Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Német Birodalom legerősebb hadosztályai a címbéli felsorolásból kerültek ki. Az alábbi cikkünkben ezeket a hadosztályok hasonlítjuk össze, elsősorban a hadrendet, a fegyverzetet és az újításokat tekintve.
Waffen SS
A Waffen-SS toborzására jellemző volt, hogy kezdetben nagyon szigorúak voltak a követelmények. A Waffen-SS tagjainak 174 centiméternél magasabbnak kellett lenniük és igazolniuk kellett, hogy német származásúak. Ez leginkább a világháború előtti időszakra volt jellemző.
A háború folyamán az SS-re jellemzővé vált, hogy elszívta a legmotiváltabb jelentkezőket a hadsereg (a Heer) elől, ami konfliktusokat okozott a két szervezet között. Ennek az volt az oka, hogy a világháború előtt és alatt Németországban a sorkötelesség korhatára 20 év volt. A SS viszont azt játszotta, hogy a toborzás révén a legmotiváltabb egyéneket még az előtt bevonták, hogy elérték volna a sorkötelesség életkorát.
A Waffen-SS tagjaira jellemző volt, hogy a többségük falusi származású volt. Ez abban a tekintetben előnyös volt, hogy a falusiak jobban hozzá voltak szokva, hogy rosszabb körülmények között éljenek, ami egy hadjárat alkalmával jellemző volt a katonák helyzetére.
A háború folyamán felállított SS-hadosztályok nagyjából fele Németországon kívülről származó emberekből állt. Ezek részben népi németekből (Volksdeutche), részben egyéb nemzetiségűekből álltak.
Kiképzés
A Waffen-SS-ben a kiképzésre jellemző volt, hogy a katonák fizikai képességeire nagy hangsúlyt fektettek. Emellett a katonáknak azt javasolták, hogy a kiképzésen kívül is űzzenek sportokat például boxot, ami egyrészt kikapcsolódás volt, másrészt erősítette a katonákat.
SS katonák kiképzésen
|
|
|
|
|
|
A Waffen-SS-nél azt oktatták a katonáknak, hogy a csatatéren az agresszió nyer. Ez viszont azt eredményezte, hogy a korai hadjáratokban, amikor az SS-csapatok még nem rendelkeztek tapasztalatokkal, magasak voltak a veszteségek.
Felszerelés
A Waffen-SS csapatai abban voltak jobban felszerelve a Heer csapatainál, hogy teljesen motorizáltak voltak. A második világháború idején a német szárazföldi haderőnek, a Heer-nek a hadosztályainak a 80 százalékát gyaloghadosztályok tették ki, amikben a lövészek többsége gyalogolt, naponta akár 20-30 kilométert is. A Waffen-SS esetében viszont a nagy fokú gépesítettség miatt erre nem volt szükség.
A fegyverzet tekintetében viszont az SS nem volt jobban ellátva, mint a Wehrmacht. Ennek az volt az oka, hogy a Wehrmacht-nál úgy gondolták, hogy a német hadiipar arra sem képes, hogy a Heer-t felfegyverezze. Ezért a Wehrmacht kézzel-lábbal akadályozta, hogy az SS modern fegyverzethez jusson. Ezért a háború első felében az SS nem kapott modern harckocsikat és SS-páncéloshadosztályokat csak 1942 után kezdtek felállítani.
Az SS-nél kedvelték a géppisztolyokat, a szovjetekhez hasonlóan. Az egyik géppisztoly típus, ami jelentősebb számban került az SS-hez, az MP-41 volt.
Hadrend
A Waffen-SS hadosztályaira jellemző volt, hogy nagyobb létszámúak voltak, mint a Heer hadosztályai esetében. A Waffen-SS-nek gyakorlatilag nagyobb létszámúak voltak a hadosztályai, mint ami a szovjeteknél 1941 után egy hadtestre volt jellemző.
Az első olyan hadművelet, amikor a Waffen-SS jelentősebb létszámmal részt tudott venni, az a Barbarossa hadművelet volt. Akkoriban egy teljesen feltöltött Heer motorizált hadosztály létszáma 14 ezer fő alatt volt. Egy SS motorizált hadosztály esetében viszont a létszám 20 ezer fő körül volt, vagyis az SS-nek hadtest méretű hadosztályai voltak.
Viszont az SS-hadosztályok 1942-ig nem rendelkeztek jelentősebb számú harckocsival. 1942-ben viszont a hadosztályok feltöltése során a legtöbb SS-hadosztály kapott egy harckocsi ezredet vagy egy harckocsi-zászlóaljat. Emellett az 1942-től kezdve az SS magasabb prioritású hadosztályai kaptak rohamlövegeket is.
