Kövess minket -on és -en!

Bestiális kivégzését követően Olaszország fasiszta vezetőjének holtteste számos hányattatáson ment keresztül, mire állandó nyughelyére került.

A csőcselék haragja után a boncasztalról jelöletlen sírba, majd innen különféle rejtekhelyekre került, végül pedig szülővárosába. Olaszországban a fasiszta korszak számos kérdése azonban továbbra is rendezetlen. 

1946. április 21-én – húsvét vasárnap – közeledett az első évfordulója Olaszország teljes leigázásának, amely 23 évnyi dicsőséges fasizmusnak vetett véget. Egy fiatal fasiszta újságírónak, a 25 éves Domenico Leccisinek és két társának azonban az ünneplés helyett más tervei voltak: Milánó legnagyobb temetőjében, a több mint félmillió sírt számláló Cimitero Maggiore di Milanóban (más néven a Musocco-temetőben) egy jelöletlen sírt kezdtek el kiásni.

Amikor leértek a mindenfajta díszítést nélkülöző fa koporsóhoz, felnyitották azt. A benne lévő holttest korántsem oszlott még el puszta csontvázzá: arca már nem volt felismerhető, azonban látható volt a szíve tájékán becsapódott négy lövedék nyoma, amelyek végeztek vele. A holttest állapotán nyilván az sem segített, hogy elföldelése előtt a dühödt csőcselék ütötte-verte.

Mussolini és Petacci holtteste az amerikai kórboncnok által készített színes fényképen

Leccisi és társai kiemelték a testet a koporsóból, és egy jól látható helyre helyeztek egy üzenetet: „Végre, ó Duce, velünk vagy. Betakarunk rózsákkal, de erényed illata elnyomja még azokat is.” A vezér csaknem pontosan egy évvel korábban, 1945. április 27-én éppen Svájc felé tartott szeretőjével, Clara Petaccival, több más magas rangú olasz fasisztával, és német kíséretükkel. A konvoj éppen egy Dongo nevű falu közelében haladt a Comói-tó mellett, amikor helyi partizánok egy csoportja rajtaütött. A kommunista partizánok felismerték az egyik vezető fasisztát a szállított emberek között, és alkut kötöttek a németekkel: továbbhaladhatnak, ha átadják nekik az olaszokat.

A Pier Luigi Bellini delle Stelle és Urbano Lazzaro által vezetett fegyveresek ekkor még nem ismerték fel Mussolinit, csupán amikor már az utolsó embereket szállították le a teherautókról: az egyik platójának sarkában volt összekuporodva. Lazzaro későbbi elbeszélése szerint „arca olyan volt, akár a viasz, tekintete üveges, de valahogy vak. Teljes kimerültséget olvastam ki belőle, de félelmet nem (…) Mussoliniben semmi akarat nem látszott már, lelkileg halottnak tűnt.”

Mussolini és Petacci holtteste Milánó utcáin

A foglyokat először bevitték Dongóba, azonban mivel a környéken még harcok folytak, a partizánok jobbnak látták Mussolinit és Petaccit egy eldugottabb helyre vinni, így az éjszaka folyamán egy közeli tanyára szállították őket. Eközben megszületett az észak-olaszországi partizánok vezetőségében a döntés, hogy Mussolinit ki kell végezni. Április 28-án két férfi, Walter Audisio és Aldo Lampredi útnak indult Milánóból Dongóba, ahol Bellini delle Stelle fogadta őket, és a De Maria-család tanyájára irányította őket. Innen a Giulino de Mezzegra nevű közeli faluba vitték a Ducét és szeretőjét, ahol a Villa Belmonte nevű birtoknál megálltak, és leparancsolták őket a teherautóról. Audisio saját fegyvere elsőre csütörtököt mondott, így egy Michele Moretti nevű partizán géppisztolyát vette kölcsön. A lövések délután 4:10 körül dördültek el.

