Kövess minket -on és -en!

A 20. századi magyar történelem legsötétebb időszaka köthető Rákosi Mátyás nevéhez, aki hasonlóan a legtöbb kommunistához, a legmesszebbmenőkig álságosan élt.

A vesztes világháború után a megszálló szovjet csapatok még 45 évig állomásoztak az ország területén, helyrehozhatatlan szellemi károkat okozva – a háború után szinte azonnal elkezdődött itthon is a bolsevista rendszer kiépítése, több ezer honfitársunkat hurcolták el szovjet munkatáborokba, miközben itthon is, Recsken is építettek hasonló internáló tábort.

A diktatúra arca 1953-ig Rákosi Mátyás volt, aki köré sztálini-típusú személyi kultuszt is építettek: verseket kellett írni hozzá, tanulmányi versenyt neveztek el róla, portréja minden épületben megtalálható volt.

Bár az ország roppant nehéz gazdasági helyzetben volt, a kommunista elit – hasonlóan a korábbi hűbéresekhez – kiváltságokat élvezett, ékes bizonyítéka ennek Rákos Mátyás egyik legkülönlegesebb személyes tárgya.

Míg a lakosság gyakorlatilag éhezett, a kommunista csúcsvezetők nyugati luxusautókkal jártak, és bizony a karjukat sem egy szovet gyármányú Poljot vagy egy Raketa díszítette, Rákosi Mátyás például az egyik legnagyobb nevű, legnagyobb múltú svájci luxusóra-gyártó, a Vacheron Constantin egyik modelljét hordta.

Bár a pontos típust nem könnyű beazonosítani, a téma szakértői szerint szinte biztos, hogy egy „Vacheron Constantin 4126” a szóban forgó óra.

Hasonlót egyébként mi magunk is beszerezhetünk, bár nem lesz olcsó: jelenleg a legnagyobb internetes használtóra-kereskedelemmel foglalkozó portálon három darab van eladó, a legolcsóbb 6.100 dollárért, míg a legdrágább 13.000 dollár – durván 2 millió és 5 millió forint közötti összeggel kell számolni, ha egy ilyen órát szeretnénk.

A márka bár kevesebbszer tűnik fel hírességek csuklóin, mint például a Rolex vagy a Patek Philippe, legalább annyira patinás, és számtalan híresség a rajongója: ilyen típusú órát hordott például Mária román királyné, míg a kortárs hírességek közül például Bradt Pitt csuklóján látni gyakran belőle.

Kövess minket -on és -en!

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett.