugatot, csak jobban kell imádni Jézust. Fennhangon hirdeti, hogy ő nem rasszista, mert keresztényként nem is lehet az, ráadásul az asszisztense is zsidó, szereti a zsidó ételeket, szeret Izraelbe látogatni, és kabbalista trénerétől kapott piros zsinórt visel a csuklóján, valamint arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy az antiszemitizmus abszolút gonosz.
Ideológiai következetességgel persze Fuentes sem vádolható. Magasztalja Hitlert, és időnként provokatívan kart lendít, ugyanakkor Sztálin hívének mondja magát, aki szerinte „zseni” volt, és a „történelem leghatékonyabb vezetője”. Carlsonnak még arról beszélt, hogy megelőző intézkedésként el kellene tiporni a baloldalt, de azóta meghirdette a „nyitás balra” politikáját, amelynek szellemében hajlandó lenne baloldaliakkal is összefogni egy politikai koalícióban Izraellel szemben. Sőt mi több, szerinte „a keresztényeknek és a marxistáknak egy csapatot kellene alkotniuk”, ezzel tradicionalista katolikusként a reformista-liberális Ferenc pápa véleményét szajkózza, aki maga is úgy vélte, hogy „a marxistáknak és a katolikusoknak közös a küldetésük” (ugyan mi? – a szerk.). Ugyanakkor a zsidósághoz való viszonyt illetően radikálisan eretnek álláspontot képvisel a II. vatikáni zsinat utáni hivatalos egyházpolitikához képest.
|
|
|
|
|
|
Egyelőre a groyperizmus mesterségesen felfújt lufinak tűnik, amely szinte kizárólag az online térben létezik, és törvényszerűen kidurranhat, egyszerűen csak azért, mert valószínűleg ugyanolyan nemzedéki divatjelenségnek fog bizonyulni, mint például a 60-as években a hippimozgalom volt. Akárcsak egykor a hippik, a groyperek is előbb-utóbb felnőnek és megkomolyodnak, munkát szereznek, családot alapítanak, fokozatosan levetkőzik lázadó attitűdjüket, hogy végül szépen belesimuljanak a konformista többségbe. Minden esély megvan rá, hogy Fuentes mozgalmára ugyanaz a sors várjon, mint az egy évtizede ugyancsak a világot, de legalábbis a jobboldalt megváltó ambíciókkal induló alt-right irányzatra, amely időközben teljesen jelentéktelenné válva kikopott a köztudatból, és úgy felszívódott, hogy mára szinte nyoma sem maradt.
Nem pályázok Nostradamus és Fukuyama babérjaira, de ha tippelnem kellene, én a magam részéről nem fogadnék nagy összegben a groyperizmus sikerére.