A legjobban felszerelt SS hadosztálynak, az LSAH-nak 1944-ben 22 ezer fő volt a létszáma és rendelkezett nehéz harckocsikkal is.
|
|
|
|
|
|
A háború végén a Waffen-SS vezetősége elhatározta, hogy minden SS- hadosztály kapni fog rakétatüzérséget. Viszont ezt már nem tudták kivitelezni.
SS innováció: az első modern álcaruhák
A Waffen-SS-hez köthető jelentősebb innováció a szakirodalom szerint a modern álcaruhák kifejlesztése volt. A két világháború közötti időszakban a kor hadseregei még egyszínű egyenruhákban harcoltak, ami az álcázást tekintve nem volt a leghatásosabb.
A Waffen-SS felderítő csapatainál még a második világháború előtt felvetették, hogy szükség lenne korszerű álcaruhák széles körű alkalmazására. Amikor ezeket 1938-ban a gyakorlatokon elkezdték alkalmazni, úgy számolták, hogy 15 százalékkal csökkentik a veszteségeket.
Az SS-álcaruhákra jellemző volt, hogy kifordíthatóak voltak, vagyis mindkét oldalukon volt álcázás. A legtöbb esetben ez egy nyári és egy őszi mintát jelentett.
SS álcázó zubbony
A háború legvégén gyártott álcaruhák viszont már nem voltak kifordíthatóak, hanem egyetlen, négyévszakos mintájuk volt.
Az SS számos mintát alkalmazott az évek folyamán. Egy további, az álcázáshoz köthető innováció volt, hogy a háború végén gyártott SS-álcaruhák már infravörös tartományban is álcáztak. Erre azért volt szükség, mivel a háború végén a szövetséges csapatoknál kezdtek elterjedni az infravörös éjjellátók.
Álcaruhákat amúgy az amerikaiak is alkalmazni akartak, és nekik meg is lett volna a logisztikai hátterük hozzá, csak inkább lemondtak róla, azon az alapon, hogy a csatatéren nehogy összetévesszük azokat az SS-álcaruhákkal, ami bári tűz eseteket okozhatott volna.
|
|
|
|
|
|
A Fallshcirmjager hadosztályok
A Német Birodalom hadosztályai közül valószínűleg az ejtőernyős hadosztályok lövészei rendelkeztek a legjobb fegyverzettel és felszereléssel. A német ejtőernyősök egyéni felszerelése könnyű volt és mégis nagyobb mennyiségű lőszer cipelését tette lehetővé.
A háború folyamán csak az ejtőernyősök csapatok kaptak egy nagyon fejlett fegyverből, az FJ 42-ből. Ez egy nagyon könnyű automata puska volt, ami tűzerejét tekintve hasonló volt az amerikai BAR-hoz, de annál sokkal könnyebb volt. Ezt a könnyűfémek alkalmazása tette lehetővé.
Német ejtőernyős FJ 42-vel
A legtöbb ejtőernyős a gyalogsághoz hasonlóan ismétlőpuskát használt, de jelentős részüknek egy az eredeti kar98k-nál rövidebb, könnyebb verzió jutott.
Az ejtőernyősök számára kifejlesztettek egy rövid csövű közepes aknavetőt, aminek 81 mm volt az űrmérete. Jelentősen könnyebb volt, mint a többi korabeli aknavető.
A német ejtőernyős hadosztályok tüzérségi támogatását jelentős mértékben hátrasiklás-nélküli lövegekkel valósították meg. Ezek a tűzerejükhöz képest nagyon könnyűek voltak.
Szervezeti jellemzők
A háború végén a német haderő ejtőernyős hadosztályai jelentősen nagyobb létszámúak voltak, mint egy 1944 mintájú gránátos hadosztály. Míg egy gránátos hadosztálynak 6 lövész zászlóalja volt, addig egy ejtőernyős hadosztálynak a háború korábbi szakaszában jellemző módon továbbra is 9 lövész zászlóalja volt.
Emellett a német ejtőernyős hadosztályok 1944 -ig rendelkeztek saját géppuska-zászlóaljjal. Ezek nagy tűzerejű és mobil egységek voltak, amiket elsősorban védelemre alkalmaztak.
|
|
|
|
|
|
A német gyaloghadosztályok ejtőernyős ezredei rendelkeztek egy 120 mm-es nehéz aknavetőkkel felfegyverzett századdal is.
Kiképzés
A német ejtőernyősöket úgy képezték, hogy az utolsó emberig védjék az állásaikat. Ez gyakran súlyos veszteségekhez vezetett, de pont ezért őket használták arra, hogy a front legfontosabb pontjait megtámasszák.