Egy holttest megpróbáltatásai

A történtekről sokféle beszámoló akadt a háborút követően, főként Audisiótól, aki az idő múlásával egyre grandiózusabb történetet adott elő a kivégzésről, azonban a fentiek csaknem minden beszámolóban megegyeznek. Nem lehet biztosan tudni, hogy fel lett-e olvasva bármiféle halálos ítélet, vagy mennyire volt egyáltalán hivatalos hangulata a gyilkosság végrehajtásának.

A holttesteket még aznap este Milánóba szállították, ahol másnap hajnalban a fő pályaudvar közelében lévő Piazzale Loretón tették bestiálisan közszemlére őket. A helyszínválasztás szándékos volt: 1944-ben itt végeztek ki az észak-olasz fasiszta hatóságok 15 partizánt, majd a holttesteket otthagyták. 1945. április 29-én délelőtt 9 órára már jelentős tömeg gyűlt össze Mussolini és Petacci holtteste körül, a tömeg zöldségekkel dobálta, ütlegelte és köpködte őket, de volt aki a holttestekbe lőtt, illetve rájuk vizelt. Végül a tömegből néhányan kiemelték a holttesteket, és fejjel lefelé akasztották őket húskampók segítségével egy félig megépült benzinkút fém vázára.

Délután 2:00 körül megjelentek a helyszínen az amerikai katonai hatóságok, akik leszedették a két testet, és a halottasházba szállították őket. A milánói Jogi Orvosi Intézetben (csak Mussolinin) végrehajtott boncolást követően megszületett a döntés a jelöletlen sírba való temetésről a város legnagyobb temetőjében.

Egy évvel később Leccisi és társai sikeresen elvitték a Musoccóból a halott vezér holttestét, és a hatóságok elől 16 héten át sikeresen rejtegették, rejtekhelyről rejtekhelyre szállítva. Ez idő alatt a holttest járt egy villában, egy kolostorban és egy zárdában is. Valamikor a számos út során – lehetséges, hogy már a sírból való kiemeléskor – a Duce egyik lába levált testéről, így a hatóságok egy Certosa di Pavia nevű 15. századi ferences kolostorban egy féllábú holttestet fedeztek fel augusztusban. A helyszínen lévő két szerzetest vádolták meg a holttest rejtegetésével, később azonban Leccisit is elfogták, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

A hatóságok a korábbinál szigorúbb titoktartás mellett jártak el ezúttal a holttest ügyében, és egy Cerro Maggiore nevű város kapucinus kolostorában helyezték el, ahol 11 évig maradt. Ezt követően, 1957 májusában az akkori miniszterelnök, Adone Zoli beleegyezett a Mussolini elveit nyíltan vállaló Olasz Szociális Mozgalom követelésébe, hogy a Ducét szülővárosában, a romagnai Predappióban temessék el. Az ezért folytatott kampány vezetője nem volt más, mint az időközben politikussá avanzsált Leccisi.

Kövess minket -on és -en!

Athénban antifasiszták próbáltak felrobbantani egy lakást, ahol görög hazafiak voltak, ám ehelyett önmagukat sikerült kiiktatniuk. A német hazafiakhoz kötődő Ein Prozent további információkra hívja fel a figyelmet, például arra, hogy az elkövetők kiváló kapcsolatokat ápoltak a berlini antifa színtérrel, s valószínűleg a Hammerbande néven elhíresült terrorcsoporttal is.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

A zsidó-liberális sajtóban „náci nagymamaként” csúfolt Ursula Haverbecket, akit már többször is börtönbüntetéssel sújtottak úgynevezett holokauszttagadás miatt, most újabb 16 hónapra ítélték.

Egy párizsi zsidó férfit megtámadott két fiatal, akik megpróbálták megerőszakolni, miután felfedeztek a telefonján egy izraeli zászlót.

90 ezer eurónyi tartozást hajtana be Lombardia tartományának vezetősége az antifa támadások vádlottján, Ilaria Salison.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről.