Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.
1990 után – mikor Antall József kormányában előbb tárca nélküli titkosszolgálati miniszterként, majd belügyminiszterként tevékenykedett Boross Péter engedélyével – Bosnyák Imre, egykori nyilaskeresztes párttag, Szálasi Ferenc propaganda minisztériumának egykori munkatársa (Torgyán József tanácsadója) irányítása mellett dr. Susa Éva törvényszéki antropológus, Kovács Ferenc volt politikai elítélt, Ladányi Jenő, a Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatója, Gáspár László temetővezető részvételével – feltárásokat, exhumálásokat végeztek a rákoskeresztúri temető 298-as parcellája területén, azon a helyen, ahol az 1945 után kivégzett hungarista mártírokat és a háborús bűnperekben elítélteket elföldelték. Az említett személyek némelyike nyilvánvalóan azzal is tisztában lehetett, hogy a hatalmas méretű tömegsírba kiket temettek el 1945 és 1951 között.
A kezdeti feltárásokat később éppen azért állították le, mert a néhány száz fő maradványaira taksált földterületen az exhumálások során olyan mennyiségben találtak emberi csontokat, melyek többszörösen meghaladták a temetői főkönyvben található bejegyzéseket, és a Solt Pál által szerkesztett „Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez” öt kötetében felsorolt kivégzett személyek neveit, adatait.
A 298-as parcellát Antall József belügyminisztere (és kijelölt utódja) idején újították fel, a rendezést 1994-ben fejezték be az addigra miniszterelnökké lett Boross Péter segítői: a nyilas-hungarista Mártírok Igazságtevő Bizottsága és az akkor Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok néven működő Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) aktivistái. – Boross utólagos bevallása szerint 1.000 ott elhantolt, politikai okokból kivégzett személy adatait kapta meg, ezekből 176 személyt azonosítottak. Az „ezer sírhely” valamint az állítólagosan „176 azonosított személy” adatait a nyílvánosság soha nem ismerhette meg – feltehetőleg ezek az államtitkot képező iratok, ha egyáltalán léteztek, részben azonosak voltak az alábbiakban nyílvánosságra hozottakkal.
„Eszmék és holttestek rendőri felügyelet alatt…” címmel tudósított a montreali nyilas emigráció Új Hídfő 1994. decemberi, majd a 24. Óra 1995. júniusi lapszáma a második világháború után kivégzett hungaristák eltemetésének helyéről. Bosnyák Imre, a Mártírok Igazságtevő Bizottsága elnöke, így számolt be a történelmi értékű kutatásról és a 298-as parcellában elhantolt kivégzettekről:
„…Az ország szovjet megszállását követően francia, amerikai és brit támogatással Budapesten is megkezdődtek az úgynevezett ’háborús bűnperek’ – a győztesek és az önmagukat annak tartók leszámolása a hadifoglyokkal és a háborút vesztett országok politikusaival. Japán hadseregirányítókat végeztek ki abban az országban az amerikaiak, ahová – Hirosima és Nagaszaki esetében – atombombákat dobtak le védtelen polgári lakosok ellen. Német katonákat és polgári politikusokat adtak a hóhér kezére Európának abban a részében, ahol a nyugati szövetséges légierők terrorbombázásai, a szovjetek elvetemült hordái olyan kíméletlenséget tanúsítottak a lakossággal szemben, amelyre méreténél fogva, a világtörténelemben sohasem volt példa.
Ezekben az ügyekben a 81/1945. ME., illetve az azt módosító 1440/1945. ME rendeletek alapján felállított népbíróságok jártak el, melyek feladata a "háborús és népellenes bűnök" feltárása és a felelősségrevonás volt.
|
|
|
|
|
|
Szálasi Ferencet és a hungarista állam 14 miniszteri rangú vezetőjét 1946-ban végezték ki, ugyanebben az évben, 1951-ig bezárólag még 260 esetben hoztak halálos ítéletet az önkényuralom bíróságai. A magasabb rangú hungarista vezetők (Szálasi, Vajna, Reményi-Schneller, Pálffy, Szász, Budinszky, Kemény, Beregffy, Szöllősi, stb.) holttesteit kivégzésük másnapján temették el a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájának 22. és 23. sorába, a többi prominens hungaristát szintén ezen a helyen, valamint a 298-assal határos 301., 297., és a 295. számú parcellák területén kaparták sebtében a földbe.
