Kövess minket 
-on és 
-en!
Adolf Hitler 1943. február 10-én adott utasítást egy horvát önkéntes SS-hadosztály felállítására, amely „minden lehetőség szerint muzulmán vallású bosnyákokból” álljon.
A csapatok szervezését március 1-én kellett megkezdeni. Az SS Vezetési Főhivatala 1943. július 2-án a hadosztály felállításának további helyszíneként a dél-franciaországi Le Puy körzetét jelölte ki. A hadosztály törzse később Le Rozier-ben állomásozott.
Július végéig a csapatokat teljes létszámban átszállították francia területre. 1943. szeptember végén-október elején a hegyvidéki harcokra felkészített hadosztályt átszállították a sziléziai Neuhammer melletti hatalmas gyakorlótérre, ahol a csapatok kötelék-kiképzését kellett befejezni.
A bosnyák SS-csapatok német tisztjeikkel és altisztjeikkel együtt 1944 február közepén kerültek vissza a Balkánra. A hegyihadosztály egy része az észak-boszniai területeken került bevetésre a Josip Broz (Tito) vezette Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg jól szervezett partizáncsapataival szemben. A hadosztály-harcálláspont a Száva menti Brcsko körzetében volt. A kíméletlen küzdelem során mindkét oldalon napirenden voltak a kegyetlenkedések. A bosnyák SS-csapatok főként a szerb lakossággal szemben követtek el atrocitásokat. A hadosztály 1944. szeptember végéig harcolt a partizánok ellen.
A hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. szeptember 20-i adatok alapján a következő volt:
–Teljes létszám: 18 520 fő;
–hadosztályparancsnok: Desiderius Hampel SS-Standartenführer;
–1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Otto Reuter (?) SS-Hauptsturmführer;
–hadosztálytörzs térképész-csoporttal és táboricsendőr-századdal;
–az SS 27. fegyveres-hegyivadász-ezrede [1. horvát] (Karl Liecke SS-Obersturmbannführer): I-III. zászlóalj;
–az SS 28. fegyveres-hegyivadász-ezrede [2. horvát] (Hans Hanke SS-Obersturmbannführer): I-III. zászlóalj;
–13. SS-hegyitüzérezred (Adolf Mayer [?] SS-Sturmbannführer): I-III. tüzérosztály;
304–13. SS-felderítőosztály (Helmut Kinz SS-Hauptsturmführer);
–13. SS-páncélvadászosztály (Gerhard Dierich SS-Hauptsturmführer);
–13. SS-utászzászlóalj (Heinz Knoll SS-Sturmbannführer);
–13. SS-híradóosztály (?);
–13. SS-hadosztály hadtáp-alakulatai (?).
1944. szeptember 26-án elrendelték a hadosztály átszervezését. A két hegyivadász-ezred ettől kezdve egyenként két zászlóaljból állt. Ezt egészítette ki egy SS-utászszázad, egy SS-híradószázad és egy SS-tábori pótzászlóalj. A hadosztály 6015 főnyi német állományához további 3000 katonát vártak a német szárazföldi haderő krétai helyőrségéből, de ebből az átvezénylésből végül nem lett semmi. Az SS magyar területen felállítás alatt lévő 23. „Kama” fegyveres-hegyihadosztályából is Hampel csapataihoz irányították a muzulmán katonákat, mert azt az alakulatot felszámolták.
|
|
|
|
|
|
A 13. SS-páncélvadászosztályból és 13. SS-hegyitüzérezred részeiből – ahogy 1944. júniusában a 13. SS-légvédelmi tüzérosztályból is – hadtest-közvetlen alakulatok lettek. Ezek a kötelékek hamarosan az SS IX. hegyihadtestének alárendeltségébe léptek és 509-es hadrendi számot kaptak (mint például az 509. SS-légvédelmi tüzérosztály).
A balkáni visszavonulás során, 1944. szeptember végén, illetve október elején a megbízhatatlanná vált horvát állampolgárokat (a bosnyákok egy részét) a hadosztály kötelékéből elbocsátották.
Október 9-én a hadosztályt horvát alakulatokkal együtt az „E” Hadseregcsoport 2. páncéloshadseregén belül az SS IX. hegyihadtestének rendelték alá, amely Tuzlától északra állomásozott.
