Kövess minket 
-on és 
-en!
A német kormány minden évben büszkén reklámozza másként gondolkodó, de egyébként ártalmatlan állampolgárai hatósági üldözését, akiket az „alkotmány ellenségeinek” titulál.
Más kérdés, hogy Németországnak valójában nincs is alkotmánya. A német kormány Alkotmányvédelmi jelentés címmel közzétette a tavalyi évi kormányzati üldözés számadatait. Eszerint tavaly 13865 bűnügyi nyomozást indítottak „propagandavétség” (11401 eset) vagy „izgatás” (2464 eset) miatt, ami 1,5 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest.
Mindezen vétségek a „szélsőjobboldali extrémizmus” címszó alatt szerepelnek a jelentésben, és mivel a szélsőbaloldali vagy külföldi szélsőségesek által elkövetett vétségek listájáról hiányoznak ezek a kategóriák, ebből az következik, hogy Németországban csak hazafiak, nacionalisták és hasonlók követhetnek el „gondolatbűnöket”. A német büntetőjog implicite megállapítja, hogy csak szélsőjobboldaliak lehetnek „gondolatbűnözők”, ami Németországot a történelem egyetlen olyan államává teszi, ahol a hazaszeretet törvénytelenné vált.
Németországban 1994 óta 250 ezer bűnügyi vizsgálat indult „gondolatbűnök” miatt. A legtöbb ország nem veri nagydobra üldözött gondolati disszidenseinek számát, vagy magát azt a tényt, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténik náluk. Németország azonban egyenesen dicsekszik vele. Hat évtizedes intenzív agymosással az egész nemzetbe belesulykolták, hogy a „demokrácia” agresszív védelme dicséretes, sőt érdemdús vállalkozás, amely erkölcsileg igazolja mindazok könyörtelen denunciálását, meghurcolását és eltiprását, akiket az „alkotmány ellenségeinek” nyilvánítottak. Döbbenetes az a fanatikus buzgalom, amellyel a legtöbb német kiközösíti a kormány éves jelentéseiben közellenségnek minősített egyéneket és szervezeteket.
Ehhez a német jogrend is nagymértékben hozzájárult azzal, hogy a német bíróságokon nem készülnek jegyzőkönyvek az eljárások során, ami felhatalmazza a bírókat arra, hogy a tárgyaláson történtekről olyan állításokat fogalmazzanak meg, amilyeneket csak akarnak, a védőknek pedig nincsenek jogi eszközeik az ítéletben leírt ferdítések vagy hazugságok orvoslására. Németországban még az önvédelem is büntetendő cselekedet lehet, ha „holokauszt-eretnekség” a vád. Bármiféle próbálkozás ugyanis olyan bizonyíték bemutatására, amely megcáfolná a bűnvádi eljáráshoz vezető alapállítást, önmagában törvénytelennek számít, hiszen - a politikusok, a médiumok és a vádhatóság érvelése szerint - a vádlott így próbál „visszaélni” egy nyilvános kormányzati esemény, ti. a saját pere által biztosított lehetőséggel, hogy „ördögi” nézeteit terjessze.
Következésképpen Németország az egyetlen ország a civilizált világon, ahol egyes esetekben illegálissá válik az önvédelem, amelyet a törvény öt évig terjedő börtönnel büntethet. Még a védenceik érdekében bizonyítási indítványt előterjesztő ügyvédeket is sújtottak már börtönnel ezen a jogcímen. És ez nem minden: mivel egyes védőügyvédek nyilvánosan elítélték ezeket a botrányos tárgyalási feltételeket, a kormány törvényben hatalmazta fel a bírákat arra, hogy belefojtsák a szót az ügyvédekbe, ha a tárgyaláson „nem az ügyre vonatkozó” állítást fogalmaznak meg. Így most a védelem mélyen hallgat Németországban a másként gondolkodók elleni perek során.
