Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A magyar történelem leghírhedtebb népképviseleti voksolását 1947. augusztus 31-én tartották, amely „kék­cédulás” választásként vonult be a nemzeti emlékezetbe.

A szovjetek végső célja az általuk megszállt területeken a proletárdiktatúra kiépítése volt, így a térség számára rendkívül szűkös mozgástér jutott a második világháború lezárása után. A nyugati országok vezetőjévé avanzsáló Egyesült Államok is elfogadta az új status quót, és az is nyilvánvaló volt számukra, hogy mindkét nagyhatalom a saját rendszerét fogja átültetni az érdekzónájukba került országokra. A bolsevik birodalom – katonai erejénél fogva – azonnal végrehajthatta volna a szovjetizálást, de Sztálin taktikai megfontolásból kivárt. A világpolitikai helyzet azt kívánta, hogy az átalakulást demokratikus köpönyegbe bújtassa, elhitesse a nagyvilággal – és a rabságba kényszerített nemzetekkel is –, hogy a nép akaratából veszik át az irányítást. A demokratikusnak feltüntetett átmenet természetesen csak szemfényvesztés volt, hiszen a frontvonalak mögött azonnal hozzáláttak a helyi (kommunista) közigazgatás kiépítéséhez, felállították erőszakszervezeteiket, amelyek segítségével a politikai ellenfelek kiiktatása már 1945 elején megkezdődhetett. A helyi kommunisták ereje a Vörös Hadsereg fegyvereiben rejlett.

A bolsevik hatalomgyakorlás tapasztalataiból összeállított forgatókönyvet szovjet segítséggel valósították meg. Azonnal elfoglalták azokat a pozíciókat, amelyek a tényleges hatalomgyakorláshoz szükségesek voltak: késlekedés nélkül létrehozták a párt magánhadseregét, vagyis a politikai rendőrséget; kommunista befolyás alá vonták a belügyi és az igazságszolgáltatási szerveket; „megtisztították” a közigazgatást a „reakciósnak” minősített személyektől. Mindezek már az árnyalatoktól mentes vörös színű politikai paletta létrehozásának első lépései voltak. Tetszetős díszletként tekintettek csupán a koalíciós időszak többpárti parlamentarizmusára, amely kirakatként csillogott a nyugati szövetségesek lelkiismeretének és aggodalmainak elaltatására. A tényleges politikai és gazdasági hatalmat valójában már a háború lezárását követő első hónapokban megszerezték, és tehették mindezt azért, mert a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) helyi vezetője – Sztálin személyes barátja és bizalmasa –, Vorosilov marsall a Vörös Hadsereg erejére támaszkodva garantálta az ellenszegülők kiiktatását.

Az 1945. november 4-én megrendezett nemzetgyűlési választásokon mindennek ellenére a polgári erők kerültek abszolút többségbe, ami figyelmeztető jelzés volt a szovjetek számára, habár az eredmények nem befolyásolták a kommunista párt tényleges erőfölényét. Vorosilov utasítására már a választások előtt eldöntött tény volt, hogy bármilyen eredmény születik is, nagykoalíció fog kormányozni.

Az 1945-ös választásokon győztes Független Kisgazdapárt felszalámizása és az ellenzéki pártokkal való leszámolás a párizsi békék aláírásának közeledtével egyre sürgetőbb lett, hiszen a SZEB munkájának megszűnésével elméletileg a szovjet hadseregnek is távoznia kellett volna az országból. Hivatalosan (papírforma szerint) is meg kellett hát szerezni a kizárólagos hatalmat addig, amíg biztosan jelen van a fegyveres támogatás. Jogi eszközöktől a nyílt fizikai terrorig rengeteg módszer állt rendelkezésükre ahhoz, hogy ellenfeleiket megbénítsák, erejüket szétzüllesszék. Koncepciós perek, zsarolások és megfélemlítések sorozata következett, ami oda vezetett, hogy 1947 nyarára a parlament legnagyobb erejét adó kisgazdapárt már csak árnyéka volt önmagának. Az első nagyszabású koncepciós persorozat, a Magyar Testvéri Közösség elleni eljárások kikezdték a párt tagságát; Kovács Bélát, a párt korábbi főtitkárát a Gulagra hurcolták; Nagy Ferenc miniszterelnököt emigrációba kényszerítették; Tildy Zoltán köztársasági elnököt pedig rávették, hogy oszlassa fel a nemzetgyűlést, és írjon ki új parlamenti választásokat. (Tildyt 1948 nyarán mondatták le egy veje ellen megrendezett kémkedési ügy kapcsán.) A békeszerződés értelmében a SZEB 1947 szeptemberének közepéig működött, így az időközi választásokat 1947. augusztus 31-re tűzték ki.

