Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Lényegében – bár éhezve és szabad ég alatti alvással – csendesen telt el az a néhány nap, amit itt töltöttünk. Szakaszokat, századokat alakítottak ki, és ilyen „zárt rendben” olykor még nótázva is, elindultunk – úgy tudtuk – hazafelé. Akkor azonban már szovjet katonák kísértek bennünket. Itt láttam meg először őket, hallottam első ízben orosz szót, a szünet nélküli „davaj... davaj... bisztré... po pjaty” kifejezéseket. Akkor még nem értettem, de hamarosan kikövetkeztettem, mi mit jelent. Hallva és látva a történteket, a hazatérés reménye rövidesen szertefoszlott.

Gyalogoltunk napokon át, fegyveres kísérettel, de nem Magyarországra, hanem északkelet felé, mígnem néhány nap múlva egy romokban heverő városkához értünk. A városka szélén álló táblán ez volt olvasható: Breslau – azaz Lengyelországban voltunk. Az éjszakát a városszéli temetőben töltöttük, sírok és fejfák között, sírkövek fölött. Keserves éjszaka volt!

Talán másnap vagy harmadnap a lebombázott vasútállomáshoz meneteltünk, ahol vagonokba parancsoltak bennünket, és mi szó és ellenkezés nélkül, jámboran másztunk fel a marhavagonokba, még mindig azzal a halvány reménnyel – hiszen őreink ezt hajtogatták – megyünk haza! A vagonban két oldalon 3-3 priccssor volt készítve. Én szerencsésen legfelülre kerültem, így kaptam egy kis levegőt és fényt a réseken át. A deszkákon nem volt sem szalmazsák, sem pokróc, takaró nem is kellett, mert már május vége, június eleje volt.

Naponta kétszer osztottak valami ennivalót – levest, híg kását – és vizet kannában. A dolgunkat a kocsiban kellett (lehetett) elvégezni. Olykor leszállhattunk néhány percre, zárt rendben, ezerszer megszámoltak, a vagonok tetején gyakran orosz katonák rohangásztak. Talán szökevényeket kerestek, ki tudja? Arcunkra hullt a por, a szemét. Tisztálkodásra csak akkor volt lehetőség, ha a mozdony vizet kapott. Ilyenkor mi is megmárthattuk a kezünket, lemoshattuk az arcunkat.

Szinte csodának tartom, hogy akkor még megvolt parányi kis pepita noteszom, és egy kis ceruzavég, amivel – a hosszú, harminchat napon át tartó utazás során – megírhattam első hadifogolyverseimet. Ezek a versek – természetesen – odavesztek, hiszen mindent, mindent az ég világon elszedtek már az első alkalommal.

Antalfy István – Kecskemét
Hadifogoly Híradó 1994/7.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

Gabriele Marchesi szabadonengedéséről a milánói fellebbviteli bíróság döntött, amely elutasította Magyarország kiadatásra vonatkozó kérését, írja a Magyar Jelen a Milano.corriere.it nyomán.

Lengyelországi zsidók pert indítottak németországi székhelyű multinacionális óriásvállalatok ellen „a szüleiket és nagyszüleiket ért világháborús atrocitások miatt” – írja a PCh24 lengyel hírportál.

Az alábbi nyilatkozatot Paula Hitler (1896. január 21. - 1960. június 1.), a Führer egyetlen lánytestvére 1957-ben tette, újra kifejezve meggyőződését, ahogy 12 évvel korábban, szeretett fivérének halálát követően.

Franciaország az utóbbi éjszakákon ugyanazt élte át, amit néhány évtizede már többször is, és amit a jövőben törvényszerűen egyre gyakrabban fog átélni: a söpredék („la racaille”) féktelen tombolását gyújtogatással, fosztogatással, lövöldözéssel fűszerezve.

Dr. Wojciech Filipowiak lengyel részég úgy gondolja, sikerült beazonosítania Jomsborg lelőhelyét – írja a Heritage Daily.

Adolf Hitler 1983-ban előkerült „naplója” olyan igénytelen hamisítvány volt, hogy még az A.H. monogramot sem sikerült helyesen leírni – mégis kollektív őrületbe kergette egy nagynevű német lap szerkesztőit.

Amatőr régészek öt emberi csontvázat találtak Hermann Göring, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja, a német légierő parancsnoka, a Nagynémet Birodalom második embere egykori otthona alatt, a mai Lengyelország területén.

1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra előtt a nyugvóra készülő szász főváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülő brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erősöd, vészjósló basszusától. 

A szovjet hadsereg katonái 1945. január 17-én hurcoltak el budapesti lakásomról, a Fővámtér 8. alatti épületből.

A közelmúltban az amerikai Massachusetts állambeli West Brookfield városában a zsidókat célzó „sértő üzeneteket” tartalmazó visszazárható zacskókat osztottak szét, ami médiahisztériát váltott ki.

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül.

Az ausztrál kormány a „szélsőjobboldal erősödése” miatt a nemzetiszocialista jelképek betiltását fogja kezdeményezni, jelentette be Mark Dreyfus igazságügyi miniszter.

Az 1945 előtti korszak egyik legtisztább, legnagyobb képességű magyar államférfia, Bárdossy László volt az első, aki vértanúhalált halt a Rákosi Mátyás és Nagy Ferenc által állított kivégző oszlopok előtt.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.