Kövess minket 
-on és 
-en!
A Lustgartenben a nemzeti ünnepnap alkalmából tartott tömeggyűlésen Hitler kancellár, mint minden évben, most is beszédet mondott.
Emlékeztetett arra, hogy valamikor Németországban is a tavasz ünnepe az osztályharc napja volt. Május elsejét a nemzetiszocializmus tette ismét a német tavasz, a német népközösség ünnepévé. Ma nemcsak a természetben van a tavasz kezdete, hanem népünkben is. A mostani május elsejének megünneplésére főleg az a tudat indít, hogy egy év óta a német néptársak új milliói tértek vissza a birodalomba.
A mi forradalmunk a korábbi idők forradalmaitól és főleg elődeinknek a forradalom lényegéről vallott felfogásaitól csak abban tér el, hogy feladatát új világ felépítésében látja, és hogy a régit csak akkor távolítja el, ha a jobb már készen áll, hogy helyébe lépjen.
– Ki vitathatná ma, hogy mindennek ellenére Németországban nagyobb forradalom ment végbe, mint azelőtt?
– Amikor 1933-ban átvettem a hatalmat, Németország csak egyes államokba feloldódott és félig-meddig összetartott törzsi államnak mutatkozott. Ennek helyébe ma népbirodalom lépett, amelyet egységesen szerveztek meg, s az egy nép, egy birodalom és egy vezetés jelszó valóban forradalom a német tartományokban. A munka fogalma tekintetében is a felfogások forradalmát idéztük elő. Az ásót a puska mellé helyeztük, és épp oly nemessé tettük. Oly nevelés kezdődik itt, amely száz év múlva népünk emlékéből az előítélet utolsó maradványait is kitépi.
Más problémák is forradalmat jelentenek felfogásainkban. Az egész nemzetiszocialista gazdasági program és a gazdasági felismerések élére az az elv lépett, hogy a nép csak azt élheti fel, amit magának feldolgozott. Ez nem pénzkérdés, hanem kizárólag termelési probléma. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy teljesen közömbös, mennyi pénzt teremtek egy államban. Döntő az, hogy mennyi árut termelek, mert ezek az áruk azok, amelyeket egyes emberek közt szétosztanak. A pénz csak utalvány erre az árura. Ha ez utalvány mögött nem rejlik áru, nincs semmi értéke, ha akár tíz, száz vagy egymillió vagy akár billió márkáról szól is. Ennélfogva döntő jelentőségű, hogy a nemzeti termékeket minden téren fokozzuk. A termelési javakat nem szabad felhalmozni, mert azok fogyasztókat kívánnak. Ha Németországban ma az egész nép munkafolyamatban van, ez nem jelent mást, mint hogy mindenki javakat termel, amelyeket el kell fogyasztani. Ezek az egész népnek javára válnak. Ezzel megoldottuk problémáinkat, míg mások még a megoldás kezdetén sincsenek.
Természetes, hogy emellett mint forradalmi felismerést keressük, hogy az első életalapot nem doktrínákban vagy elméleti nyilatkozatokban kell kutatnunk, hanem hogy az első életalap saját élettérben fekszik, vagyis abban, amit a föld az egyesnek az élethez ad. Az élettér tehát nem választható el egy nép életkeretétől, s ezért az élettér határozza meg egy nép boldogságát és virágzását. Természetesen egymagában az élettér sem döntő, hanem ehhez jön még a szorgalom, az erély és a képesség, amellyel valamely nép saját életteréből elő is teremti azt, amit abból elő tud teremteni.
|
|
|
|
|
|
– Németországban részben sovány földre négyzetkilométerenként 150 ember esik, ennek folytán nem engedheti meg magánál azt a fényűzést, hogy erejét szétforgácsolja. Ezzel adva van a népközösség szükségessége még akkor is, ha a vér egymagában nem tanúskodik emellett. Egy vezér sem vethet latba több erőt, mint amennyit követői adnak erőben. Életre-halálra egymásra vagyunk utalva, s ha valaki nem értené ezt meg, fel kell ismernie a világ többi részének állásfoglalásából. Nem tevékenykednek-e ismét a régi bekerítő politikusok, részben olyan emberek, akik 1914-ben is csak a gyűlöletet ismerték? Ez ugyanaz a nemzetközi háborús uszító-csoport, amely már akkor is folytatta üzelmeit.
Hitler vezér és birodalmi kancellár ezután leszámolt az akadékoskodókkal, és a szabadság kérdésével foglalkozott, amelynek az egyes szempontjából a népközösség érdekében határt kell vetni, mert akkor a népszabadság lép az egyén szabadságának helyére. Ezzel a német élettér biztosítása mint fontos és hatalmas parancs áll előttünk.