Tanulva az 1945-ös kudarcból a voksolás eredményét nem bízták a véletlenre. A választói névjegyzékből töröltek mindenkit, akire ráfogták, hogy „fasiszta” vagy „reakciós”, ezzel nagyjából hatszázezer ember esett el a választójogától.

A Sulyok Dezső vezette Magyar Szabadság Pártot megakadályozták az indulásban, és egyszerűsítettek azon a szabályzaton, amely az otthonuktól távol szavazókra vonatkozott. Ehhez elég volt egy – kék színű – névjegyzékkivonat, amelynek hamisítását és illegális felhasználását profi módon szervezték meg. A kivitelezést a moszkovita és hamarosan honvédelmi miniszterré avanzsáló Farkas Mihály irányította. A több százezer hamis kék cédula nyomtatását és a felbérelt „választópolgárok” gázsiját természetesen nem a párt kasszájából finanszírozták, hanem Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács elnöke biztosított fedezetet hozzá közpénzből. Augusztus 31-én teher- és személygépkocsival szállították a pártkádereket településről településre. Nagyjából 13 ezer embernek kellett részt vennie az akcióban, amelynek eredményeként kétszázezer hamis cédula került az urnákba országszerte.

A csalássorozatról még aznap tudomást szerzett a társadalom, hiszen az utaztatott káderek – feltehetően némi alkoholos befolyásoltság mellett – nem figyeltek kellőképpen a konspirációs szabályokra.

Az eredmény így is elmaradt a várakozásoktól: ugyan a Magyar Kommunista Párt kapta a legtöbb szavazatot, de 22 százalékos eredményével az összes baloldali párttal együtt sem érte el az abszolút többséget. A köztudomásúvá vált csalásokra hivatkozva a Függetlenségi Párt kifogást nyújtott be az Országos Nemzeti Bizottsághoz, és követelte a választások újbóli megtartását, azonban a kommunisták válaszul őket vádolták meg az ajánlószelvények összegyűjtésével kapcsolatos manipulációval. Végül Major Ákos, a bizottság kommunista elnöke Pfeiffer Zoltán és pártja ellen döntött, akikre időközben az államvédelem is lecsapott: összeesküvés vádjával eljárást indítottak ellenük. A pártot feloszlatták, Pfeiffer Zoltán elmenekült az országból.

1947 novemberében a Függetlenségi Pártra leadott szavazatokat megsemmisítették. A választójoguktól megfosztott százezrekkel, az elcsalt szavazatokkal, Sulyok Dezső és Pfeiffer Zoltán pártjainak kizárásával összesen másfél millióra tehető a hamis és ellehetetlenített voksok száma.

A kék cédulás választások után a kommunisták hamarosan kitették a pontot a többpárti parlamentarizmus végére. A megmaradt kisebb pártokat és pártmaradványokat összezúzták, és 1948 nyarán kimondták a két munkáspárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülését. Létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, ezzel ténylegesen egypártrendszer lett Magyarországon, amit aztán az 1949-es szovjet típusú alkotmány volt hivatott legitimálni. Az 1947-es csalás súlyos erkölcsi károkat okozott, amelyeket több évtizeddel a pártállam bukása után is érezni lehet. A társadalom számára keserű tapasztalat volt akkor, hogy az általános és titkos választójog nem több mézesmadzagnál, amelyet a politikusok úgy rángatnak, ahogy az érdekük kívánja, és a kiábrándultságot hosszú évtizedek gyakorlata szilárdította nehezen túlléphető meggyőződéssé. Nemcsak a szovjet megszállás és a kommunista párt elnyomása, de a Nyugat cinkos hallgatása is ezt üzente a magyar nemzet számára. 

A baloldal azt a következtetést vonta le mindebből, hogy nincs határ, szinte bármit megtehetnek – az elkövetkező évtizedekben meg is mutatták, mire képesek. Azt gondolhatnánk, ma már mindez történelem, de a kék cédulák körül még mindig számháború dúl. Születtek a közelmúltban tanulmányok, amelyek azt állítják, hogy az elcsalt szavazatok érdemben nem változtattak az eredményen, vagyis mindenképpen a kommunisták nyerték volna a választásokat. Ezzel a szerzők Péter Gáborral, az államvédelem rettegett vezetőjével kerültek egy platformra, aki mindössze 63 ezerre tette a hamis voksok számát. Ha igazuk volna, ez azt jelentené, hogy a magyar társadalom 1947-ben önként hajtotta igába a fejét és nyitott utat a totális diktatúra kiépítése felé. De nem így történt: a kommunisták soha sehol nem tudtak demokratikus módszerekkel hatalomra kerülni, mert a nép nem állt mögöttük. Azok, akik ma a számokkal hadakoznak, kísérletet tesznek a kommunista diktatúra utólagos legitimációjára és a diktátorok bűneinek eliminálására.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A faji háborúra való előkészletek, illetve „terrorösszeesküvés” miatt ítéltek el finn nemzetiszocialista fiatalokat.

