Kövess minket 
-on és 
-en!
E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.
Ezt azért volt fontos hozzáfűzni, mert nem ez volt az egyetlen hungarista szerveződés a magyar emigrációban, például Fiala Ferenc (akit éppen az '56-os forradalmárok szabadítottak ki a börtönből, majd ment Németországba), a Szálasi-kormány egykori sajtófőnöke nem kereste a kapcsolatot a Henney-féle mozgalommal, sőt, kifejezetten jónak sem volt nevezhető a kapcsolat közöttük. És voltak még többen.
De mégis, ezzel együtt is tény, Szálasi Ferenc halálával Henney Árpád bízatott meg a Hungarista Mozgalom további vezetésével.
A Henney-féle mozgalom kifejezetten és mindig mozgalmi keretek között működött, nyilván másra nem is volt lehetőség, a hungarista érzelmű magyarok, kik túlélték az 1946-os judeokommunista bosszút, a világ minden táján szétszóródtak. Henney Árpád 1956-ban Ausztriában tartózkodott, ám sokszor utazott, több európai országban járt, és igyekezett támogatókat szerezni a magyar szabadság ügyének. A mozgalom fő szócsöve az Út és Cél nevű havilap, melyet aztán később már havonta két alkalommal is ki tudtak adni.
Henney Árpád Ausztriában mindvégig két hűséges bizalmasára tudott támaszkodni. Mellette állt néhai Gömbös Gyula miniszterelnök fia, Gömbös Ernő, valamint szorgalmasan és megbízhatóan segítette Fazekas Emil is. Fazekas a legtöbb adminisztrációs munkát (levelezésbeli kapcsolattartás, pénzalapok kezelése stb.) végezte úgy, hogy közben rendes állásban dolgozott. Több esetben tárgyalt más szervezetekkel Henney megbízásából. Fazekas mindent egyeztetett Henneyvel, és átvállalta tőle a szórványban élők tájékoztatását. Ez a tevékenység az 1956 novemberétől 1957 nyaráig tartó időszakban rendkívül aktív volt.
Henney éppen Spanyolországban tartózkodott, mikor hírét vette az októberi forradalmi eseményeknek Magyarországon. Kézzel tapintható volt, hogy megnőtt a lelkesedés nemcsak a hungaristák, hanem más, emigrációba szakadt nemzeti érzelmű magyarok között, lázasan latolgatták, mi fog történni, többen már indultak volna haza, hogy fegyverrel harcoljanak a bolsevikok ellen.
Viszonylag széles körben ismert, hogy Franco tábornok juttatott volna fegyvereket és önkénteseket Magyarországra, ám ezt az USA megakadályozta. Az már kevésbé ismert, hogy Henney Árpád is igyekezett közbenjárni, hogy kapjanak fegyvereket, de ez nem járt sikerrel. Mint ahogyan nagyon sok személlyel tárgyalt, járt például Olaszországban is az Olasz Szociális Mozgalom gyűlésén, akik kiálltak a magyar ügy mellett, de fegyvereket ők sem tudtak adni.
|
|
|
|
|
|
Pedig felállítás alatt állt már a Hungarista Légió nevezetű szerveződés, melyben több száz önként jelentkező volt, ám Henneyék lényegi támogatást sajnos sehonnan nem tudtak szerezni.
Sőt, Henney rövid ideig tartózkodott az osztrák-magyar határon is, ezt követően néhány társával Kőszegnél Magyarország területére lépett. Későbbi állítása szerint a határőrség nagyon rendesen viselkedett, ők kísérték be a városba. Egyik társa még tovább ment dél felé, Körmendig, ahol az ottani Nemzeti Tanács egyik tagjával is beszélt. Ennek a beszélgetésnek a lényegét a hungarista vezetés később minden levelezésben úgy adta vissza, hogy a tanács tagja arra kérte őket, hogy fegyver nélkül ne jöjjenek át Magyarországra. Fegyverük csak annyi van, amennyit a katonaság adott nekik, és az számukra is kevés. Henney ezt a közlést tudomásul vehette, és ismeretlen időpontban visszatértek Ausztria területére.
Ezekben a napokban kimondott feszültség alakult ki, ugyanis többen nem értették, miért nem avatkozik be az eseményekbe a Hungarista Mozgalom, miért nem küld önkéntes harcosokat, ám ezek az elképzelések - sajnos - igencsak túlzók voltak, kétséges, jelentős fegyverek híján milyen segítséget tudtak volna adni, és Henney Árpád azon az állásponton volt, hogy csak akkor szabad megindulni, ha kellő erőt is képesek kifejteni, de ez a pillanat nem jött el.
Egyébként negyven emigráns magyar gyűlt össze október 25-én Ravensburgban, és napokon keresztül várakozott ott a vezetők parancsára. Sérelmezték, hogy nem kaptak hírt Henney felől. Felmérték viszont a rendelkezésre álló fegyverek számát: öt darab oldalfegyvert és három német karabélyt, illetve a hozzájuk való minimális muníciót birtokoltak, de mindezt kevésnek ítélték. De voltak például Venezuelába került régi hungaristák is, közülük harmincan jelentkeztek harcolni, ők azonban nem tudtak hazajutni. Venezuela esetében arról is informálták Henneyéket, hogy a venezuelai hatóságok és újságok kiálltak a magyar ügy mellett, és nagy mennyiségű gyógyszert, pénzt és ruhát gyűjtöttek össze. Vagy ott volt Kanada, a mozgalmi kapcsolattartó adatai alapján Kanadában 130-an jelentkeztek harcolni.
Kénytelenek voltak belátni azonban, hogy felelőtlenség volna a beavatkozás ebben a formában, ez pedig november 4-én, a szovjet hadműveletek után végérvényes döntéssé változott, bár Henney a későbbiekben sem tett le a fegyverek szerzéséről, számos tárgyalás és találkozó erről tanúskodott, ám sikerrel most sem járt.
Még egy olyan - mai szemmel talán irreális - lépés is történt, hogy Henney Árpád már novemberben nyílt levelet írt Eisenhowernek, az Egyesült Államok elnökének. A levél az Út és Célban is megjelent, mégpedig magyarul, angolul és németül.
Úgy fogalmazott, hogy a "magyar emigráció egyik legnagyobb mozgalmának" nevében, és a "magyar nép túlnyomó többségének álláspontját" fogalmazza meg. Vádolta az amerikaiakat, hogy ellenállásra buzdítottak, ám segítséget nem adtak. Szerinte ezzel elárulták a többi nemzetet is, akik szintén kommunista uralom alatt állnak. Henney szavai szerint még nincs késő, arra kérte az elnököt, hogy „legsürgősebben tegyen meg mindent”, hogy - csak a legjelentősebbeket említve - a szovjetek vonják ki a csapataikat Magyarországról, ha erre nem hajlandók, akkor szakítsanak meg velük minden diplomáciai és gazdasági kapcsolatot, ne ismerjék el a Kádár-kormányt, és legyenek szabad választások az országban. „E követeléseknek, ha másként nem megy, fegyverrel szerezzenek érvényt.” Henney e mondatot követően elismerte, hogy ez valóban a harmadik világháborút jelenti, de még most lehet a legkisebb az áldozat, és az elnyomott nemzetek is készek felkelni.
Felhasznált irodalom: Történelmi Szemle, 63. évf. 3. szám (2021) - Az emigrációs Hungarista Mozgalom és az 1956-os forradalom - Keresztes Csaba
|
|
|
|
|
|
