Kövess minket 
-on és 
-en!
Napjaink „felvilágosult” nyugati demokráciáiban ugyanolyan megítélés alá esik a rasszizmus, mint az úgynevezett sötét középkorban az istentagadás, és csaknem azonos következményekkel is jár az eretnekre nézve (leszámítva a máglyát).
Claude Lévi-Strauss szerint „a rasszizmus az a doktrína, amely egyének egy közösségének – bárhogyan is határozzuk azt meg – tulajdonított értelmi és erkölcsi jellegzetességekben egy közös genetikai örökség szükségszerű hatását szándékozik látni”.
Ez a klasszikus meghatározás, mint látjuk, teljesen semleges töltetű, és egyáltalán nem hordoz értékítéletet. Amióta azonban a rasszizmusvád a politikai harc egyik (ha nem a) leghatásosabb fegyverének számít, a stigmaként és szitokszóként használt „rasszista” kifejezés gumifogalommá vált, egyre táguló keretekkel, amint az ún. rasszista „mikroagresszió” felbukkanása is jelzi az észak-amerikai balliberális zsargonban.
Megértéséhez meg kell ismerni a kultúrmarxizmus két másik rögeszméjét: egyrészt rasszizmusdefinícióját (előítéletek+hatalom), másrészt az állítólagos „fehér privilégiummal” kapcsolatos teóriáját, amely nevéből is következően a fehér lét különleges kiváltsága lenne. Ha tehát egy fekete férfi faji ellenszenvből megerőszakol egy fehér nőt (és az elkövetők gyakran ezzel indokolják a tettüket, sőt esetenként még dicsekednek is a motivációjukkal), vagy azt mondja, hogy az összes fehéret ki kellene irtani, ez nem számít rasszizmusnak, mert a négerek úgymond egy elnyomott csoport, ugyanakkor egy fehér csaknem minden tette rasszizmusként interpretálható, pusztán a feltételezett hatalmi pozíciója miatt.
Ezt az egész delíriumot néhány épületes példa illusztrálja, amelyeket a szélsőbalosok teljesen komolyan „rasszizmusnak” minősítenek. Gratulálni egy színes bőrűnek az intelligenciájához rasszista mikroagresszió, mert implicite azt sugallja, hogy kevésbé intelligensek, mint a fehérek. „Csak egyetlen faj van, az emberi faj”: ha egy fehér bármilyen okból színvaknak mutatja magát, és így tagadni próbálja a fajok létezését, ez szintén mikroagresszió, mert ezzel kétségbe vonja a színes bőrűek egzisztenciális nehézségeit és egyúttal az identitásukat is. Ha a fehérek túlzott óvatosságot tanúsítanak színes bőrűekkel szemben, például nem szállnak be velük a liftbe, ugyancsak mikroagresszióban vétkesek, mert így azt az üzenetet terjesztik, hogy minden okuk megvan az óvatosságra (a bűnügyi statisztikák szerint éppen ez a helyzet).
Továbbá: letagadni a fehér mivoltunkból automatikusan következő faji elfogultságunkat mikroagresszió, hiszen minden fehér születetten rasszista, már a csecsemők is (Even Babies Discriminate: A Nurtureshock Excerpt, newsweek.com, 2009. április 9.; Science: Babies Are Racist, dailywire.com, 2017. április 14.; Racism can start when children are only five, metro.co.uk, 2017. november 23.). Akik azzal védekeznek, hogy vannak színes bőrű barátaik, csak egy újabb mikroagressziót követnek el. Azt állítani, hogy a munkahelyeket és egyetemi posztokat az egyéni érdemek alapján kellene betölteni, szintén mikroagresszió, mert ezzel vitatjuk a színes bőrűek felzárkóztatására szolgáló pozitív diszkrimináció jogosságát, önmagunk helyett rájuk hárítva a felelősséget rossz eredményeikért.
Kellemetlennek találni a feketék zajongását és kommunikációs stílusát mikroagresszió, mert ezzel lenézzük a kultúrájukat. Ha egy színes bőrűről tévedésből azt gondoljuk, hogy a személyzethez tartozik, vagy ha kevesebb figyelmet kap vásárlás közben, mint egy fehér, mikroagresszió történik. „Környezeti mikroagressziót” valósítanak meg azok az egyetemek, amelyeket fehér, heteroszexuális férfiakról neveztek el, vagy azok a filmek, filmsorozatok, amelyekben főleg fehérek szerepelnek (bár Hollywood jóvoltából egyre kevesebb van belőlük). Sőt mi több, mikroagressziót képvisel az iskolák túlzsúfoltsága és az italboltok bővelkedése is a négernegyedekben! (Racial Microagressions in Everyday Life: Implications for Clinical Practice, American Psychologist, 2007/4) Ennek az egész áltudományos sarlatánkodásnak lényegében az a célja, hogy magyarázatot kreáljon a fehér országokat elözönlő színes bőrűek siralmas teljesítményére az élet minden területén, ugyanakkor pedig diabolizálja a fehéreket, megtagadva tőlük azt a jogot, hogy harcoljanak a saját érdekeikért.
|
|
|
|
|
|
Amerikában, ahol történelmi okokból nyugaton a legalacsonyabb a tudomány presztízse (a vallással szemben), és ennek következtében valósággal burjánzanak a legkülönfélébb gagyi diszciplínák az egyetemeken, nemrég dollárszázezrekkel dotáltak egy néger egyetemi tanárnőt annak kiderítésére, hogy a mikroagressziók miként gátolják meg a színes bőrűeket abban, hogy nagyobb sikereket érjenek el a reáltudományok területén. Persze egyes rossz nyelvek szerint a feketék azért nem tülekednek ezeken a tudományos pályákon, mert az intellektuális képességeik általában nem érik el a szükséges szintet. Irodalomból ugyanis rappeléssel is lehet diplomát szerezni a Harvardon, matematikából viszont nem.
A fenti tények hangoztatása az Egyesült Államokban csak rasszizmusnak számít, az Egyesült Királyságban azonban börtönbe juttathat. Az egyre hangsúlyosabb totalitárius tendenciákat mutató brit joggyakorlat szerint ugyanis adott esetben a „barátságtalanság”, a „neheztelés” és az „ellenszenv” is gyűlölet-bűncselekménynek számít. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy brit földön 2016-ban legalább 20 személyt tartóztattak le internetes „gyűlöletbeszéd” miatt − naponta! Abban az országban, ahol muszlim, főleg pakisztáni bevándorlók százezerszámra (nem tévedés!) erőszakolnak meg és kényszerítenek prostitúcióra fehér, tizenéves, gyakran kiskorú lányokat, mivel a rendőrség a köztörvényes bűnözők elfogása helyett a „gondolatbűnözők” elhallgattatását tartja legfőbb feladatának. Ez is újabb bizonyítéka annak, hogy a brit uralkodó kaszt bármire képes az őshonos fehérek megnyomorítása érdekében.
