Kövess minket -on és -en!

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

A rendőrség és az állam kormánya a nyilvánosságot kéri, hogy segítsen elkapni az aktivistákat.

„Egy férfi és egy nő szombaton hajnali fél öt körül vörös horogkereszteket fújt a Sydney nyugati belvárosában található Newtown zsinagóga elülső falára” - írta az esetről The Guardian.

Egy gyúlékony anyagot is meggyújtottak, amely azonban perceken belül kialudt, de a tűznek halálos következményei is lehettek volna, ha elhatalmasodik - állította később Karen Webb, az új-dél-walesi rendőrfőnök.

A „gyűlölködő bűnözők” nem csupán egy imahelyet akartak megrongálni, hanem el akarták pusztítani azt - fokozta a hangulatot az NSW Zsidó Képviselők Tanácsának elnöke, David Ossip.

„Ez egy sikertelen terrorcselekmény volt, amely a zsinagóga közelében az otthonukban alvó lakosok biztonságát és tulajdonát veszélyeztette” - mondta.

A nyomozást a terrorizmusellenes parancsnokság gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó egysége vette át. „Arra kérek mindenkit, aki tudja, hogy ki követte el ezeket a bűncselekményeket, hogy jelentkezzen, és mondja el a rendőrségnek, hogy kik ők” - mondta a rendőrfőnök.

Folyamatban vannak egyéb helyi nyomozások is, amelyek közterületekre felfirkált üzenetekhez köthetők, a rendőrség szerint lehetséges, hogy ezek az esetek kapcsolatban állnak egymással.

A szövetségi ellenzék bírálta a Munkáspártot azt állítva, hogy a kormány nem erősítette meg a „gyűlöletellenes” törvényeket, és „túl lassan” vette rá az ausztrál szövetségi rendőrséget egy antiszemitizmus elleni munkacsoport felállítására. Ausztráliában az utóbbi időben felerősödtek a zsidóellenes hangok, mind az őslakosok, mint az invazív muzulmánok részéről és sorozatosok a fentihez hasonló antiszemita akciók.

Kövess minket -on és -en!

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.