Kövess minket -on és -en!

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Adolf Hitler Uunona 2004 óta képviseli az Oshana régióban található Ompundját a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet, az egykori gerillahadsereg (SWAPO) tagjaként. Bár a namíbiai választási bizottság még nem tette közzé a hivatalos szavazatszámlálást, több jelentés szerint Uunona nagy fölénnyel nyer, és a felmérések szerint sok fehér szavazót is maga mögött tudhat.

Az 59 éves férfi a talán a névadó öröksége miatt is népszerű a választókerületben. Regionális tanácsosként alulról jövő munkájáért, és a közmunka támogatásáért dicsérték.

A Bild nevű német lapnak 2020-ban - amikor negyedik mandátumát nyerte el Uunona azt mondta, hogy „nincs köze” a nemzetiszocialista ideológiához. Elutasította a „világuralom” gondolatát is. „Csak felnőttként jöttem rá, hogy miről van szó: Ez az ember az egész világot le akarta igázni” - mondta Uunona. „Semmi közöm sincs ezekhez a dolgokhoz”.

Elmondta, hogy apja adta neki a nevet, de szerinte nem érezte át, hogy mit jelent ez.

„Gyerekként teljesen normális névnek láttam” - hangsúlyozta Uunona. „Nem Adolf Hitler jelleme van bennem, vagy hasonlítok rá bármiben” - mondta a namíbiai sajtónak egy helyi interjúban. A mindennapi életben az Adolf Uunona nevet használja, de nem tervezi a névváltoztatást, mert „ahhoz már túl késő”.

Ezzel a névvel amúgy nem áll egyedül, hiszen Zimbabwéban is aktív volt egy veterán-politikus a Hitler Hunzvi névvel, és Indiában is szerepel egy Adolf Lu Hitler Marak.

A balközép SWAPO gyarmatellenes politikával kampányol, beleértve a fehér kisebbségi kormányzás elutasítását. Az utóbbi években a párt a közép felé mozdult el és piacorientált politikát folytat.

Namíbia egykor német gyarmat volt, mint Német-Délnyugat-Afrika része, és az olyan germán nevek, mint az Adolf, továbbra is gyakoriak. Az első világháború végén, amikor a II. Birodalom megbukott, az ország Dél-Afrika ellenőrzése alá került, egészen az 1990-ben megszerzett függetlenségig.

Kövess minket -on és -en!

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.