Kövess minket -on és -en!

Bestiális kivégzését követően Olaszország fasiszta vezetőjének holtteste számos hányattatáson ment keresztül, mire állandó nyughelyére került.

A csőcselék haragja után a boncasztalról jelöletlen sírba, majd innen különféle rejtekhelyekre került, végül pedig szülővárosába. Olaszországban a fasiszta korszak számos kérdése azonban továbbra is rendezetlen. 

1946. április 21-én – húsvét vasárnap – közeledett az első évfordulója Olaszország teljes leigázásának, amely 23 évnyi dicsőséges fasizmusnak vetett véget. Egy fiatal fasiszta újságírónak, a 25 éves Domenico Leccisinek és két társának azonban az ünneplés helyett más tervei voltak: Milánó legnagyobb temetőjében, a több mint félmillió sírt számláló Cimitero Maggiore di Milanóban (más néven a Musocco-temetőben) egy jelöletlen sírt kezdtek el kiásni.

Amikor leértek a mindenfajta díszítést nélkülöző fa koporsóhoz, felnyitották azt. A benne lévő holttest korántsem oszlott még el puszta csontvázzá: arca már nem volt felismerhető, azonban látható volt a szíve tájékán becsapódott négy lövedék nyoma, amelyek végeztek vele. A holttest állapotán nyilván az sem segített, hogy elföldelése előtt a dühödt csőcselék ütötte-verte.

Mussolini és Petacci holtteste az amerikai kórboncnok által készített színes fényképen

Leccisi és társai kiemelték a testet a koporsóból, és egy jól látható helyre helyeztek egy üzenetet: „Végre, ó Duce, velünk vagy. Betakarunk rózsákkal, de erényed illata elnyomja még azokat is.” A vezér csaknem pontosan egy évvel korábban, 1945. április 27-én éppen Svájc felé tartott szeretőjével, Clara Petaccival, több más magas rangú olasz fasisztával, és német kíséretükkel. A konvoj éppen egy Dongo nevű falu közelében haladt a Comói-tó mellett, amikor helyi partizánok egy csoportja rajtaütött. A kommunista partizánok felismerték az egyik vezető fasisztát a szállított emberek között, és alkut kötöttek a németekkel: továbbhaladhatnak, ha átadják nekik az olaszokat.

A Pier Luigi Bellini delle Stelle és Urbano Lazzaro által vezetett fegyveresek ekkor még nem ismerték fel Mussolinit, csupán amikor már az utolsó embereket szállították le a teherautókról: az egyik platójának sarkában volt összekuporodva. Lazzaro későbbi elbeszélése szerint „arca olyan volt, akár a viasz, tekintete üveges, de valahogy vak. Teljes kimerültséget olvastam ki belőle, de félelmet nem (…) Mussoliniben semmi akarat nem látszott már, lelkileg halottnak tűnt.”

Mussolini és Petacci holtteste Milánó utcáin

A foglyokat először bevitték Dongóba, azonban mivel a környéken még harcok folytak, a partizánok jobbnak látták Mussolinit és Petaccit egy eldugottabb helyre vinni, így az éjszaka folyamán egy közeli tanyára szállították őket. Eközben megszületett az észak-olaszországi partizánok vezetőségében a döntés, hogy Mussolinit ki kell végezni. Április 28-án két férfi, Walter Audisio és Aldo Lampredi útnak indult Milánóból Dongóba, ahol Bellini delle Stelle fogadta őket, és a De Maria-család tanyájára irányította őket. Innen a Giulino de Mezzegra nevű közeli faluba vitték a Ducét és szeretőjét, ahol a Villa Belmonte nevű birtoknál megálltak, és leparancsolták őket a teherautóról. Audisio saját fegyvere elsőre csütörtököt mondott, így egy Michele Moretti nevű partizán géppisztolyát vette kölcsön. A lövések délután 4:10 körül dördültek el.

Egy holttest megpróbáltatásai

A történtekről sokféle beszámoló akadt a háborút követően, főként Audisiótól, aki az idő múlásával egyre grandiózusabb történetet adott elő a kivégzésről, azonban a fentiek csaknem minden beszámolóban megegyeznek. Nem lehet biztosan tudni, hogy fel lett-e olvasva bármiféle halálos ítélet, vagy mennyire volt egyáltalán hivatalos hangulata a gyilkosság végrehajtásának.

A holttesteket még aznap este Milánóba szállították, ahol másnap hajnalban a fő pályaudvar közelében lévő Piazzale Loretón tették bestiálisan közszemlére őket. A helyszínválasztás szándékos volt: 1944-ben itt végeztek ki az észak-olasz fasiszta hatóságok 15 partizánt, majd a holttesteket otthagyták. 1945. április 29-én délelőtt 9 órára már jelentős tömeg gyűlt össze Mussolini és Petacci holtteste körül, a tömeg zöldségekkel dobálta, ütlegelte és köpködte őket, de volt aki a holttestekbe lőtt, illetve rájuk vizelt. Végül a tömegből néhányan kiemelték a holttesteket, és fejjel lefelé akasztották őket húskampók segítségével egy félig megépült benzinkút fém vázára.

Délután 2:00 körül megjelentek a helyszínen az amerikai katonai hatóságok, akik leszedették a két testet, és a halottasházba szállították őket. A milánói Jogi Orvosi Intézetben (csak Mussolinin) végrehajtott boncolást követően megszületett a döntés a jelöletlen sírba való temetésről a város legnagyobb temetőjében.

Egy évvel később Leccisi és társai sikeresen elvitték a Musoccóból a halott vezér holttestét, és a hatóságok elől 16 héten át sikeresen rejtegették, rejtekhelyről rejtekhelyre szállítva. Ez idő alatt a holttest járt egy villában, egy kolostorban és egy zárdában is. Valamikor a számos út során – lehetséges, hogy már a sírból való kiemeléskor – a Duce egyik lába levált testéről, így a hatóságok egy Certosa di Pavia nevű 15. századi ferences kolostorban egy féllábú holttestet fedeztek fel augusztusban. A helyszínen lévő két szerzetest vádolták meg a holttest rejtegetésével, később azonban Leccisit is elfogták, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

A hatóságok a korábbinál szigorúbb titoktartás mellett jártak el ezúttal a holttest ügyében, és egy Cerro Maggiore nevű város kapucinus kolostorában helyezték el, ahol 11 évig maradt. Ezt követően, 1957 májusában az akkori miniszterelnök, Adone Zoli beleegyezett a Mussolini elveit nyíltan vállaló Olasz Szociális Mozgalom követelésébe, hogy a Ducét szülővárosában, a romagnai Predappióban temessék el. Az ezért folytatott kampány vezetője nem volt más, mint az időközben politikussá avanzsált Leccisi.

Kövess minket -on és -en!

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

A Magyar Nemzeti Arcvonal egykori vezetője nem a börtönben akar meghalni, ártatlanságát hangoztatja. Megszólalt több érintett is.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.