„A közelgő győzelem lehetőséget ad Németországnak az európai zsidókérdés megoldására, ami véleményem szerint kötelességünk is. A kívánatos megoldás: minden zsidót kitenni Európából.

A Patriot Front fehér nacionalista csoport öt tagját börtönbüntetésre ítélték, mert „összeesküvést szőttek” egy idahói LGBTQ+ Pride-vonaglás ellen.

A mennoniták anabaptista felekezetét a 16. században hozta létre egy frízföldi reformátor, Menno Simons. A javarészt Poroszországban letelepedett mennoniták a 18. században a militarista alapokra épülő államból II. Katalin cárnő Oroszországába menekültek.

Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó „emberi jogi képzési központ” létesül Adolf Hitler egykori nagynémet vezér és kancellár Braunau am Innben található szülőházában.

A második világháborúban Finnország két különbejáratú háborút is vívott a Szovjetunióval, és a finnek 1940-es téli háborús sikere azóta is sokszor előkerül annak példájaként, hogy egy kis ország is képes lehet megállítani egy szuperhatalmat.

Neobolsevik Amerikában a fehéreket – konkrétan a heteroszexuális fehér férfiakat – hibáztatni az elképzelhető összes társadalmi gondért, bajért, bánatért valósággal nemzeti sportnak számít, amely a feketék és az etnomazochista fehérek körében hovatovább népszerűbb még a kosárlabdánál is.

Korábban röviden – a „tudományos” értékéhez mérten – már szó esett egy bizonyos Robin DiAngelóról annak kapcsán, hogy az ő agyszüleménye a woke-izmus bibliájának számító White Fragility (Fehér törékenység) című könyv.

1944 szeptember utolsó napjaiban sajátos közjáték zajlott le az német 503. nehézpáncélos-osztály otthont adó Sennelagerben. Noha az újabb bevetés helyszínét még nem ismerték a katonák, egyes részek már el is indultak.

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

A politikai rendőrség Kecskeméten 1945 áprilisában és májusában jelentős letartóztatási hullámot indított el, pontosan úgy, ahogy a szovjet Vörös Hadsereg által elfoglalt többi magyar, majd német területeken.

Megdöbbentően enyhe ítélettel úszta meg a hírhedt baloldali Antifa-vezér, Lina Engel azt a büntetőpert, amelyet a drezdai Legfelsőbb Bíróság (regionális bíróság) állambiztonsági szenátusa folytatott le 2021 szeptembere és 2023 májusa között.

Krefeldben a Bismarckplatz 32. szám alatti, impozáns villában rendezkedett be a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, melynek tagjai bizonyára elhűlve figyelték volna a mostani gyalázatot.

Háromezer katona és civil halt kínhalált a szovjet Vörös Hadsereg által a szegedi Csillagbörtönben 1944 októberétől 1945 nyaráig működtetett hadifogolytáborban.

Szigorú beléptetés, hatalmas sajtóérdeklődés és csurig telt tárgyalóterem – elkezdődött az antifasiszta támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken hétfő reggel.

Miután fogságom 52. napján, 1945. március 15-én elhagytuk a gödöllői poklot, csalárd módon áthajtottak bennünket Budapest helyett Monoron át Ceglédre.

Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.

MÁV dolgozóként a Vas megyei Károlyfa községben tartózkodtam családi ügyben 1945. április 4-én. Úgy 9-10 óra között a szovjet katonák géppisztollyal kényszerítettek a csatlakozásra a már összegyűjtött emberekhez.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A Haus am Bogenseet az a Film Heritage Inc. vásárolta meg, amely a Panama-iratokban az ukrán first lady résztulajdona volt.

A „Historical Figures” – egy új mesterséges intelligencián alapuló chatbot alkalmazás – lehetővé teszi, hogy a történelem 20 ezer híres személyiségének bármelyikével beszélgessen az ember.

2019-ben az eleki Resetár András házfelújítást végzett, mikor megdöbbentő felfedezést tett az ingatlanban, amely egykor a Faulhaber család otthona volt.

1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat.

Szovjet-Oroszországban nyilvános szeánszokon kötelezték önkritikára a rezsim által ideológiai-politikai ellenségeknek tekintett elemeket (burzsujokat, kulákokat, értelmiségieket) veleszületett társadalmi kiváltságaik levezekléseként.