Kövess minket -on és -en!

A ma már közel 100 éves nő 1943-1945 között a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője, és a bíróság szerint „elképzelhetetlen, hogy ne vette volna észre, mi történik körülötte”.

A német szövetségi bíróság helybenhagyta egy 99 éves asszony gyilkosságban való bűnrészességért hozott ítéletét, mivel a második világháború utolsó két évében gépírónőként dolgozott egy német koncentrációs táborban – számolt be a Reuters. 

Irmgard Furchnert 2022-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték „10 505 ember meggyilkolásában való bűnsegédletért”, amelyet a Stutthof koncentrációs táborban 18-19 évesen, titkárnőként végzett. 

A bíróság elutasította ügyvédje érvelését, miszerint az ő részvétele nem terjedt túl a gépíróként végzett mindennapi tevékenységeken. A mostani ítélet már jogerős és nem megfellebbezhető.  

„Az az elv, hogy a tipikus, semleges, mindennapi jellegű szakmai tevékenység nem bűncselekmény, itt nem alkalmazható, mivel a vádlott tudta, hogy a fő elkövetők mit csinálnak, és támogatta őket ebben” – állapították meg most a lipcsei bíróság bírái.  

Mivel Furchner nem jelent meg a 2021-es tárgyalás megnyitóján, 96 évesen a világ egyik legidősebb szökevénye lett és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ő volt az első polgári alkalmazott, akit koncentrációs táborban való munka miatt ítéltek el.

Kövess minket -on és -en!

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.