Október 19-én a hadosztályt Zágrábhoz vezényelték. Az átcsoportosítás aznap már meg is kezdődött.
A bosnyák személyi állomány egyre megbízhatatlanabbá vált A Zágráb felé tartó hadosztály egyik hegyivadász-ezredéből október 22-ig 642 muzulmán katona szökött meg.
November 1-én a 2. páncéloshadsereg LXVIII. hadteste arról tett jelentést, hogy az arcvonal mögött gyülekező partizánok között már az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályából dezertált muzulmánok is feltűntek.
A szovjet 3. Ukrán Front 57. hadseregének csapatai november 6-án Apatinnal szemben, majd 9-én Kiskőszegnél (Batina) meglepetésszerűen hídfőket foglaltak a Duna nyugati partján.
Apatinnál a „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály volt védelemben. A folyamon átkelt szovjet kötelékeket a németek ugyan elreteszelték, de azok újabb nehézfegyvereket kaptak és összevonták erőiket.
|
|
|
|
|
|
November 10-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályától útba indítottak egy harccsoportot, amelyet a 28. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka után Hanke-harccsoportnak neveztek el. Az SS-harccsoport a 27/I. fegyveres-hegyivadász-zászlóaljból, egy tüzérosztályból, egy vegyes híradóosztagból, egy utászszakaszból, valamint a 13. SS-felderítőosztályból állt. A felderítőosztály Dárdánál foglalt állást és harcérintkezésbe került egy szovjet zászlóaljjal. A hadosztály törzse és a csapatok zöme továbbra is a Drávától délre, horvát területen tartózkodott.
November 11-én a Hanke-harccsoport egy része (27/I. fegyveres-hegyivadász-zászlóalj) beérkezett és a LXVIII. hadtest alárendeltségébe került. A 13. felderítőosztályt Apatintól északnyugatra vetették be a szovjetek újabb átkelési kísérletének felszámolására.
November 12-én a 13. SS-felderítőosztály egy százada támadást indított az előző éjszaka Apatintól északnyugatra, a német vonalak mögött átkelt szovjetek ellen. A század támadását a szovjetek jelentős német veszteségek mellett visszaverték. Miután az SS-felderítőosztály további erői is beérkeztek, a németek a Duna nyugati partján húzódó töltésen foglaltak reteszállást.
November 14-én a Hanke-harccsoport minden eleme beérkezett Pélmonostorra, majd 15-ére virradóra éjszakai menetben Vörösmartnál elfoglalta reteszállását a szovjetek kiskőszegi hídfőjével szemben. A harccsoport harcálláspontja Hercegszőlősön volt.
November 15-én a Hanke-harccsoport Darázsnál a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály részeivel és egy magyar harccsoporttal 12 ellenlökést hajtott végre, miután a településtől 600 méterrel délre kellett visszavennie arcvonalát. Ezeket az ellenlökéseket a 7. „Prinz Eugen” SS-önkéntes-hegyihadosztály 1007. SS-rohamlöveg-ütegének páncélosai is támogatták.
November 22-én a szovjetek, miután előző nap elfoglalták Darázst, dél felé indítottak támadást, amely a Vörösmarton védekező Hanke-harccsoportot kivetette a településről. Az SS-kötelék Hercegszőlősre vonult vissza.
November 28-án az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályának harccsoportja Bolmánytól nyugatra leváltotta a máshová vezényelt „Brandenburg” páncélgránátos-hadosztály egységeit és átvette az arcvonal védelmét.
December 1-én a Hanke-harccsoport a 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály jobbszárnyán, Siklóstól nyugatra felszámolta a szovjetek egy mély betörését. Az SS-csapatokat ebben támogatta a 118. vadászhadosztály egy zászlóalja is.
|
|
|
|
|
|
December 2-án a 2. páncéloshadsereg – s benne a 44. birodalmi gránátoshadosztálynak alárendelt Hanke-harccsoport is – átkerült a Dél Hadseregcsoport alárendeltségébe. Aznap az SS-harccsoport három gyenge zászlóalja körülbelül 300 főnyi harcoslétszámot jelentett. A beosztott tüzérségnek öt könnyű ütege volt. A hadosztály zöme eközben továbbra is az „E” Hadseregcsoport alárendeltségében harcolt.
