Kövess minket 
-on és 
-en!
A második világháború után a Wehrmacht és a Waffen-SS egykori tagjai a berlini kormány tudta nélkül titkos hadsereget hoztak létre.
Céljuk az volt, hogy megvédjék az országot egy esetleges szovjet inváziótól - ami csak fél évszázaddal később derült ki a német külföldi hírszerző szolgálat, a BND archívumában talált 321 oldalas gyűjteményből. A nagyjából kétezer fős titkos hadsereget a Wehrmacht veteránjaiból és egykori Waffen SS-tagokból verbuválták 1949-ben, mindezt a nyugatnémet kormány tudta nélkül.
A cél az volt, hogy megvédjék a születőfélben levő Németországi Szövetségi Köztársaságot (NSZK) a Szovjetuniótól; működésükhöz baloldali politikusoktól - például az SPD megreformálásában kulcsszerepet játszó szociáldemokrata képviselőtől, Fritz Erlertől - szereztek információkat és diákok után kémkedtek, így került célkeresztjükbe többek között Joachim Pecker, a moszkvai nyugatnémet nagykövetség egykori magas rangú diplomatája.
A dokumentumokra Agilolf Kesselring történész bukkant rá, aki a Független Történelmi Bizottság megbízásából a BND elődje, az úgynevezett Gehlen-szervezet történetét kutatta. A dokumentumok szerint Konrad Adenauer német kancellár csak 1951-ben értesült a titkos alakulat létezéséről, ám akkor úgy határozott, nem tiltja be a nyilvánvalóan illegálisan működő hadsereget, amelynek létszáma - a források tanúsága szerint - háború esetén 40 ezerre duzzadt volna.
A németországi fegyveres erők későbbi vezetőinek szerepvállalása azt jelzi, hogy az árnyékhadsereget nem lehetett félvállról venni. A történet legfontosabb szereplője Albert Schnez volt. Schnez 1911-ben született, a második világháborúban ezredesi rangig vitte, majd végigjárta az 1955-ben létrehozott Bundeswehr szamárlétráját is. Az ötvenes években előbb Franz Josef Strauss kereszténydemokrata párti védelmi miniszter mellett dolgozott, majd Willy Brandt kancellársága idején a német hadsereg főparancsnoka volt. Schnez elmondása szerint a titkos hadsereg létrejöttét Hans Speidel német tábornok, a NATO szárazföldi erőinek későbbi közép-európai főparancsnoka és Adolf Heusinger, a Bundeswher első főfelügyelője is támogatta.
A titkos hadsereg ötlete Schnez fejéből pattant ki: az akkoriban fa, gyapjú és háztartási eszközök kereskedelmével foglalkozó férfi számos összejövetelt szervezett a német 25. gyaloghadosztály veteránjai számára, egyrészt hogy támogassák a harcokban elesettek özvegyeit és árváit, valamint hogy felelevenítsék a háborús emlékeket. Ezen beszélgetések alkalmával mindig felmerült a kérdés: mi történne, ha a Szovjetunió vagy kelet-európai szövetségesei lerohannák a fiatal, védtelen Németországot?
A Schnez köré gyűlt csoport szentül hitte: hagyni kell, hogy az NSZK-t megszállják az agresszorok, az egyedüli megoldás, ha partizánháborút folytatnak az ellenség ellen és az országhatárokon kívül szervezik újra a hadsereget. A lehetséges fenyegetésre válaszul Schnez hamarosan úgy döntött - megszegve ezzel a Németországot megszállási övezetekre osztó négy győztes nagyhatalom katonai szervezetek felállítását tiltó rendelkezéseit -, hadsereget szervez.