A német ejtőernyős kiképzés nagyon intenzív volt, egész napos elfoglaltság volt. Részben harcászatból és fegyverkezelésből, részben pedig ugrások gyakorlásából állt.
A Heer elit hadosztályai: Grossdeutschland és Panzer Lehr
A Heer hadosztályai ugyan rosszabbul voltak felszerelve, mint akár az SS, akár az ejtőernyős hadosztályok, de volt néhány kivétel. Ezek közé tartozott az Grossdeutschland és az Panzer-Lehr hadosztályok.
A G.D. már a háború kitörésekor létezett, de akkor még csak ezred nagyságrendű volt. A szovjetek elleni hadjárat idején, 1942-ben növelték hadosztály méretűvé.
A G.D. ugyan elvileg ugyan annyi zászlóaljjal rendelkezett, mint egy átlagos német motorizált hadosztály, de a géppuskák és az aknavetők száma zászlóaljanként a tipikusnak a duplája volt! Emellett a G.D. jelentős számban rendelkezett harckocsikkal és rohamlövegekkel is, 1942-től kezdve.
1943–ban a G.D. kapott egy nehéz harckocsi zászlóaljat is, plusz mindegyik ezredében az egyik zászlóaljat ellátták lövészpáncélosokkal. Így a G.D. harcértéke összemérhető volt egy páncélos-hadtestével.
A hadosztály maradványai 1945-ben Kelet-Poroszországban semmisültek meg.
|
|
|
|
|
|
|
A Heer egy másik elit hadosztálya a Panzer Lehr volt. Ezt csak a háború végén, 1944 januárjában hozták létre és alapvetően a kiképző alakulatok oktatóiból állt (ezért is nevezték páncélos tanhadosztálynak (Panzer Lehr)).
A Panzer Lehr kivételesen jól volt felszerelve már az indulástól kezdve. Egy tipikus német páncéloshadosztályban a hadosztály négy lövészzászlóaljából csak az egyiket tudták ellátni jó terepjáró-képességű lövészpáncélosokkal, a többi lövész teherautónkon utazott. A Panzer Lehr esetében viszont mindegyik zászlóalj lövészpáncélosokkal volt ellátva.
Emellett 1944 nyarán a Panzer Lehr kettő helyett három harckocsi zászlóajjal is rendelkezett, ami kivételes ütőképességet jelentett, mivel így a Párduc harckocsik száma az előírt kétszerese volt.
A Panzer Lehr Párduc páncélosai Belgium területén
Hegyivadász hadosztályok
A második világháború idején a német haderő jelentős számban rendelkezett hegyivadász-hadosztályokkal is. Ezek a hegyi-hadviselésre voltak kiképezve és alapvetően elit hadosztályoknak számítottak.
A német hegyivadász-hadosztályok leginkább osztrákokból álltak és három helyett kettő gyalogezredük volt. A hegyivadász hadosztályok rendelkeztek egy-egy tüzérezreddel is, amik hegyi lövegekkel voltak ellátva. A hegyi lövegek szétszerelhetőek voltak, ami révén fel lehetett azokat szállítani magas hegyebe.
A német hegyi lövegeknek nagyon magas volt a csőemelkedésük, ami révén át tudtak lőni az előttük lévő hegyek felett. Míg egy tipikus német tarack csőemelkedése 40 fok volt, addig a hegyi tarackoké 70 fok körül volt.
A háború végén a német hegyivadász-hadosztályok tüzérezredei kaptak a hegyi tarackok mellé egy 150 mm-es nehézlövegekkel ellátott tüzérosztályt is.
Források:
https://www.lonesentry.com/articles/ttt07/waffen-ss.html
https://nazigermany.lmu.build/exhibits/show/castro/physical-training
https://nazigermany.lmu.build/exhibits/show/castro/armament
https://www.artizandesigns.com/guides/germanpatterns.pdf
https://combatgear.blog.hu/2013/12/24/m40-es_alcazo_zubbony
https://www.sabremilitaria.com/post/the-mp41-a-rarer-german-ww2-smg
https://tmg110.tripod.com/wafss2.htm
https://www.ww2-weapons.com/germany-army-unit-organisation-1939-41/
https://www.feldgrau.com/ww2-german-fallschrimj%C3%A4ger-division-generic-structure/
https://www.feldgrau.com/ww2-german-weapons-and-equipment-of-the-fallschirmj%C3%A4ger/
http://www.avalanchepress.com/PzGrDivGD.php
http://www.panzergrenadier.org/regiment3d.html
https://www.quartermastersection.com/german/artillery/569/10.5cmGebH40