A szovjetek december 2-én elfoglalták Kaposvárt, két nappal később Marcalit, majd 7-én Barcsot. A német XXII. hegyihadtest december 8-ára visszafoglalta Marcalit. Ezután az arcvonal 20-30 kilométerre a Margit-vonal Dráva és Balaton közötti szakasza előtt, a Marcali–Nagybajom–Nagyatád–Barcs vonalon 1945. márciusáig megszilárdult.
A Hanke-harccsoport a 44. birodalmi gránátoshadosztály alárendeltségében állásharcokra rendezkedett be. A harctevékenység általában kisebb felderítő vállalkozásokra, szovjet támpontok kiemelésére, mesterlövészek bevetésére, valamint kölcsönös aknavető- és tüzérségi tűzre korlátozódott.
1945. január második felében a hadosztály már kikerült a 44. birodalmi gránátoshadosztály alárendeltségéből és ezután saját parancsnoka, Hampel SS-Standartenführer vezetésével vett részt a dél-magyarországi állásharcokban.
Az arcvonal viszonylagos nyugalmát jelzi, hogy a hadosztály 1945. januárjában mindössze 15 halottat, 76 sebesültet (ebből egy tiszt) és két eltűntet, összesen 93 főt veszített.
Január 20-án a hadosztály már jelentősebb erőkkel rendelkezett. Négy átlagos zászlóaljában a gyalogság harcoslétszáma mintegy 800 fő volt. A 13. SS-utászzászlóalj (egy százada nélkül) a XXXIV. hadtest alárendeltségében volt. A 13. SS-tábori pótzászlóaljban több mint 400 főnyi harcképes katona kiképzése folyt. A csapatok páncéltörő fegyverzetét hét 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyú és a 191. rohamlövegdandár alárendelt 10 rohamlövege alkotta. A 13. SS-tüzérezred öt könnyű üteggel rendelkezett, valamint a hadtest-közvetlen 509. SS-nehéztüzérosztály két ütege is rendelkezésre állt. A 100 százalékos mozgékonyságú hadosztályt viszont még védelemre is csupán korlátozottan tartották alkalmasnak.
Az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya a „Frühlingserwachen” hadműveletben sem vett részt.
Március 6-án a Dél Hadseregcsoport déli szárnyát alkotó hadosztály Nagyatád és Babocsa északnyugati körzete között húzódó arcvonalán védelemben maradt. Az SS-csapatokkal szemben a bolgár III. hadtest 8. gyaloghadosztálya foglalt állást.
|
|
|
|
|
|
Március 8-án a 13. fegyveres-hegyihadosztály Háromfától délre több század és zászlóalj erejű bolgár támadást vert vissza. Egy helyen a bolgár csapatok betörtek az SS-egységek állásaiba, de ezt hamarosan felszámolták.
Március 9-én a hadosztály arcvonalának keleti kiszögellésében, Háromfánál több bolgár támadást vert vissza. Eközben az SS-csapatok három hadifoglyot ejtettek. A bolgár halottak számát 80-ra becsülték. Saját veszteségük 19 halott, 62 sebesült és öt eltűnt, összesen 86 fő volt.
Március 10-én a hadosztály gyalogsága két erős és két átlagos zászlóaljban mintegy 1200 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A 13. SS-felderítőosztály a 71. gyaloghadosztály alárendeltségében harcolt. A páncéltörő nehézfegyverzetet kilenc 7,5 cm-es páncéltörő ágyú alkotta. A 13. SS-tüzérezred öt könnyű és egy nehéz ütegből állt. A fogatolt részek 85, a gépkocsizó alakulatok 70 százalékos mozgékonysággal rendelkeztek. A hadosztály védelemre korlátozás nélkül alkalmas volt.
Március 17-ére virradó éjjel (már a szovjetek „bécsi támadó hadműveletének” megindulása után) egy század erejű SS-rohamosztag Heresznyétől északkeletre 300 méter mélyen behatolt a bolgárok állásaiba, akik emiatt visszavonultak a fővédőövükbe.