A 298-as parcellaként nyilvántartott területen többszintű, három-négy rétegben kivitelezett elhantolások történtek – 250-300 cm mélység alá rejtették a holttesteket, majd később e sírhelyekre, a megszokott és hivatalos 200-210 cm mélységbe kerültek a kórházakból idehozott holttestek, amputált végtagok és a közegészségügyi hatóságok által e helyen földbe temetett állati maradványok.”
1995. április 11-én a Kanadából ideiglenesen hazatért Dénes József és Bosnyák Imre társaságában látogattam el a tárgyalt Nemzeti Pantheonba. – Itt, e helyen, Szálasi egyik legismertebb propagandistája először beszélt arról, hogy hol, a parcella melyik részén temették el a Nemzetvezetőt és vele egyszerre, egy helyen Gera Józsefet, Beregffy Károly vezérezredest és Vajna Gábor egykori belügyminisztert. Sírjukat a nyilaskeresztes párttagok az egyébként létezett, szintén kivégzett bajtársuk adatait felhasználva „Lukács Ferenc 1923-1946” felirattal jelölték meg és fél évszázadon át gondoskodtak az emlékhely környékének rendbetételéről. – E ponthoz közel található Bárdossy miniszterelnök végső (?) nyughelye, valamint Dési-Dregán Miklós kopjafával megjelölt sírja.
A kutatás későbbi szakaszában a Kanadában élő Dénes József és M. Katonka Mária, a nyugat-németországi Tarjányi-Tatár Imre, az ausztrál kapcsolat Kántor Béla, továbbá a budapesti hungaristák (Szlama Árpád ezredes és Werner László) pontosították az exhumálás idején felvett jegyzőkönyvek adatait – így 2002. február 21-én a Budavári Palota „F” épületében Kenedi János történész segítségével, dr. Karsay Orsolya osztályvezetőnek és a Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában dolgozó kollégáinak átadhattam (a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata Irattára részeként) azt a listát, amely meglehetős pontossággal sorolja fel a tömegsírba temetettek adatait. Az átadásról készített jegyzőkönyv száma: 265/2002.
A második világháborút követően Magyarországon kivégzett és a rákoskeresztúri (RUK) temető – jelenleg 298. számú parcellájának nevezett tömegsír az alábbiakban felsoroltak földi maradványait rejti:
Az 1946-ban Budapesten kivégzett “háborús főbűnösök” névsora
Az exhumálás, majd később a kutatások során minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az 1946. március 12-én kivégzett Szálasi Ferenc földi maradványai az ugyanaz nap kivégzettekkel egyetemben az 1946. november 8-án felakasztott hungarista, Lukács Ferenc hamvaival azonos helyen találhatók – csak valamivel mélyebben. Az Encsey-Botka-Lukács hármas alatt vannak eltemetve az 1946 áprilisában kivégzettek – dr. Basch, Kékkőy, stb. – végül a mélyebb rétegben elhantoltak: Szálasi, Beregfy, Gera és Vajna földi maradványai következnek. Közvetlen közelükben temették el a szintén kivégzett Pál Gizellát, dr. Csia Sándort, Pál Máriát, Rajniss Ferencet és Szöllősi Ferencet…
A németországi Norddeutsche televizió forgatócsoportja szintén 1995-ben látogatott el Budapestre – felvételt készítve a 301-es parcelláról, ahová az 1956-os mártírok jelenlegi sírjai mellett (azok közvetlen közelében) a főváros ostroma során elfogott, majd kivégzett Waffen-SS katonákat temették el. E parcellának a 298-as számmal jelölt területével határos részén hantolták el az 1956-os harcok után nem bírósági perek során elítélt és kivégzett gyermekkorú személyeket is, akiknek – feltárás hiányában – még emléktáblát sem tudtak elhelyezni a hatalmas méretű tömegsír felett.
|
|
|
|
|
|
Szemenyei-Kiss Tamás (2008)
