Kövess minket 
-on és 
-en!
A fehérek túlélését fenyegető tényezők közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése.
A fehérek túlélését fenyegető tényezők (demográfiai hanyatlás, lakosságcserés gyarmatosítás, meszticizálódás, homoszexualitás, feminizmus, genderizmus stb.) közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése. Ez a folyamat legelőrehaladottabb stádiumba − mint a legtöbb modern civilizációs patológia esetében − az angolszász országokban jutott. Ezekben „szójafiúknak” (soyboys) titulálják az ennek során létrejött újfajta „bétahímeket”, miközben a helyi szélsőjobboldali szubkultúrában előszeretettel használják a balliberális és feminista férfiak cikizésére a kifejezést, amely abból a tév(?)hitből ered, hogy a szója/szójatej túlzott fogyasztása csökkenti a tesztoszteronszintet és a libidót, valamint károsítja a sperma minőségét, tehát nőiesebbé teszi a férfiakat.
Ami azt illeti, nyugaton egyáltalán nincs szükség szójára a férfiak elnőiesítéséhez, mivel a munka dandárját már elvégezték különféle szociokulturális toxinok. Mindenekelőtt a feminizmus, amely mára valóságos intézményesített ginekokráciává változtatta a nyugati országok többségét, elsősorban az angolszász és az észak-európai államokat, amelyekben a férfiakat gyakorlatilag az élet minden területén (a felsőoktatásban, az állások betöltésénél, a bíróságokon stb.) nyíltan és vállaltan hátrányosan diszkriminálják a nőkkel szemben. Ezzel párhuzamosan a szexizmus és az úgynevezett mérgező férfiasság (toxic masculinity) elleni keresztes hadjárat keretében igyekeznek minden eszközzel már a csírájában elfojtani a hagyományos férfias ösztönök és szerepek bármiféle megnyilvánulását. Az oktatási rendszer, Hollywood és a média erőfeszítései egyetlen közös célt szolgálnak: a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi status quo konzerválását, ennek érdekében pedig minél több nőies férfi és minél több férfias nő kitenyésztését, egy androginokból és amazonokból álló társadalomszerkezet tartósítását.
Valaha az a tény, hogy a férfiak és a nők már a gyermekkoruktól kezdve különböznek egymástól, nem sokkolt senkit. Mára azonban a genderelméletnek nevezett sarlatánkodás megkérdőjelezte a szexuális dimorfizmus tudományosan bizonyított valóságát. Ezt a deliráns teóriát lelkesen magukévá tették a libtardált (liberális retardált) szójafiúk is, akik nemcsak a faji öntudatnak vannak teljesen híján, de ráadásul már azt sem tudják, hogy mit jelent férfinak lenni.
Hogyan is lehetne másként, ha egyre inkább hiányzik az apai minta? Amerikában például a fiúk 43 százalékát egyedülálló anya neveli fel, az iskolákban a tanárok 78 százaléka nő, tehát csaknem minden második fiú kizárólag női befolyásnak van kitéve otthon, és tízből nyolc az iskolában is. Ilyen körülmények között nem a mérgező férfiasság vagy a macsóizmus a probléma, hanem éppenséggel a férfiasság hiánya.
A feminizmus káros következményei a politika területén is mindinkább érzékelhetőek. Nyugaton egyre több nő jelenti ki nyíltan, hogy többé már nincs szükségük férfiakra, egyre többen tartják közülük a gyűlölt patriarchátus relikviájának a hagyományos női szerepeket, különösen az anyaságot, egyre többen akarnak mindig újabb és újabb „jogokat” (valójában kiváltságokat) meghódítani maguknak, és egyre többen tartanak igényt a gondviselő állam támogatására szükségleteik kielégítéséhez.
Ráadásul a nyugat-európai országok többségében a fehérek nőközpontú társadalma a bevándorlók iszlamizált társadalmával konfrontálódik, amelyben szigorú patriarchátus uralkodik, a nőket szinte tárgyiasítják, akiknek gyakran csak egyetlen joguk van: az, hogy befogják a szájukat. Mivel a nőközpontúság a gyöngeséget táplálja, ez a fajta társadalom akarva-akaratlanul is kiszolgáltatja magát a hódító és ragadozó rasszok kénye-kedvének. Nyugaton a fehér közösség egyre inkább elveszíti a férfiasságát, az iszlámra áttérő fehéreket is kétségtelenül ez motiválja, miközben egyre növekszik a fenyegetés a bevándorló tömegek részéről, amelyek a brutális férfiasságot értékelik.
|
|
|
|
|
|
A nőknek csak homályos fogalmuk van a területről, a nemzetről, a szuverenitásról és a határokról, egyszerűen azért, mert a területvédelem nem az ő biológiai feladatuk. Éppen ellenkezőleg, a nők evolúciósan arra tervezettek, hogy alfahímekkel párosodjanak, például sikeres hódítókkal. A bevándorlók újrastimulálják ezt az ősi női túlélési ösztönt. Ezért támogatják a feminista pártok teljes mellszélességgel a bevándorlást. Jellemző módon, ha csak a nők szavaznának, Németország vezető ereje a korlátlan bevándorlásért kampányoló Zöld párt lenne. A multikulturalizmus és a világkormány felé vezető sötét ösvény tehát elsősorban női szavazatokkal van kikövezve.
Meg persze a feminista-egalitarista, fizikailag és lelkileg is gyönge, általában túlsúlyos és tesztoszteronhiányos szójafiúkéval, akik különböző felmérések szerint (a nőkhöz hasonlóan) sokkal inkább hajlanak egy szocialisztikus, gondviselő, a vagyoni egyenlőtlenségeket fosztogatással és osztogatással kompenzáló államtípus támogatására, mint férfias, sportos és fitt, a fizikai erőkifejtéstől sem visszariadó, reakciós férfitársaik. (Obesity: Unhealthy and unmanly, health.harvard.edu, 2011. március; Study: Physically weak men more likely to be socialist, strong men more likely to be capitalist, theblaze.com, 2017. május 25.)
Az egyik szélsőliberális internetes média négyfős hímnemű stábja önmagán demonstrálta az előbbiek helytállóságát azzal, hogy tesztoszterontesztnek vetette alá magát, és csöppet sem meglepő módon közülük hárman „veszélyesen alacsony” tesztoszteronszintet produkáltak. Mindnyájan huszonéves fehérek. Csupán egyikük érte el az átlagos tartomány alját. Ő kínai származású. (75% Of Buzzfeed Male Staff Have „Dangerously Low” Testosterone Levels, newspunch.com, 2017. október 29.) Legszebb az egészben, hogy teljesen elégedettek voltak a saját eredményükkel, haladónak és jónak tartva azt. Tipikus szójafiúk.