Aznap a LXVIII. hadtest alárendeltségében harcoló hadosztály napi létszáma 9228 fő volt, ebből harcképes 3601 katona. A gyalogság egy erős, két közepesen erős és egy átlagos zászlóalja körülbelül 1200 főnyi harcoslétszámot jelentett. A több mint 300 harcképes katonából álló 13. SS-felderítőosztály a 71. gyaloghadosztály alárendeltségében volt. A csapatok 10 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkeztek. A 13. SS-tüzérezrednek öt könnyű ütege volt. A hadosztály fogatolt részeinek 85, a gépkocsizó kötelékeknek 70 százalékos volt a mozgékonysága. Hampel SS-Brigadeführer csapatait védelemre korlátozás nélkül alkalmasnak találták.
Március 21-én a hadosztály arcvonalán mind német, mind pedig bolgár oldalon élénk felderítő tevékenység folyt, s helyenként rohamvállalkozásokra is sor került. Általában azonban jelentősebb harcokra még napokig nem került sor.
Március 24-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztálya napi létszámként 9062 főt jelentett. Ebből 3770 katona volt harcképes. A gyalogság három közepesen erős és egy átlagos zászlóalja körülbelül 1100 főnyi harcoslétszámot képviselt. A 13. utász- és a 13. tábori pótzászlóalj egyenként több mint 200 harcképes katonával rendelkezett. A bevethető páncéltörő ágyúk száma 10 volt. A 13. SS-tüzérezred öt könnyű üteget vethetett harcba. A csapatok mozgékonysága és harcértéke nem változott.
Március 27-én a Dél Hadseregcsoport olyan gyenge harcértékű és alacsony harci kedvvel rendelkező alakulatként jellemezte a hadosztályt, amelyet kizárólag nyugodt arcvonalszakaszon, s nem szovjet csapatokkal szemben lehetett csupán alkalmazni.
|
|
|
|
|
|
Március 29-én a szovjet 57. hadsereg csapatai a bolgár 1. hadsereg erőivel közösen megindították nyugati irányú támadásukat, amely Nagybajomnál visszaszorította a német csapatokat.
Március 30-án a 2. páncéloshadsereg csapatai a szovjetek nyomás elől a Balaton és a Dráva között visszavonultak a Margit-vonalba.
A LXVIII. hadtest jobbszárnyán védekező 13. fegyveres-hegyihadosztály visszaverte a bolgár csapatok támadását Háromfa és a Dráva folyó között, majd visszavonult a Margit-vonalba. A hadosztály arcvonala Somogycsicsótól öt kilométerre délnyugatra csatlakozott a 71. gyaloghadosztályhoz.
Március 31-én az SS-alakulatok Somogycsicsó körzetébe vívtak harcokat.
Április 2-án a hadosztály arcvonala már részben a Murától délre, horvát területen húzódott.
Április 4-én az SS 13. fegyveres-hegyihadosztályának állásai már teljesen a Mura mögött húzódtak, Kotortól délnyugatra. Ezzel a hadosztály magyar területen folytatott harctevékenységét befejezte.
A hadosztály, miután visszavonult a Birodalmi Védőállásba, a német légierő kötelékéből némi személyi feltöltést kapott. Hampel SS-Brigadeführer csapatai április közepétől Maribortól keletre vívtak védekező harcokat, majd 1945. május 7-én a Glan folyó melleti Sankt Veith-től északra, a brit csapatok előtt tették le a fegyvert.
A hadosztályból 1945. május 3-án öt német tiszt kapta meg a Vaskereszt Lovagkeresztjét:
–Desiderius Hampel SS-Brigadeführer, hadosztályparancsnok;
–Karl Liecke SS-Obersturmbannführer, a 27. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka;
–Hans Hanke SS-Obersturmbannführer, a 28. fegyveres-hegyivadász-ezred parancsnoka;
–Albert Stenwedel SS-Sturmbannführer, a 27/II. fegyveres-hegyivadász-zászlóalj parancsnoka;
–Helmut Kinz SS-Sturmbannführer, a 13. SS-felderítőosztály parancsnoka.
