Kövess minket 
-on és 
-en!
A Magyar Királyi Honvédség vezérkara 1941 április 3-án és 4-én kiadott mozgósítási parancsa vonatkozott a m. kir. 3. hadsereg parancsnokságára, az I., a IV. és az V. gyaloghadtestekre, a gyorshadtestre, a jugoszláv határon szolgálatot teljesítő határvadász alakulatokra, illetve a fővezérség közvetlenek közül a folyamerő dandárra, a repülődandárra, a nehéztüzérosztályokra, a légvédelmi tüzérekre, valamint egyéb híradó, műszaki csapatokra és intézetekre.
Mozgósításra került a 19. miskolci gyalogdandár is azzal a céllal, hogy a Tiszától keletre fedezze és támogassa a főcsoportosítás balszárnyát.
A terv szerint a csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre a behívók kiküldésére. Így az első tartalékosok beérkezésével 5-étől, illetve 6-ától lehetett számolni. Április 6-án megérkezett Magyarországra a német összekötő törzs, mely igen kellemetlen híreket hozott. Parancsnokuk ugyanis azt közölte a magyar vezérkar illetékeseivel, hogy a 2. német hadsereg már 8-án megindítja támadását a Dunántúlon. Mindez magában hordozta azt a lehetőséget, hogy a 3. hadsereg lekési a támadást, és esetleg nem lesz rá szükség. Ebben az esetben pedig elmaradhat az oly hőn várt területek visszacsatolása. Ezért a katonai felső vezetés az amúgy is feszes (8-10 nap) mozgósítási normákat jelentősen lecsökkentette 5, illetve 7 napra, holott a csapatok még az eredeti ütemet sem tudták tartani.
A vezérkari tisztek a délvidéki hadművelet után megírt tapasztalati jelentései a nem kellő ütemű mozgósítás okaként a következőket jelölték meg:
– a mozgósítás a feladat megkezdéséhez viszonyítva túl későn lett elrendelve. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács helytelen személyi összetétele miatt napokig tartó meddő viták alakultak ki, amelyekben a katonai vezetés nem tudott érvényt szerezni akaratának;
– a váratlan fordulat miatt rövid idő nem tette lehetővé, hogy az ország lakosságát hangulatilag felkészítsék. Bennük még – joggal – a barátsági szerződés szelleme élt, így a mozgósítást sokan egyszerű stílusgyakorlatnak tekintették;
– a posta nem volt felkészülve a hétvégén és az ünnepnapokon végrehajtandó kikézbesítésekre. Ezért sok helyen a tartalékosok 24–28 órával később kapták meg a behívókat;
|
|
|
|
|
|
– a vasúti forgalmat korán csökkentették le, és a nyári időszámítás miatt megváltozott menetrendet nem propagálták kellő mértékben;
– sok parasztot a halaszthatatlan tavaszi munka, valamint a bevonulás idejére járó alacsony családi pótlék késleltetett, illetve tartott vissza. Számtalan családban megélhetési gondok lépnek fel, ha a családfő hosszabb ideig távol van;
– a különböző polgári szervek nem az ország, hanem a saját érdekeiket tekintik elsődlegesnek, amikor kivételezéseket tesznek, felmentési kérelmek garmadával árasztják el a területi szerveket;
– az „M” törzseknél (békében csak kerete volt, amit behívások útján kellett feltölteni) igen alacsony a hivatásos tisztek száma. Példaként a 3. hadsereg-parancsnokság esetét hozták fel. Mivel azt egy alacsonyabb szervezeti egység (IV. hadtest) állította fel, így a legfontosabb irányító szerv alakult meg utoljára. Ennek kapcsán kifogásolták azt is, hogy a hadtest a legjobban képzett tiszteket megtartotta magának, míg a gyengébbet átirányították a hadsereg-parancsnoksághoz. A törzs csak 19-én állt össze, a harcálláspont pedig 10-én déltől vált működőképessé. Ez igen késői időpont volt, hiszen a felvonulás már javában tartott, és a csapatoknak már csak egy napjuk volt a támadás megindításáig;
– a mozgósítás egyik legnagyobb gondjaként említették meg a gépjárművek, az országos járművek (szekerek) állapotát és bevonultatási nehézségeit. Elterjedt az a gyakorlat, hogy a kiállításra kötelezett úgynevezett „M” járműveket tartanak fenn. Ezek általában már használhatatlanok, vagy igen komoly javításokra szorulnak. A tulajdonosok akként vélekednek, hogy amennyiben a hadsereg igényt tart a járművekre, akkor javíttassa meg őket;
– a területi szervek nem veszik komolyan a mozgósítási feladataikat. A nyilvántartások pontatlanok, a változásokat nem vezetik. Hiába lett 200%-ban behívó kiküldve, a hadsereg feltöltöttsége alig érte el a 70%-ot. Ez az arány a járművek vonatkozásában még rosszabb volt;
– a mozgósítási normákat szinte mindenki túl szűknek tartotta. Ez különösen a gyorshadtestet érintette hátrányosan, mivel esetében nem lehetett alkalmazni a területi elvet. A kevés jármű azt követelte, hogy feltöltéséhez az ország egész területét igénybe vegye;
– a területi elv sok előnye mellett hibaként rótták fel, hogy a mozgósított területek túlterheltekké váltak, ezekben szinte megállt az élet, míg a többieket alig érintették a mozgósítás következményei.
|
|
|
|
|
|
A korabeli magyar mozgósítási rendszer valóban túl bonyolult és decentralizált volt. Ráadásul a hadsereg vezetése, illetve a körzetparancsnokok nem rendelkeztek olyan hatáskörökkel, amelyek lehetőséget adtak volna a helyzet lényeges javítására. A vezérkari tisztek által megírt tapasztalati jelentések zömükben valósak voltak, amit később a csapatok állapota és tevékenysége egyértelműen bizonyított.
A másik kedvezőtlen – bár súlyában kisebb, de mégsem jelentéktelen – hír alapját a román diplomáciai lépések adták. Ugyanis április 5-én Antonescu közölte a bukaresti német nagykövettel, hogy amennyiben a magyarok csapatokat vonultatnak fel a Tiszától keletre, úgy meg fogják támadni őket. A magyar vezérkarnak így le kellett tennie arról a szándékáról, hogy a 3. hadsereg balszárnyát a 19. dandárral a Tisza túloldaláról fedezze. Gróf Teleki örökségébe lépő Bárdossy miniszterelnök üdvözlő táviratot küldött a Führernek és a Ducénak. Ebben hitet tett a háromhatalmi egyezmény mellett, és bejelentette, hogy a minisztertanács elhatározta a 3. hadsereg mozgósítását. A 19. dandárt visszavonják a Tisza jobb partjára, és a folyó vonalát a magyar csapatok nem fogják átlépni.
