Kövess minket 
-on és 
-en!
Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.
Új őrségünk, fiatal mongol vagy tatár fiúk, egész éjszakán át húsz-harminc kilométert gyalogoltattak bennünket pihenő és víz nélkül. Aki menet közben megállt, főleg az idősebbek, agyonlőtték vagy puskatussal agyonverték.
A táborban minket, a tiszteket betereltek a klubhelyiségbe, és egy százados nagy beszédet tartott, amelyben kitért a régi orosz–magyar barátságra, de közben lefasisztázott bennünket. Közölte, mindenkinek dolgoznia kell a megfelelő norma szerinti teljesítménnyel. Tudomásunkra adta: a lágerben a románok az urak, engedelmeskednünk kell nekik.
Másnap már „bevetésre” is kerültünk. Egy szőlőszovhozban írtottuk a gyomot alig használható szerszámokkal. Hatvan m3 volt a napi norma fejenként. A munkavezető egy húsz év körüli agronómus nő volt, aki elmondta, hogy a havi keresete egy pár cipő megvásárlására sem elegendő. Mezítláb járt...
A lágerben a magyarok ki voltak szolgáltatva a románoknak. A magyar legénység az udvaron lakott, a betonon aludtak, rongyosak és soványak voltak. A magyar tiszteket is ütötték-verték, és sehová sem mehettünk panaszra.
Átkerülvén egy másik táborba, javult valamelyest a helyzetünk. Bár itt is a románok voltak az „urak”, de a nagyobb létszámú magyarság és a németek fékezni voltak képesek őket. Itt útépítésen dolgoztunk. A munkahely meglehetősen messze volt, már hajnali 4-5 óra körül útnak indítottak bennünket. Hatalmas kőtömböket kellett teherautóra rakni, elszállítani, majd nagykalapáccsal szétverni apró darabokra. A norma szerint 4 embernek kellett 1 köbméter apró követ kitermelni. Sohasem sikerült.
Dévényi J. Imre – Budapest
HH 1996/4.
|
|
|
|
|
|
