Kövess minket -on és -en!

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

A merényletben legalább öten meghaltak, a sérültek száma meghaladja a kétszázat. Ennek hatására a német nacionalisták is utcára vonultak és tüntettek a Die Heimat (az NPD jogutódja) és ifjúsági szervezete, a Junge Nationalisten szervezésében.

A remigrációt követelő megmozduláson több ezren vettek részt szombat este. A menetet a "terrorizmus ellen" jelszóval hirdették meg.

A rendezvényen elhangzott, hogy a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) elutasította Szaúd-Arábia kiadatási kérelmét, a biztonsági hatóságok pedig figyelmen kívül hagyták a merénylő támadási terveiről és nyilvános bejelentéseiről szóló információkat.

A tüntetésről alább videó is látható, amelyről megállapítható, hogy helyenként igen paprikás volt a hangulat.

Kövess minket -on és -en!

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Egy 21 éves nemzetiszocialista aktivista titokban rögzített beszélgetéseit felhasználják a terrorizmus vádjával kapcsolatos perében Kanadában.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Felmérések szerint az amerikai nép nem akar háborút. Legalábbis momentán még nem, de csak médiakampány kérdése az egész. Kezdetben a második világháborúba is vonakodott belépni, aztán a sajtónak köszönhetően már égett a vágytól, hogy Sztálin segítségére siessen.

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről. 

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.