Kövess minket 
-on és 
-en!
A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.
A földön szénán feküdtünk takaró nélkül. Nagyon elkeseredtünk, és a Hangonyból ide került 18-20 fő közül néhányan elhatároztuk, hogy megszökünk.
Negyedmagammal – Lestál Gyula, Lestál Kálmán, egy tatabányai fiú (a nevére sajnos nem emlékszem) – 1945. június 24-én útnak indultunk. Tervünk az volt, hogy a vasútvonal mentén megyünk Lembergig, majd onnan haza. Egy hónap múlva, a júliusi búcsúra otthon akartunk lenni. Induláskor fejenként csak 20 dkg kenyér volt nálunk, ami már az első napon elfogyott. Az első éjszakát egy szalmakazalban töltöttük. A következő napon fogtunk egy tyúkot, szedtünk burgonyát, hagymát és sárgarépát. Másnap reggel egy patak partján – egy birtokunkba jutott cserépedényben – megfőztük és elfogyasztottuk.
A patakot átúszva – a hidat őrizték – folytattuk utunkat. Fáradságunkat kipihenve, megszárítkozva indulni akartunk, amikor megjelent 4 fegyveres civil. Először megmotoztak, majd bekísértek egy településre, és bezártak bennünket. Megható és jóleső érzés volt tapasztalni útközben a mezőn dolgozó emberek szolidaritását. Miután megtudták, hogy magyarok vagyunk, elláttak bennünket kenyérrel és szalonnával, emlegetve a magyarok gondoskodását a hozzánk menekült lengyelekről a háború alatt.
Szerencsénkre a helység börtönőre is hasonlóan érzett. Nem gorombáskodott velünk, vizet is hozott, ha szomjúhoztunk. Rajtunk kívül fogva tartottak ott több odavalólósit is. Másnap reggel a kulcslyukon kitekintve megláttam, a fegyveres őrök társaságában hangonyiak toporognak: Illés János, Bancik Lajos és Endrész Bódi László. Ők is megszöktek. A mi cellánkba kerültek. Így lettünk heten, mint a gonoszok, akik között hat hangonyi volt.
A dolog vége az lett, hogy visszavittek Berdicsevbe, megvertek, 8 napra bezártak, de életünket meghagyták. A büntetés letelte után dolgozni jártunk.
Kisgergely Ágoston – Hangony
HH 1996/2.