Schnez üzletemberektől és német veteránoktól kapott támogatásokat, kapcsolatba lépett néhány veteránszervezettel, egyes szállítmányozással foglalkozó német vállalatnál pedig az után érdeklődött, hogy milyen járműveket tudnak felajánlani abban az esetben, ha Németország háborúba sodródik. Az árnyékhadsereg felfegyverzésének ügyét Anton Grasser, egykori gyalogsági tábornok intézte, aki 1950-ben a bonni szövetségi belügyminisztériumban kezdte meg háború utáni karrierjét.
|
|
|
|
|
|
A Schnez-Truppe egykori tisztekből, a Wehrmacht elitegységeinek teljes katonai vezetéséből, s olyan gyorsreagálású erőkből állt volna, amelyeket rövid idő alatt lehetett volna a keleti határokhoz vezényelni. Schnez listája végül biztonsági okokból csak kétezer tiszt nevét tartalmazta, de akár 40 ezer ember is csatlakozott volna, ha beáll a hadiállapot az NSZK és a Szovjetunió között. Az a dokumentumokból nem derült ki, hogy a német erőket hol tudták volna háború esetén megszervezni; a források szerint Schnez svájci helyszínekről tárgyalt, illetve felmerült Spanyolország is.
A kortárs beszámolók Schnezt energikus szervezőnek, ugyanakkor beképzelt és tartózkodó személyiségnek festik fel. Schnez fenntartotta kapcsolatait a különböző szélsőjobboldali szervezetekkel, s tárgyalt Otto Skorzeny SS Obersturmbannführerrel is, aki a második világháború alatt több kommandós akciót irányított, többek között Benito Mussolini kiszabadítását, valamint Horthy Miklós kormányzó fiának elrablását is. Az egykori SS-tiszt hasonló terveken dolgozott, mint Schnez; a két férfi között 1951 februárjában együttműködés körvonalazódott, de azt nem tudni, hogy ebből mi lett.
Az illegális hadsereg működtetésére Schnez a nyugatnémet titkosszolgálattól remélt anyagi segítséget. 1951. július 24-én felajánlotta árnyékhadseregét Reinhard Gehlennek, a BND jogelődjének számító Gehlen-szervezet vezetőjének. A dokumentumokból kiderül, hogy a Gehlen-szervezet 1951 tavaszán értesült a Schnez-Truppe létezéséről, a források Schnezt "különleges kapcsolatként" emlegetik, neve mellett pedig a kevésbé hízelgő "Schnepfe" (szalonka) név szerepel.
Valószínűleg Gehlen lelkesedése nagyobb lett volna, ha Schnez egy évvel korábban, a koreai háború (1950-1953) kirobbanásakor ajánlja fel szolgálatait. Akkor Bonn és Washington is fontolóra vette az egykori német elitegységek felfegyverzését és a szövetségesek érdekeinek való alárendelését, Adenauer azonban visszakozott, s inkább az NSZK mélyebb nyugati integrációján, illetve a Bundeswehr felállításán dolgozott.
A Schnez-Truppe ezt a törekvését veszélyeztette, s ha kiderül létezése, az nemzetközi bonyodalmakkal járt volna. Ennek ellenére a német kancellár nem tett lépéseket az illegális hadsereg megszüntetése felé, ami érdekes kérdéseket vet fel: vajon nem arról volt-e szó, hogy Adenauer nem akart konfliktusba keveredni a Wehrmacht és a Waffen-SS befolyásos veteránjaival?
Adenauer reálpolitikusként tisztán látta 1951-ben, hogy még éveket kell várni a Bundeswehr felállítására, így Schnez és bajtársainak lojalitása elemi érdeke, ha a legrosszabb bekövetkezik. Ezért is bízták meg a Gehlen-szervezetet a Schnez-Truppe tagjainak megfigyelésével. A két csoport szoros kapcsolatban maradt, megosztották hírszerzési információikat, ám a Gehlen-szervezettől várt (nagyobb) anyagi támogatás elmaradt, így a hadsereg 1953 őszére teljesen felélte pénzügyi forrásait. Azt nem tudni, hogy az árnyékhadsereg pontosan mikor oszlott fel, a 2007-ben elhunyt Schnez soha nem beszélt akkori tevékenységéről.
