Kövess minket -on és -en!

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

Életben maradtam. Következett egy újabb szállítás az észtországi Walgára. Ez a láger a hadifogolyélet minden keserve és szenvedése ellenére is már menedéket jelentett. Ide mintegy hatezer hadifoglyot gyűjtöttek össze, többségében németeket. A magyarok közül csak tiszteket és hadapródokat hoztak ide, mintegy ezerkétszáz főt.

A lágerparancsnokság 1946 nyarától századosig bezárólag a tisztek részére is kötelezővé tette a munkát. Innen származik egy kedves emlékem.

A táborhelytől mintegy 50 kilométerre hídépítési munkára osztottak be. Mindössze két orosz őr felügyelt ránk. Jól kijöttünk velük. Egyik este, tábortüzet gyújtvá, a közeli tanyából „magyar beszéd foszlányait” hozta felénk az esti szellő. A szöveget nem értettük, de a beszéd hangzása tipikusan magyar volt. Őreink kérésünkre elengedtek a tanyára. Az emberek, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, meghívtak magukhoz lakásukba. Én egy idősebb tanárnőhöz kerültem, aki jól beszélt németül, így megértettük egymást. Ő tudott nyelvrokonságunkról. Könyvei között megtalálhatók voltak Jókai, Gárdonyi könyvei észtül. Elmondta népének nyomorúságát a háború alatt, és nehéz helyzetüket a háború után.

Ezután őreinknek köszönhetően rendszeressé váltak a találkozások. Mi elvégeztük a nehezebb ház körüli munkákat, mert kevés férfi volt odahaza, ők kötöttek nekünk kesztyűt, pulóvert, zoknit, megkínáltak ételellel is, pedig ebben ők is szűkölködtek.

A „jólét” nem tartott sokáig. Az ötödik hét vasárnapján, amikor a szokásos látogatatáson voltunk, egy különítény tagjai nekünk estek és ütlegelni kezdtek, visszavittek a lágerbe, bezártak egy vizes, dohos pincébe – 24 óráig felénk sem néztek. Miután megállapításuk szerint nem lázítottunk, és nem akartunk megszökni, továbbra is kijárhattunk hidat építeni, de minden este vissza kellett mennünk a táborba, és nem látogathattuk meg a helybeli lakosokat. A két őrt többé nem láttuk... Így ért véget hadifogságom legelfogadhatóbb időszaka.

Palotás Mihály – Budapest
HH 1996/5.

Kövess minket -on és -en!

Egy fehér patriótát, akit Ausztráliában bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a tavaly elfogadott elnyomó törvényt, amely megtiltja a nemzetiszocialista köszöntés nyilvános használatát, börtönbe küldenek a nézeteiért.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt a német nemzetiszocializmus szolgálatába állította.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

A komáromi várból indított szerelvény foglyait 1945. május 26-án rakták ki Cegléden. Vérhasgyanúsak voltunk, ezért nem mertek továbbvinni. 

A 37 éves Andreas Münzhuber, a Harmadik Út nevű nemzetiszocialista szellemiségű csoport bajorországi frakciójának egyik vezető tagja egy 30 fős túrán vett részt az Untersberg hegyen, amikor szeptember 29-én megbotlott egy nedves gyökérben, és a halálba zuhant.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.