– Nem szükséges hangsúlyoznom – folytatta Hitler –, hogy szeretem a békét. Tudom, hogy bizonyos nemzetközi sajtó napról napra hazudik, háborúra uszít és gyanúsít és rágalmaz minket. Ez engem nem akadályoz, mert ismerem ezeket a kreatúrákat, részben innen ismerem. Ezek német kiviteli cikkek, azonban a német nemzet selejtes áruja. Az amerikai Unió egykor bojkott-izgatást szervezett a német kivitel ellen. Nézetem szerint ésszerűbb lett volna, ha német árukat importáltak volna ahelyett, hogy silány német tárgyakat importálnak. Csak örülhetünk annak, hogy ezektől az áruktól megszabadultunk. Hogy mások hogyan adnak túl rajta, az ő dolguk. De hogy bennünket ne fenyegethessenek, arról gondoskodni fogunk, és arról előre gondoskodtam. Ismerem politikai barátaimat a hatalom átvételének idejéből, azokat az embereket, akik mindig kimondották, hogy nem ismernek hazát. Ez így is áll, mert ezek mindenképp zsidók, és ezért semmi közük hozzánk. Természetes, hogy ezek az emberek most megerősítik felfogásukat és hitvallásukat; ami annyit jelent, hogy minden eszközzel uszítanak Németország ellen.
– Én is fegyverkezem minden eszközzel, de itt egy különbség van. Én szeretem a békét, s ez talán legjobban munkásságomból tűnik ki. Németország óriási műveket teremt, hatalmas iparok támadnak, a nép szorgalmának fokozására nagy építkezéseket hívunk életre, és kultúránk hatalmas bizonyítékai épülnek. E művek közül soknál tíz vagy húsz évre van szükség, hogy elkészüljön. Elég okom van, hogy a békét akarjam. Az uszítók azonban nem akarják a békét, mert semmit sem teremtenek és semmit sem dolgoznak a béke érdekében. Egyetlen tevékenységük csak: megélni az uszításból és az élet miatt uszítani.
– Az általunk ismert nemzetközi lapok mindent akarnak tudni, egyet azonban nem tudtak, nevezetesen, hogy hatalomra kerülök, hatalmon maradok és Németországot szabaddá teszem. Még 1937-ben és 1938-ban sem tudták, hogy német testvéreinket felszabadítom és visszavezetem hazájukhoz. Azt, hogy az utolsó részt is szabaddá teszem, még ez év februárjában sem tudták. Egyébként mindent tudnak. Néha szinte úgy tűnik fel, mintha ezek különleges agyparaziták volnának, mert pontosan tudják, hogy mi történik az én agyamban. Azt a beszédet például, amelyet most önök előtt mondok, Tabouis asszony már tegnapelőtt pontosan tudta. Még akkor is, ha én magam nem tudtam volna, a legbölcsebb asszony tudta. Nincs semmi, amit az újságírás kreatúráinak ez a fajtája ne tudna. Ha azután állításaikat meghazudtolják, azonnal új feltevéssel állanak elő; – ez régi zsidó fogás. Ezek az emberek hólabdarendszer szerint hazudnak tovább. Ez idő szerint a legutóbbi hazugság az, hogy az a 20 000 német, akinek annakidején Marokkóban kellett volna partra szállania, most Libériában szállt partra. Ha ezek a németek, akiknek részben repülőgépekről kellett volna leszállaniok, annakidején repülőgépen lettek volna, akkor mindeddig, az egész idő alatt a levegőben kellett volna keringeniük, és épp most szálltak le véglegesen Libériában. Nyolc nap múlva egy német sem lesz Libériában. Akkor azt fogják mondani, nem Libéria, hanem Madagaszkár volt, ahová menni akartak.
És ha ez sem áll meg, akkor… – legutóbb felsoroltam, hogy mi minden van fenyegetve. Ezek a háborús uszítók azok, akik megkísérlik, hogy a népeket ismét pusztulásba hajszolják bele. Meg fogják érteni, ha nem bízom magamat oly emberek nyilatkozataira vagy biztosítékaira, akik maguk is e háborús uszítás szolgálatában állanak, hanem kizárólag német népemre bízom magamat. Minden tisztelet egy népszövetségi nyilatkozatnak, azonban a nyugati német erődítmény mégis megbízhatóbb biztosítéka szabadságunknak. Éppen e napon, mint a német munka mai ünnepén hihetetlen bizakodással nézek a német jövőbe. Arról, hogy népünket helyesen nevelik, mozgalmam kezeskedik arra, hogy vitézül meg fogják védeni, a német véderő nyújt biztosítékot arról, hogy belsőleg soha sem esik szét, kezeskedik a német népközösség s benne a városi és vidéki németek milliói, akiket e pillanatban ezzel üdvözlik: Sig Heil a mi nagy német birodalmunknak és népünknek keleten és nyugaton, északon és délen.
– A Führer után Göbbels és Ley birodalmi miniszterek mondtak beszédet. Göbbels a többi között ezeket mondotta:
– Ha ellenséges és irigy világ nehézségeket támaszt nekünk, Ön, vezérem, vakon bízhatok abban, hogy teljes engedelmességgel és hittel állunk Ön mögött. A német népet azonban soha sem fogják elcsábítani azok a szirénénekek, amelyek a külföldről hangzanak feléje. 1918. november 9-e csak egyszer fordult elő a német történelemben. Ezt akarja ma Ön előtt kifejezni a német nép hatalmas hűségtüntetésével.
A Führer beszédét gyakran szakította félbe lelkes helyeslés. Hitler beszéde befejeztével az ujjongó tömeg sorfalai között tért vissza a kancellári palotába.
|
|
|
|
|
|
