Bármelyik magyar a Gulágon találhatta magát 1945 telén

Kövess minket -on és -en!

1944. december 22-én adta ki a Vörös Hadsereg azt a parancsot, amelynek alapján Magyarországról málenkij robotra, „kis munkára” hurcoltak el férfiakat és nőket a Szovjetunióba.

A „kis munka” évekig évig tartó kényszermunka – romeltakarítás, építkezés, bányászat stb. – volt a Szovjetunióban. Az elhurcoltak legalább egyharmada odaveszett, a többség 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került.

Csak egy kis munka

A moszkvai vezetés már a második világháború alatt terveket dolgozott ki arra, hogy a Szovjetuniót megtámadó országok lakosságát hogyan használják majd az ország újjáépítésére. Az elképzelések között – amelyek kidolgozói között a legújabb kutatások szerint ott volt a magyar közgazdász Varga Jenő is – szerepelt, hogy a legyőzöttek ne csak anyagi javakkal fizessenek, hanem munkaerejükkel közvetlenül is vegyenek részt a Szovjetunió újjáépítésében.

A Vörös Hadsereg, amely 1944 szeptemberében lépett a trianoni Magyarország területére, december 22-én adta ki 0060 számú parancsát, ez rendelte el a 17-45 év közötti munkaképes német származású férfiak és a 18-30 év közötti munkaképes német származású nők mozgósítását. Eszerint hadbíróság elé kerülnek, akik kivonják magukat a mozgósítás alól, és családtagjaikra, továbbá „bűntársaikra” is szigorú megtorlás vár. Az utasítást végrehajtó szovjet belügyi katonák – bár a létszámot kizárólag német nemzetiségűekkel kellett volna feltölteniük – válogatás nélkül elvittek mindenkit, számukra csak az volt fontos, hogy összetereljék a parancsnokaik által meghatározott számú embert a kényszermunkára.

Az események leírásakor a történészek sokszor csak az egyre fogyatkozó számú túlélők legendává szövődő visszaemlékezéseire hagyatkozhatnak. A szájhagyomány szerint az „orosz” katonák megnyugtatásul azt ismételgették: „malenkaja rabota”, azaz kis munka. Az oroszul nem tudó érintettek ezt „málenkij robotnak” értették, s a kifejezés így honosodott meg. A katonák nemegyszer igazoltatás címén állították meg a járókelőket, akiket aztán teherautókra ültettek és elvittek, sorsukról hozzátartozóik semmit sem tudtak meg.

A „kis munka” évekig évig tartó kényszermunka – romeltakarítás, építkezés, bányászat stb. – volt a Szovjetunióban. Az elhurcoltak legalább egyharmada odaveszett, a többség 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kommunista magyar, csehszlovák, román, szovjet kormányoktól segítséget nem kaptak, a magyar hivatalos szervek a kényszermunkát „hadifogoly-ügyként” kezelték.

Az elhurcoltak növekvő száma miatt az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz érkezett kérelmek hatására a Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság már 1945. március 18-án rendeletet adott ki a „Vörös Hadsereg által elszállított” emberek összeírására. A foglyok szabadon bocsátását azonban csak akkor lehetett volna kezdeményezni, ha a családtagok megadják a fogoly pontos szovjetunióbeli címét, ami persze egyenlő volt a lehetetlennel.

Senki sem volt biztonságban

A foglyok, akiktől minden használható tárgyat elvettek, a zömmel a vasúti csomópontok közelében felállított gyűjtőtáborokba kerültek. A zsúfoltság, a hideg, a járványok, az éhezés már itt megtizedelte őket, a szovjet táborokban aztán még többen haltak meg. A magyar foglyok zöme a donyeci iparvidéken, a Krím-félszigeten és az Urálban végzett kényszermunkát, de sokakat irányítottak Grúziába és Azerbajdzsánba, illetve Dél-Szibériába.

Jóllehet ekkoriban még a budapesti utcán sem érezhette magát senki biztonságban, a legrosszabbul a svábok és a kárpátaljai magyarok jártak. A magyarországi németek közül már 1944-45 fordulóján, néhány hét alatt hozzávetőleg 32 ezer embert deportáltak, Kárpátalján 1944 novemberétől több mint tízezer magyar és német férfit hívtak be jóvátételi munkára. Ők a szolyvai gyűjtőtáborból kerültek a hírhedt Gulag munkatáboraiba, a kevés túlélőt a Szovjetunióban „háborús bűnösnek” tekintették.

A szovjet Belügyi Népbiztosság Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatóságának 1949. december 20-i összefoglaló jelentése a magyar foglyok számát 534 539 főben adta meg, akiknek egyharmada volt civil. Mivel nyilvántartásba vételükre a szovjet táborokban került sor, ebben nincsenek benne azok, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, miként a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és elpusztult több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma így 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint elérhette akár a 900 ezret is; a kivégzettek, az elpusztultak száma mintegy 200 ezerre tehető.

A túlélők zöme betegen tért haza, sokan munkaképtelenné váltak, s a nyolcvanas évek végéig szót sem ejthettek megpróbáltatásaikról. Különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, akik 1949-től a Gulagon belül a politikai elítéltek akkor létrehozott koncentrációs táboraiba kerültek. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar közül csak öt-hatezer szabadult, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

A „málenkij robot” részleteinek feltárása – a témában megjelent könyvek, tanulmányok nagy száma ellenére – a magyar történettudomány fontos feladata. A túlélő egykori kényszermunkásokat az 1997 júniusában hatályba lépő személyi kárpótlási törvény juttatta nyugdíj-kiegészítéshez. Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Az időpont megválasztását ahhoz kapcsolták, hogy 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezett haza a Szovjetunióból.

Magyarországon számos helyen állítottak emléket a szomorú történelmi eseménynek (Berkenye, Kazincbarcika, Pécs Szerencs, Taksony, Vállaj, Vásárosnamény, Záhony stb.). A határon túl is több helyütt alakítottak ki emlékhelyeket: Kárpátalján az egykori gyűjtőtábor tömegsírjának közelében építették fel a Szolyvai Emlékparkot, Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben emléktáblát avattak.

Kövess minket -on és -en!