Kövess minket -on és -en!

Másképp alakulhatott volna a második világháború és vele együtt a világtörténelem, ha Adolf Hitler tervei szerint megszállják németek a Wight-szigetet – írja We March Against England: Operation Sea Lion, 1940-41 című könyvében Robert Forczyk hadtörténész.

Német katonai dokumentumok elemzéséből kiderült, hogy Hitler volt az első, aki felvetette a sziget megszállásának ötletét, amely siker esetén jelentősen megkönnyítette volna a Anglia megszállását. Forczyk szerint a britek csak nagy nehézségek árán tudták volna megvédeni a szigetet, sikeres német megszállás esetén pedig szinte bizonyosan nem lettek volna meg ahhoz a szükséges erőforrásaik, hogy visszaszerezzék hazájukat.

Amellett, hogy a németek így mindössze hat és fél kilométerre kerültek volna a sziget belső területeitől, a polgári repülőterekhez is hozzáférést biztosított volna, így jelentősen megnőtt volna az Egyesült Királyságnak az Oroszlánfóka hadművelet keretén belül történő megszállása esetén kecsegtető siker esélye. A Führer azonban elárulta tervét magas rangú haditengerészeti tisztjeinek, akik tartottak a tengeralattjáróktól, és túlbecsülték a brit katonák számát, így végül nem indították meg az akciót – döntését azonban később megbánta. Forczyk, a Marylandi Egyetem történésze könyvében amellett érvel, hogy a sziget megszállásával komolyan meglephették volna a briteket.

Mint a kutató kifejtette: „Mivel a Wight-szigetet a szárazföldtől elválasztotta a Solent-csatorna, a komoly brit ellentámadások kockázata alacsony volt. Így egy viszonylag szerény német erőt – mondjuk két hadosztályt – átcsoportosíthattak volna Cherbourgból, és egy merész támadással megszerezhették volna a Wight-szigetet. A sziget birtoklása jelentős előnyöket biztosított volna, amelyek növelték volna az Oroszlánfóka hadművelet megvalósíthatóságának esélyét. Egyrészt az északi oldalra telepített német tüzérség a Solenten keresztül bombázhatta volna a szárazföldet, amelynek révén elérhették volna, hogy a Brit Királyi Haditengerészet visszavonja cirkálóit és rombolóit a portsmouth-i haditengerészeti bázisról. Másrészt, a sziget megkaparintásával a Luftwaffe négy olyan polgári repülőtérhez fért volna hozzá, amelyek már jóval közelebb voltak Angliához, így a hadművelet sikere csökkentette volna a B-109-es vadászgépek limitált hatótávolsága okozta problémákat, és kényszerleszálló-pályát biztosított volna a sérült repülőgépek számára.”

Forczyk szerint személyesen Hitler volt az, aki javaslatot tett a sziget megszállására. „Tudjuk, hogy a tervezési folyamat alatt Hitler többször is felhozta az ötletet, amelyet a Führer 16. számú hadműveleti utasításába bele is vettek” – tette hozzá a kutató. A Führer később megbánta, hogy engedte, a haditengerészet, a Kriegsmarine magas rangú tisztjei lebeszéljék a tervről. A kutató szerint Hitler joggal volt dühös az esély elszalasztása miatt, mivel a szigeten állomásozó tüzérek jelentős része csak tartalékos volt, és légvédelmi állások tekintetében sem volt túl jól ellátva a terület. A tüzérek állásaik pozíciói miatt rendkívül sebezhetőek lettek volna egy légi támadás esetén, és az egyetlen zászlóalj ráadásul polgári buszok és kerékpárok segítségével oldotta meg a szállítást.

Forczyk szerint a németek két nap alatt egy 4000 fős haderővel elérhették volna a szigetet, és valószínű, hogy a britek számára jelentett volna prioritást annak visszafoglalása, figyelembe véve más hadszíntereken való lekötöttségüket – érvelt a hadtörténész. Hozzátette: a hadművelet sikertelensége esetén – a további presztízsveszteség elkerülése végett – egy egyszerű rajtaütésnek állíthatták volna be. Siker esetén az akció taktikai és propagandaértéke pedig felbecsülhetetlen lett volna a britek elleni harc folytatása szempontjából.

A kutató kifejtette, Alan Brooke tábornagy naplójában aggodalmát fejezte ki a német megszállás lehetősége miatt, valamint kételyeket fogalmazott meg a brit haderő védelmi képességeivel kapcsolatban. A történész szerint Brook azonban a Wight-szigeten történő partraszállást feltehetően elterelő hadműveletnek tartotta volna, és az ellen foglalt volna állást, hogy a britek túlságosan sok katonát telepítsenek a területre.

Forczyk úgy véli, a britek néhány hét alatt a sziget nyugati felébe szorultak volna vissza, míg a németek megelégedtek volna Cowes északi kikötőjének megszerzésével. Fokozatosan szállták volna meg a sziget többi részét 1940 végéig, de az is lehetséges, hogy a sziget keleti felét egyszerűen csak egy későbbi alku miatt tartották volna meg. A történész szerint tehát 1940-ben a németek rendelkeztek azokkal az erőforrásokkal, amelyek képessé tették volna őket legalább a sziget keleti felének elfoglalására, és a britek csak nagyon kis esélyük lett volna arra, hogy ezt megakadályozzák.

Forczyk könyvében ezenfelül amellett érvel, hogy az uralkodó történelmi nézettel ellentétben, miszerint az Oroszlánfóka hadművelet azért nem hozott sikert, mert a Luftwaffe nem tudott légi fölényt kialakítani a RAF-fal szemben, úgy véli, a németeknek lehetőségük lett volna egy újabb támadást indítani akkor, amikor a britek már kizárták volna ennek lehetőségét. Mint kifejtette, 1940 szeptemberében Hitler döntött a következő lépésről, nem Churchill, mivel erős szövetségesek és jelentős támadó kapacitás nélkül a britek önállóan nem érhették el céljaikat, míg Hitler számos opció közül választhatott az Egyesült Királysággal szembeni akciókkal kapcsolatban. Bár a kutató nem vitatja, hogy a RAF valóban hősiesen védte a brit szárazföldet, a stratégiai kezdeményezés lehetősége 1941-hez közeledve Hitler, és nem Churchill kezében volt.

Kövess minket -on és -en!

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Július 15-én hét hónap börtönre ítélték Hans Jørgen Lysglimt Johansent, a Szövetség – Alternatíva Norvégiának (Alliansen – Alternativ for Norge) párt elnökét.

A brit kormány pénzügyi szankciókat vezetett be a nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat ellen, amely a skinhead zenei szcnéával évtizedek óta aktív kapcsolatban áll.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

A dokumentum azt állítja, hogy a nemzetiszocialista Németország vezetősége 1944-ben az angol-amerikai erők és a Szovjetunió közötti szakításra várt, hogy az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a tengely oldalára állítsa.

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

A második világháború egyik híresebb haditengerészeti művelete a Bismarck csatahajó útja volt. Ennek részként zajlott le a Dánia-szorosban az egyik összecsapás a brit és a német flotta között. Alább az ezzel kapcsolatos technikai tényezőket vesszük át.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.