Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Nyilaskeresztes Párt Szálasi Ferenc nemzetvezető részvételével tartotta meg december havi Nagytanácsát, jelentette 1944 decemberében a Magyar Távirati Iroda.
A királyi palota márványtermét zsúfolásig megtöltötték a Párt fővárosi és vidéki vezető tisztségviselői. A Nagytanácson, amelyen megjelentek a szövetséges hatalmak katonai képviselői is, Csia Sándor, a pártvezető helyettese beszámoló beszédet tartott, amelyben rámutatott arra, hogy "nemcsak a mának, de a holnapnak is dolgozunk". Beszéde további során többek között a következőket mondotta:
A vezető erkölcsi tisztaságától függ, hogy milyen irányba indítja el tömegeit. Ha jó az irány, úgy akadályok, küzdelmek, zökkenők és nehézségek ellenére is folytonos a haladás a helyes cél felé.
1944. október 15-én a gaz árulás hallatára elfacsarodott minden becsületes magyar ember szíve, könnyesek lettek a szemek, és a kezek ökölbe szorultak, vagy imára kulcsolódtak.
De a feszültség nem tartott sokáig. Az ökölbe szorított kéz: a Hungarista Mozgalom lesújtott; a fohász meghallgatásra talált, a reménysugárból hatalmas fénycsóva lett, elhangzott Szálasi Ferenc hadparancsa, s a dermedt magyar szíveket életet adó melegség öntötte el. Büszke öntudat töltött el minden magyart, hogy a nemzet becstelen elpusztulás helyett a becsületes harcot, az árulás helyett a hűséget, Sztálin helyett Szálasit választotta.
A Hungarista Mozgalom örök érdeme, hegy nemzetünket erre a választásra előkészítette. De büszkén kell megállapítanunk, hogy a döntés nem a párt, hanem a nemzet kezében volt. A magyar nemzet tett bizonyságot arról, hogy nem vagyunk Románia. A magyar parasztnak, értelmiséginek, munkásnak és nőnek tartozik köszönettel a Párt, hogy vezetését elfogadta, s tartozik elismeréssel a hazánkban állomásozó német haderőnek, hogy nem jutott Románia bajtársainak sorsára.
Beigazolást nyert itt Bismarck kitűnő megállapítása, aki a magyar–német sors és társközösséggel kapcsolatban egyik levelében a következőket mondja: ’A magyarok sorsa egy a miénkkel, ők velünk állnak, vagy buknak. Ez különbözteti meg őket alapvetőleg a szlávoktól és a románoktól. Az egész Balkán területén számunkra a magyar faktor a legfontosabb.’
|
|
|
|
|
|
Pártvezetőnknek mintegy kilenc esztendővel ezelőtt, az induláskor, testvéri körben tett kijelentése jut eszembe: ’Meglátják, amikor az ellenség hazánk földjét fogja tiporni, amikor az országban minden összeomlik, akkor fog reánk hárulni a súlyos feladat: megmenteni ezt a nemzetet.’ Mint annyi sok meglátása és megállapítása Szálasi Ferencnek, ez is valóra vált.
Akkor nem volt még háború. Ő tudta, mit vállal. A kényelmes kibúvók, a felelősséget elhárító félreállás, az ’okos’ megalkuvás helyett a küzdelmet, a harcot választotta, pedig előre látta és tudta, hogy eljön az idő, midőn a legelkeseredettebb rohamra kell – óh, nem küldeni –, hanem vezetni a nemzetet. Olyan rohamra, melynek kimenetele csak kettő lehet: győzelem, vagy halál!
Erre az utolsó döntő nagy rohamra készül a nemzet.
