.jpg)
Kövess minket 
-on és 
-en!
1890. március 9-én született Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, a sztálini Szovjetunió évtizedekig meghatározó személyisége, akinek neve a Molotov-koktél és a Molotov-Ribbentrop-paktum révén híresült el.
Sztálin egyik legnagyobb támogatójaként a szovjet politikus részese és végrehajtója volt a kényszerkollektivizálásnak, a kulákság felszámolásának, a népirtással felérő nagy ukrajnai éhínség előidézésének, az erőltetett iparosításnak, az ellenzék vezéreit kiiktató koncepciós perek sorozatának, valamint milliók Gulagra deportálásának.
A Szkrjabin kereskedőcsalád sarjaként született a Moszkvától északkeletre fekvő vjatkai kormányzóság Kukarka nevű településén (ma: Szovjetszk, Kirov megye). A kazanyi reáltanodában tanult, majd tizenhat évesen csatlakozott az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) bolsevik szárnyához.
Politikai tevékenységéért 1909-ben Vologdába száműzték, 1911-es szabadulása után Szentpéterváron a Műszaki Főiskola közgazdasági karára járt. Két évfolyamot végzett, közben pártmunkásként a Pravda című bolsevik lap szerkesztőségi titkára volt.
1915-ben újból száműzték, ezúttal a szibériai Bajkál-tó melletti irkutszki kormányzóságba, ettől az évtől használta a Molotov (az orosz molot szó jelentése: kalapács, pöröly) mozgalmi nevet.
1916-ban megszökött, visszatért Pétervárra, ekkor már az OSZDMP Központi Bizottsága Orosz Irodájának tagja volt.
Részt vett az 1917-es oroszországi forradalmakban, a fegyveres felkelés szószólója volt a pétervári Forradalmi Katonai Bizottságban.
|
|
|
|
|
|
A bolsevikok győzelme után karrierje gyorsan ívelt felfelé: 1920-1921-ben már az Ukrán Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának (KB) titkára, 1921 márciusától 1930-ig az Oroszországi (1925-től az Össz-szövetségi) Kommunista (bolsevik) Párt KB titkára volt, 1926-ban bekerült a legfelső pártvezetésbe, a Politikai Bizottság tagja lett.
A húszas évek belharcaiban Trockijjal, Zinovjevvel és a többi „elhajlóval” szemben Molotov a pártfőtitkár Sztálint támogatta, ami meghozta a gyümölcsét: 1930. december 19-én ő lett a Népbiztosok Tanácsának, valamint a Munka és Védelem Tanácsának az elnöke, gyakorlatilag a Szovjetunió kormányfője.
Tizenegy évig tartó hivatali ideje alatt a sztálinista diktatúra fanatikus, kegyetlen kiszolgálójának bizonyult: a kommunizmus által megkövetelt „célszerűség” minden eszköz alkalmazását indokolttá tette számára.
Ám közben ő maga is eszköz volt: részese és végrehajtója a kényszerkollektivizálásnak, a kulákság felszámolásának, a népirtással felérő nagy ukrajnai éhínség előidézésének, az erőltetett iparosításnak, az ellenzék vezéreit kiiktató koncepciós perek sorozatának, milliók Gulagra deportálásának.
Sztálin 1939 májusában külügyi népbiztossá is megtette Molotovot, aki az év augusztusában nyélbe ütötte a megállapodást a hitleri Harmadik Birodalommal.
AMolotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka újrarendezte a kelet-európai befolyási övezeteket, német jóváhagyással területi gyarapodást biztosított a Szovjetunió számára.
A világháborús évekhez kötődik Molotov másik „elhíresülése” is: az 1939-40-es szovjet-finn háborúban a hazájuka védő finnek páncélelhárító eszközök híján égő benzinespalackokat használták a finnek a szovjet tankok ellen.
Eközben Molotov a propagandabeszédeiben a finn polgári célpontok ellen intézett szovjet bombázásokat azzal tagadta, a szovjet repülők valójában élelmiszersegélyt szórnak. A nemzetközi sajtóban ennek nyomán hamar elterjedt a „Molotov-kenyérkosár” kifejezés, a finn csapatok pedig Molotov-koktélnak nevezték el sokszor meglepően hatékony fegyverüket.
|
|
|
|
|
|
Miután Hitler 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin magához ragadta a kormányrudat, Molotov pedig (1949-ig külügyminiszterként is) a helyettese lett.
Az 1940-es évek végén meggyengült pozíciója, az egyre gyanakvóbb „gazda” rá is megorrolt: zsidó származású feleségét lágerbe küldte, amit Molotov szó nélkül vett tudomásul. (Az asszony túlélte a Gulagon töltött éveket, és szabadulása után ismét összeházasodtak férjével.)
Molotov a miniszterelnök-helyettesi posztot Sztálin 1953. márciusi halála után is betöltötte, és 1956-ig a külügyminiszterséget is visszakapta.
Amikor Hruscsov a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán leszámolt a sztálini személyi kultusszal, Molotov veszélyben érezte pozícióját, és részt vállalt a pártfőtitkár elleni sikertelen puccskísérletben.
Emiatt 1957-ben leváltották, Ulánbátorba „száműzték” nagykövetnek, majd 1960-tól Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél képviselte hazáját. 1961-ben bírálta a desztalinizáló, szerinte „revizionista” új pártprogramot, amiért kizárták a pártból. A bolsevikok doyenjére 25 nyugdíjas esztendő várt még, 96 éves korában, 1986. november 8-án halt meg Moszkvában.
